Gyurika és a négyezer orrhossz – 90 éve született Kárpáti György

Vágólapra másolva!

2025.06.23. 08:02

Címkék

Háromszoros olimpiai bajnok (1952, 1956, 1964), a korszakos dicsőség összefoglalója így hangzott nála: „Teljesen világos, hogy mindhárom olimpiai bajnoki cím nekem köszönhető. Helsinkiben mindig elhoztam a labdát, a többieknek így már könnyű dolguk volt, Melbourne-ben gólkirály voltam, Tokióban pedig valamennyi orosz csak tőlem félt, engem figyelt, így maradhatott egyedül Dömötör, s jött az aranyat érő gól.”

Nem Kárpáti György, azaz mindörökké Gyurika lenne a megszólaló klasszis, ha az összegzéshez nem tennénk hozzá, hogy a legendás tokiói gólnál már nem volt a medencében, az utolsó negyedben Kanizsa Tivadar váltotta. És hogy még közelebb kerüljünk a lényeghez, fontos Gyarmati Dezső kommentárja. Elmondta, határozottan emlékszik rá, hogy Gyurika mellette ült a gólnál, ezzel együtt úgy véli, tőle még az is kitellett, hogy a kispadról kössön le három oroszt. Esetében semmi sem lehetetlen.

Csak a halála – teszem hozzá. Aki Gyurika, az nem mehet el. Hiába nincs közöttünk valamivel több mint öt éve, tovább él az uszodai emlékekben.

Valamennyi történet vidám, a vidámság jellemezte őt, öngúnnyal párosulva ez is ad némi méltóságot, de nálam az évtizedes jó viszony ellenére az tette igazán naggyá, hogy Gyarmati Dezső temetésén (2013) arról beszélt: „Engem nem Helsinki, Melbourne vagy Tokió tett kivételes sorsú emberré, hanem az, hogy Te voltál a barátom”.

A szív szavai voltak ezek, és gyászában kimondta azt is, amit vele vitatkozva, heccelődve mindig tagadott, arról, hogy melyikük volt a vízilabda legnagyobbja: „Te voltál. Te vagy a jobb, Dezső!”

A barátság sorsszerűen kezdődött, ugyanis a kilencéves Kárpáti éppen a 17 esztendős Gyarmatit kérdezte meg az uszodában, hogy lehet-e tízéves kor alatt vízilabdázni. Igen volt a válasz, a többi pedig a szokásos: gyakorlás, szorgalom, figyelem és fegyelem. Így eshetett meg, hogy Gyurika 17 évesen már olimpiai bajnok lett, nem termetével, bivalyerejével, hanem ügyességével alkotott maradandót. „A gyorsaság, a robbanékonyság és a kiváló helyzetfelismerés jellemzi” – állt egy értékelésben, és hozzátehetjük a ravaszságot is. Ami uszodai szlengben annyit jelent, hogy néha még a saját eszén is túljárt.

Három olimpia… Az első után (1952, Helsinki) így nyilatkozott: „Össze-vissza pofoztak ezek a nagy palik… De nem baj… Mégis mi vertük meg őket…” Majd a tizenévesek kötelező szerénységével kétszer annyi idős csapattársához, Szittya Károlyhoz fordult: „Spéci bácsi, nem mondtam valami rosszat? Mert én nem tudom, mit mondtam…” Tudni kell, hogy a csapat tagjainak kezdetben csókolommal köszönt, a pertut csak a közös olimpiai arany hozta el.

Négy esztendővel később (1956, Melbourne) a Sport így méltatta a produkcióját: „Kárpáti, aki például hosszú ideig képtelen volt védőfeladat ellátására, most ebben is kiválót tudott nyújtani.”

Tokióban (1964) már befutott pólósként az is hír, hogy Losonczy szabómester kifejezetten azért jelentkezett az IBUSZ olimpiai társasutazására, hogy kedvenc vevőjének, Gyurikának drukkoljon. Az olimpiai faluban pedig: „Nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak. A legszívesebben egy jó ultipartiban vennék részt, de nem tudom, hogy a kitűnően ultizó vívók vállalkoznak-e majd ilyesmire? Alighanem elmegyek a nemzetközi klubba zenét hallgatni.”

A kártya fontos, nem mellékszál, hiszen igazi gambler volt. Mindig és mindenre szívesen fogadott. Mint nyolcvanévesen mondta, stresszes életet élt: „Amikor a lovam kikap egy orrhosszal, azt el lehet képzelni… De ha mondjuk négyezerszer éli át az ember, az már kicsit sok…”

Minden (gyakran látszólagos) lazaságával együtt követte az uszodai kötelezőt, diplomát szerzett, jogászdoktor lett. Elsőre nem vették fel az egyetemre, mire a Helsinki előtt jó baráttá lett Puskás Öcsi („Nem érdemled meg, de tegezhetsz…” – mondta, így lettek pertu) közbelépett, hogy minden fejes a tanulásról papol, s tessék, elutasítják azt, aki egyetemre menne. „A honvédelmi miniszter és a Magyar Kommunista Párt úgy döntött, hogy felvételt nyert a jogi karra” – jött a papír. „Ultiztunk, és hagytam őket nyerni” – mesélte a tanárairól, utólag pedig bánta, hogy nem nyitott ügyvédi irodát. Ő csak a nevét adta volna, tehetséges, nagyreményű fiatalok végezték volna a munkát.

Gyarmati Dezső segítőjeként dolgozott a Montrealban (1976) az olimpiai bajnok válogatott mellett, Gyarmati tudta, hogy a mentalitásával oldhatja a hangulatot. A játékosokkal is fogadott mindenben, Csapó Gáborral az olimpián például arra, hogy miként szerepelnek az oroszok. Dudi váltig állította, hogy nem lesznek döntősök, és igaza lett. Később úgy mesélte, életében csak akkor volt szerencséje. Amikor felvetették, hogy ez inkább hozzáértés, azonnal Kárpátit froclizta: „Az volt a szerencse, hogy Gyurika megadta a pénzt”.

Nyilatkozataiban is mindig volt némi csavar. Egy interjúban panaszkodott, hogy sok a bunda a pólóban, persze a riporter rögtön visszakérdezett, hogy van-e bizonyítéka. „Persze. Nézzen erősen a szemembe, ezekkel láttam a bundameccseket…”

A válogatott edzőjeként is a csúcson: Csapó Gáborral és Faragó Tamással

Úszásban sem volt akárki, futballozni is tudott, de nem bánta, hogy végül pólós lett. Már csak azért sem, mert az ő korában teljes életet éltek az úszók, a pólósok az uszodában, edzések között is nagy élet folyt – ahol sok a csinos lány és fiú, a labda is kéznél van, az ilyesmi természetes. És persze ha unták a banánt, be lehetett szökni a Palára, a strandon nagyobb volt a választék hölgyekből, akik – mesélte – jó szívvel osztották meg velük az uzsonnájukat (némi unszolásra).

Talán a legnagyobb lecke számára a római olimpia (1960) volt. Egy életre megtanulta, hogy vízilabdázásban az olimpiai harmadik hely nálunk semmire sem jó, hiszen világklasszisként is úgy kellett besomfordálniuk az országba a játékok után. És nem magyarázkodtak, tényleg szégyellték magukat.

Haláláig lejárt az uszodába, engem Dezsőnek szólított apám után, ugyanis vele is élt az uszodai kapcsolat. Általában kikértem magamnak az ilyesmit, de az esetében megtiszteltetésnek vettem.

Remélem, az előzőekből kiderül, hogy miért.