-->
Inter: Maicon elmondta, nem kereste meg senki a Real Madridtól

Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid Kaká és Cristiano Ronaldo megszerzése után szeretné átigazolni – többek között – Maicont is az Internazionalétól.

Real Madrid: Maicon lehet a klub következő nagy igazolása

A spanyol labdarúgó-bajnokság ezüstérmese, a Real Madrid a nyári átigazolási szezonban eddig sem pihent, úgy tűnik, ezután sem vesz vissza a tempóból: olasz lapértesülések szerint az Internazionale brazil védője, Maicon lehet a következő igazolása a „király gárdának”.

Inter: Maicon boldogtalan Milánóban, távozni szeretne

Az Inter brazil védője, Maicon a Gazzetta dello Sport olasz lapnak adott nyilatkozatában elmondta: nem érzi jól magát az Internél, ezért kérte ügynökét, keressen megoldást problémájára.

Maicon úgy érzi, nem becsülik meg az Internél, ezért távozna

Kaká már eligazolt Milánóból, és az Inter játékosa, Zlatan Ibrahimovic is elhagyhatja a várost. Olasz újságíróknak másik két futballista, az olasz válogatott Andrea Pirlo és a brazil Maicon is úgy nyilatkozott, elképzelhetőnek tartja, hogy távozik Milánóból. Maicon akár már a nyáron, míg Pirlo a távolabbi jövőben.

Internazionale: Maicon hétfőn elkezdhette a futóedzéseket

Maicon, az Internazionale brazil válogatott hátvédje a hétfői tréningen már elkezdhette a futóedzéseket.

Inter: a brazil Maicon combsérülés miatt egy hónapra kidőlt

Az Ecuador elleni vb-selejtezőn 1–1-es döntetlent játszott a hétvégén a brazil válogatott, ráadásul a csapat jobb oldali védője, Maicon sérülés miatt már a 24. percben lebicegett a pályáról. Az első orvosi diagnózisok megállapították, hogy az Inter játékosa combsérülést szenvedett, így egy hónapig harcképtelen lesz.

Inter: Maiconnak ki kell hagynia a Milan elleni derbit

Biztossá vált, hogy Maicon nem léphet pályára a Serie A hétvégi rangadóján, az Inter–Milan derbin.

Egy kis szerencsével és egy „nagy” Maiconnal verte az Inter a Sienát

Ha nagy nehézségek árán is, de győzni tudott a listavezető Internazionale Sienában, a Serie A 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Az Interben a remekül játszó brazil Maicon duplázott, a hazai bajnoki veretlenségét elvesztő Siena gólját Hardzsa szerezte. A toszkán csapat a játék képe alapján a pontszerzést megérdemelte volna az elég indiszponált bajnokcsapat ellen.

Bajnokok Ligája: Maicon állítja, az Internazionale senkitől sem fél

Maicon, az Inter brazil védője szerint mindegy, kit kapnak ellenfélnek a BL-nyolcaddöntő jövő pénteki sorsolásán, mivel a milánói csapat senkitől sem fél.

Szökésben az Inter és a Roma: hozták a kötelező hazai győzelmet

Az olasz bajnokság 12. fordulóból elhalasztott két mérkőzésén az egyaránt bajnokesélyes Inter és Roma is a várakozásoknak megfelelően hozta a kötelező győzelmet: a milánóiak a Laziót ütötték ki 3-0-ával, a farkasok a Cagliari ellen győztek a sérülése után újra magára találó brazil Rodrigo Taddei duplájával.

Maicon és Ronaldinho találatával diadalmaskodott a seleção

Kétgólos győzelmet aratott a brazil labdarúgó-válogatott Montpellier-ben Algéria legjobbjai ellen. Visszatért a Copa Americát kihagyó Ronaldinho és Kaká, előbbi gólpasszt adott és be is talált az észak-afrikaiak hálójába.

David Navarrót hét hónapra kivonta a forgalomból az UEFA

Meghozta döntését az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a múlt heti Valencia-Internazionale BL-nyolcaddöntőt követően kitört verekedéssel kapcsolatosan. A verekedés fő kirobbantója, a spanyolok csereembere, az argentin Nicolás Burdissónak az orrát egy ütéssel eltörő David Navarro az elkövetkezendő hét hónapban semmilyen mérkőzésen nem léphet pályára.

Ibrahimovics, Maicón: gól, gólpassz

a listavezető Internazionale Genovában verte a házigazda Sampdoria együttesét. A két gárda a hétközben kupamérkőzésen, az elődöntő első összecsapásán is egymásnak feszült, akkor Roberto Mancini csapata 3-0-ás győzelmet aratott a tréner játékospályafutásának legjelentősebb állomáshelyét jelentő klub ellen.


Kézilabda Eb: Tudta-e?