Hétfőn rajt a kadett Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2002.08.04. 21:26
Címkék
Az eredeti tervektől eltérően csak hétfőn kezdődik el az utóbbi hetekben sajnálatos módon a légibemutatós repülőszerencsétlenségéről elhíresült ukrajnai Lembergben (ukránul Lvivben) a kadett korosztály Európa-bajnoksága. A szervezők a hét végéig délutáni és esti programban bokszoltatják a fiatal bunyósokat, köztük a Svasznek Jenő edző irányításával kesztyűt húzó hat magyart. A Bedák Pál (48 kg, Vasas-Rica Hungária), Nemes Erik (51 kg, Kőszeg), Kiss Ádám (60 kg, Haladás), Sipos Tamás (63.5 kg, NYVSC-Szabolcs Volán), Oláh Róbert (67 kg, KSI), Nagy András (75 kg, Győri Ring BC) összetételű, szép reményekre jogosító társulat mellett 163 külföldi mérlegelt.Svasznek Jenő nem rejti véka alá, hogy egy-két éremben feltétlenül bízik, és kitől mástól is remélné elsősorban a medáliákat, mint a májusi, kecskeméti kadett-vb-n egyaránt ezüstérmes kislégsúlyú Bedák Páltól és a középsúlyú Nagy Andrástól. Ôket, bármilyen furcsa, fiatal koruk ellenére már a múltjuk is kötelezi.
Legfrissebb hírek

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
10 perce

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
18 perce

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Hátsó füves
37 perce

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
37 perce

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
56 perce

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
1 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
1 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik