Népsport: Dietz Károlyt nem merték tegezni
Nehezen lehet nyomát lelni annak, hogy az 1938-as franciaországi világbajnokságon ezüstérmes válogatottunk szövetségi kapitánya, Dietz Károly (akiről már volt szó ezeken a hasábokon: Népsport, 2015. december 3.) a tisztséghez illő futballmúlttal rendelkezett volna.
Az első osztályú bajnokság statisztikája négy mérkőzésről beszél – a Nemzetiben és 1912-ben. Korábban a másodosztályú MAFC-ban többre vitte, legalábbis a Nemzeti Sport kiemeli három meccsét. A Corinthian-serlegért vívott mérkőzésen 1907-ben a játékvezető „a MAFC-ből feleselés miatt kiállította Dietzet és Forgácsot, a csapat két legjobb emberét” (MAC–MAFC 6:3), amiért „Schubert Ferenc játékbíró ellen tanúsított tiszteletlen magaviselete miatt – az enyhítő körülmények figyelembevétele mellett – szigorúan megdorgáltatik”.
Egy évvel később az NSC elleni két meccs érdemel említést. Először a második félidő elején „a MAFC is lábra kap s szép támadásai után végtére Dietznek egy éles lövése a kapufáról feltartóztathatlanul NSC hálójába jut” (NSC–MAFC 3:1). A másik mérkőzésen (NSC–MAFC 6:1) „a MAFC-csapatban a lelket a halfsor tartotta, ahol Dietz Károly centerhalf fáradhatatlan, energikus játékával igyekezett kemény ellenállásra serkenteni a technikusok csapatát”.
Korán abbahagyta, amikor kinevezték rendőrgyakornoknak felhagyott az aktív játékkal. Előbb fővárosi államrendőrségi fogalmazó volt, majd házasságközvetítéssel kapcsolatos visszaélések ügyében nyomozott. A világháború vége előtt az Országos Közélelmezési Hivatal nyomozóosztályának előadója lett, majd az őszirózsás forradalom idején Budapest rendőrkapitányi tisztét töltötte be 1918. október 31. és 1919. március 21. között. Húsz nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt letartóztatta az illegálisan fegyverkező, hatalomátvételre készülő Kun Bélát és néhány társát, ami aztán egész életére kihatott. Kun Béla rezsimje azonnal letartóztatta, május 16-ig fogságban volt. Peidl Károly kormányában négy napra (augusztus 3–6.) ismét ő lett a főváros főkapitánya, aztán Friedrich István miniszterelnök már nem tartott igényt a munkájára.
Dietz ezt nehezen bocsátotta meg, ezért igyekezett befeketíteni, amikor tanúként idézték meg a Tisza-perben (Tisza István miniszterelnököt 1918. október 31-én a lakásán megölték), de vallomásából sütött az elfogultság, nem győzte meg a bíróságot.
Élete 1931-ben került egyenesbe, addig részvénytársasági tisztviselő volt, utána letéve az ügyvédi vizsgát irodát nyitott. Az Ujságnak így nyilatkozott: „Visszatérhetek régi szerelmemhez, a joghoz. Ha már nem kereshetem az igazságot mint rendőr, az ügyvéd talárjában igyekszem a jogkereső közönség rendelkezésére állani.”
Praxisát szövetségi kapitányként, azaz 1934 októbere után is fenntartotta. Talán nem hitte, hogy csaknem öt esztendőn át áll majd a válogatott élén. Edzőként nem ismerték, egyesbíróként (fegyelmi ügyek) és MLSZ-alelnökként hallatta néha a hangját. Senki sem várta, hogy Nádas Ödön bukása után ő következik, talán csak ő maga, aki – ez volt a szóbeszéd – Horthy Miklósnál kijárta a kinevezését, a kormányzónál Kun Béla letartóztatása sokat nyomott a latban.
Erről senki sem tudott, olyannyira, hogy a Nemzeti Sport Holits Ödönt vagy Fábián Pált várta kapitánynak, de „Holits biztosan jobb lesz, mint Nádas. Legalábbis egy darabig. Aztán rosszabb lesz. Rosszabb lesz, mint az utána következő.”
Dietz kinevezésekor a Sporthírlap kiemelte az egykori rendőrkapitány rendkívüli tekintélyét, a futballisták nem mertek vele tegeződni, „félték, mint élet-halál, sőt pénzbüntetések urát”. Szakmailag nem volt a topon, de erre ott volt pályaedző, esetünkben Schaffer Alfréd („Spéci”), akit német nyelvterületen nemes egyszerűséggel Fussballkönigként ismertek. Más kérdés, hogy a volt rendőrkapitány nem tagadta meg önmagát, a válogatottnál sem tűrt ellentmondást, nemegyszer Schaffer szakmai tanácsait sem fogadta el. Egyesek szerint Dietz azért nem hallgatott Schafferre, mert korábban fegyveres katonaként a tanácshatalmat szolgálta.
Mindenesetre kerülte a szakmai állásfoglalásokat, ha mégis megtette, figyelt rá, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Az 1936-os évről szólva például a Sporthírlap munkatársának bevallja, hogy nem szívesen látja a téli portyákat. A játékosok így kevesebbet pihennek, nem lesz labdaéhségük, ám nincs mit tenni, kellenek a túrák a pénz miatt. „Mert a profi futballról beszélve sokan még 1936-ban is olcsó, sivár válaszokkal jönnek, hatásos, de értelmetlen frázisokkal, mint például embervásár, meg más effélék. És elfelejtik, hogy Shakespeare is pénzt kapott a darabjaiért, már amennyit. Kapott és volt olyan nagy művész, mint a bivalytasnádi műkedvelők színdarabírója. És bár Leonardo da Vinci is pénzt kapott a képeiért, volt esetleg annyi lélek benne, mint Kaproncsák Mancikában, aki akvarelleket fest, amatőr alapon, a barátnője születésnapjára.”
Mindenesetre nem volt sikertelen, a kapitányi öröklistán eredményességben csak hárman előzik meg: Sebes Gusztáv, Mezey György és Baróti Lajos. Természetesen a franciaországi világbajnokság (1938) döntője, a 4:2-es vereséggel végződő Olaszország elleni meccs kiemelkedik a sorból. A pozitív oldalon (vb-ezüst), meg a negatívumok között is – az összeállítás miatt. A lényeg, hogy kihagyta Korányi Lajost, Turay Józsefet és Toldi Gézát, helyükön Polgár Gyula, Szűcs György és Vincze Jenő szerepelt.
Sárosi György csapatkapitány szerint Dietz az összeállítás megváltoztatásával valóságos palotaforradalmat idézett elő a játékosok körében. Olyannyira, hogy ő is azon morfondírozott, nem vállalja a játékot. Toldi kihagyása kavarta a legnagyobb vihart. Máig él a gyanú, hogy az olaszok kifejezett kérésére, „a két nép barátsága” jegyében történt, mert a magyar center erőszakosan, de inkább harcosan futballozott. Dietz előélete megengedi a feltételezést, Toldi szavai pedig megerősítik. „Nem mondok semmit, mert ha megmondanám, ami a szívemen fekszik, megbüntetnének” – mondta a meccs után, évtizedekkel később pedig: „A szövetségi kapitány közölte velem, hogy kimaradok a csapatból, mert az olaszok ezt kérik.”
A lényeget a Nemzeti Sportot tudósító Feleki László fogalmazta meg: „Korányit, Turayt és Zsengellért pihentetni kellett volna a svédek ellen. Zsengellérnek az olaszok ellen végig középcsatárt kellett volna játszania. Korányit nem lett volna szabad kihagyni. Polgárt középfedezetnek kellett volna beállítani. Toldinak és Kohutnak játszania kellett volna. Lázár helyén Baloghnak kellett volna játszania. És a legfontosabb: jobban kellett volna játszanunk…”
Dietz végül 1939 júniusáig maradt kapitány, sorsszerű, hogy egy olaszok elleni meccs (1:3) után mondott le. Távozása után nyolc nappal felfüggesztették az MLSZ önkormányzatát, kormánybiztos uralta a futballunkat. Talán megsúgták neki, hogy ez következik…
Ügyvéd maradt egészen 1951-ig, amikor kitelepítették Bodrogkeresztúrra (1951–1954). Kő András 2012-ben a Magyar Nemzetben riportban írta le szállásadójának emlékeit, benne: „Dietz Károly művelt ember volt, hosszasan mesélt az életéről, az igazat megvallva nagyon szeretett beszélni. A felesége gyakran rászólt: »Hagyd már abba, Karcsi, mert unják a történeteket«!” – mesélte az akkor 81 esztendős Lehoczky Imréné.
A sikeres kapitány 1969 júliusáig mesélhetett – 83 esztendősen hunyt el Budapesten.
 Született: 1885. július 21., Sopron |
Uruguayi örömkönnyek a zsúfolt Maracanában
A magyar atlétika első olimpiai bajnoka
