Ököljoggal Lewis a világ ura

Futball-vb ide, NHL-nagydöntő oda, nem is beszélve a Formula–1-es Kanadai Nagydíjról, azért magyar idő szerint valamivel vasárnap hajnali öt óra után a Tennessee állambeli Memphisre, a Pyramid Arenára figyelt a sportvilág. A felek addigra természetesen mindenben megegyeztek. A pénzalapról, a televíziós közvetítésről és az esetleges visszavágóról, a sajtó szépen el is keresztelte az évszázad meccsének – amivel nem mondott sokat, hiszen másfél évet felül lehet múlni –, már csak egyetlen kérdőjel maradt, igaz, a legfontosabb: Lennox Lewis vagy Mike Tyson?
A Showtime (Tyson) és az HBO (Lewis) a kor két legnagyobb ringszpíkerét, Jimmy Lennon Jr.-t és Michael Buffert delegálta a szorító közepére, a lelátón dollármilliárdok tulajdonosai ültek, megannyi híresség, arattak a magazinok társasági rovatai. A szervezők meg végképp, holott az elképesztő jegyáraknak is köszönhetően nem volt telt ház a Pyramidban...
Aki látta, sokáig nem felejti el. Két okból. Egyrészt Tyson nem nagyon volt még ennyire indiszponált, másfelől Lewis öklözése a műfaj egyik legnagyszerűbb, legérettebb, taktikailag és technikailag is a tökéletesbe hajló megnyilvánulása volt.
A 12 menetre tervezett tripla (WBC, IBF és IBO) világbajnoki címmérkőzés nyolcszor három percig sem tartott, a címeket védő, kanadaiból britté lett Lewis kezdettől uralta a helyzetet. Eleinte sorozatos fogásaival fárasztotta, nem engedte kibontakozni a nyilvánvalóan a tőle megszokott gyors győzelemben reménykedő Tysont, ballal ügyesen szurkálta az amerikait, majd be-belépett az ütőtávba, és már érkezhetett is a mérkőzésvezető, hogy szétszedje a feleket.
Ráadásul Tyson jobb szemöldöke a második menetben felrepedt, az erő fogyott, Lewis pedig nem csupán végérvényesen átvette az irányítást, de a fáradó rivális ellen szinte a teljes, nem is kicsi repertoárját elővehette. A negyedik végén egy ízben intették Lewist (ekkor a földre nyomta Tysont), alighanem még a meccs elejének szabálytalanságai miatt, de ezt az egy három percet leszámítva mindegyiket simán megnyerte.
A hetedik felvonás végeztével már igencsak gyűrött volt Tyson arca, a nyolcadikban mégis egy utolsó rohamra indult minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világelsője. Hiába. Lewis pillanatokon belül lecsillapította a vehemens amerikait. (Aki – tegyük hozzá, mert van hírértéke – nem csupán a ringben, de azon kívül is tőle teljesen szokatlan udvariassággal viselte a vereséget. Lewis arcát például megsimogatta, a győztes édesanyjának, Violet asszonynak pedig egy puszit is adott…)
Tyson a nyolcadik menet felénél egy gyilkos balfelütéstől megrendült, számoltak is rá, majd az azonnali győzelem varázslatos lehetőségét megszimatoló Lewis egy pazar balegyenes–jobbhorog kombinációval a padlóra is döntötte. Mike Tyson szeméből és orrából szivárgott a vér, a tekintete azonban mindennél beszédesebb volt, nyilvánvalóan tudta: vége a mérkőzésnek.
"Megemelem a kalapomat Lennox előtt – bókolt Lewisnak a váratlanul egészen emberi vonásokat öltő Tyson. – Nagyszerűen felkészült, és tökéletesen bokszolt, de remélem, lesz alkalom a visszavágóra. Ha elég pénzt fizetnek, akár egy oroszlánnal is hajlandó lennék megküzdeni.”
" Senki sem menekülhet az öklöm elől – nyilatkozott érthetően magabiztosan a világbajnok. – Bizonyítani akartam, hogy én vagyok a világ legjobb bokszolója, és sikerült is. Teljessé tettem az életművemet.”
Lennox Lewis úgynevezett vitathatatlan bajnok lett, ha eddig nem lett volna az. A címnek óriási az eszmei értéke, hiszen amióta a hetvenes évek végétől végképp elemeire hullott a bokszvilág, amióta temérdek kisebb és nagyobb szervezet tart nyilván ranglistákat és világbajnokokat, nehezen követhető a sportág. Aki azonban a nehézsúlyban képes három szervezetnél uralkodni úgy, hogy közben végigveri a világot, azt megilleti ez a titulus.
Még ha hivatalosan hiányzik is közülük a WBA-é (azt John Ruiz birtokolja, a szervezetek közti kibékíthetetlen ellentét miatt kicsi rá az esély, hogy összejöjjön neki), továbbá a sorban csak a negyedik WBO-é (Vladimir Klicskóé, nagyon vigyáz rá a hamburgi Universum). A szakma azonban nem akad fenn ezeken az apróságokon, és nem is szabad fennakadnia.
Lennox Lewis tagadhatatlanul pályafutása csúcsára érkezett. A brit óriás Mike Tyson személyében újabb fenomenális trónkövetelőt győzött le. Mostanra gyakorlatilag mindenkit, 43. mérkőzésén negyvenedik alkalommal emelték fel a 36 éves bunyós kezét.
"Én vagyok a világ ura” – nyilatkozta a meccs után.
A nehézsúlyé bizonyosan, immár vitathatatlanul.