Sorozatban hetedszer lett bajnok az Újpesti Dózsa

Az 1974–1975-ös bajnoki labdarúgóidény a követelményrendszer jegyében telt. Kutas István, az MLSZ elnöke kimondta, „a magyar labdarúgás legfontosabb feladata a következő négy esztendő alatt, hogy minden tekintetben felzárkózzék a világ élvonalához”. Ám a Képes Sportban az is megjelent: „Csak azok a játékosok tudják teljesíteni a követelményeket, akik a korábbinál szilárdabb erkölcsi tudattal rendelkeznek.”    A szövetség azt is előírta, a bajnokság idején hétfői és keddi napokon ellenőrzi a követelményrendszer teljesítését, ez alól akkor sincsen kivétel, ha szerda mérkőzésnap. Ezt olyannyira szigorúan vették, hogy amikor a válogatott 1975 márciusában Párizsban a franciák ellen játszott, előtte hétfőn a keret tagjainak le kellett futniuk az előírt adagot… Még Bene Ferenc is zsörtölődött, akiről pedig tudni kell, hogy edzésmunkája nem hagyott kívánnivalót maga után. Azért az őszi szezon végén a Népsport arról is beszámolt, a követelmények teljesítése nem ment gördülékenyen: a nagy többség elérte a szintidőt, de akadtak, akik 12 perc alatt egy kilométerrel is kevesebbet teljesítettek, mint amennyire képesek… (Arról korábban beszámoltunk, hogy 1975 telén az Új Lóversenytéren megrendezték a 4000 méteres mezei futóversenyt, amelyet a honvédos Pintér Sándor nyert meg.) Ám hogy nem minden a követelményrendszer, jól illusztrálja, hogy az egyébként zseniálisan futballozó, de nem az edzésmoráljáról híres Kocsis Lajos lett az ősz, majd az 1974–1975-ös idény játékosa, 6.53-as, illetve 6.57-es átlaggal. Az is tény, a szóban forgó évad elemzésében a Népsport nem tagadta: „A pontokért folytatott harcban elbukott a szakosztályi fegyelem, morál (…) Külföldön sem edzenek többet a csapatok, de más intenzitással dolgoznak.”    Ugyanakkor célt is mutatott: „Összefogni bűnbakkeresés helyett.”      A Képes Sport 1975. június 10-i száma azért figyelmeztetett: „A bajnokság végén bebizonyosodott, elsősorban a szakmai elmaradottság, az elavult nézetekhez és gyakorlathoz való ragaszkodás, tarthatatlan vezetői magatartás és bizonyos helytelen szemléleti kérdések gátolják a labdarúgás élvonalának az eddiginél gyorsabb előrehaladását.”     

A sorozatban hatszor bajnok Újpesti Dózsa esélyesként vágott az évadnak, meg is nyerte az aranyérmet. Az azért figyelmeztető volt, hogy amíg 1974 áprilisában a Dózsa a BEK elődöntőjében a Bayern Münchennel szemben esett ki, addig a hatodik bajnoki cím megnyerése után a sorozat 2. fordulójában kettős vereséggel esett ki a Leeds Uniteddel szemben. Az értékcsökkenés szemmel látható volt, a többi együttes játékerejét sem dicsérte, hogy az 5. fordulót követően egyszer sem változott az első három sorrendje, Zámbóék a 3. fordulótól kezdve az élen álltak, a Bp. Honvád csak a nyitó kör után nem volt második, az FTC az ötödik felvonást követően egyszer sem mozdult el a harmadik helyről… A lila-fehérek végül 45 ponttal nyerték meg az aranyérmet, a második Honvéd 42, a harmadik Ferencváros 33 pontot gyűjtött. Az erőviszonyokat jól jellemzi, hogy az Ú. Dózsa mérlege 20 győzelem, öt döntetlen és három vereség, addig az ezüstérmes piros-fehérek 16 győzelem mellett tíz döntetlent értek el és kétszer szenvedtek vereséget.

A bajnokcsapat edzője, Várhidi Pál így vélekedett az évadról:  „Három vasat tartani a tűzben az utolsó pillanatig, azaz megvédeni a bajnoki címet és bekerülni a hazai kupaküzdelmek: a Magyar Népköztársasági Kupa és a Felszabadulási Kupa döntőjébe. Sikeres évet zártunk, elégedettek vagyunk, hiszen túl is teljesítettük tervünket azzal, hogy nemcsak bekerültünk az MNK döntőjébe, hanem meg is nyertük a díszes trófeát. Üröm az örömben a BEK-szereplés. Nem titkolt célunk ugyanis az volt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, hogy ismét ott legyünk a kontinens legjobb négy együttese között. Sajnos, a Leeds United elleni találkozó időpontjában nem volt igazán jó formában a csapat, s ez megpecsételte sorsunkat.”      

Magyar szinten tehát bajnok és kupagyőztes – az MNK-döntőben 3–2-re győzte le a Haladást – az Újpest, mégis a szakvezető szavaiból némi hiányérzet cseng ki. Mintegy erre rímel az NS idényértékelése is:  „Az újabb aranyérem – némi értékcsökkenéssel – megérdemelten a lila-fehéreké. Az értékcsökkenést labdarúgásunk hanyatlása és az Újpesti Dózsa szereplésének »tartalma« egyaránt okozta. Az elvárás az Újpesti Dózsával szemben nem egyszerűen a bajnoki cím elnyerése. (…) Engedmények az edzések intenzitásában és mennyiségi tartalmában, a technikai-taktikai képzés és fejlődés visszafogottsága – sajnos – klubcsapatunknál is megvolt. Az elért eredmények és a már említett kompromisszumok nemcsak lehetőséget adtak a félszívvel küzdésre, hanem serkentették is azt. (…) A stíluszavar, az öregek-fiatalok közötti felfogásbeli különbség, a küzdeni tudás képességének eltompulása pedig tovább mélyítette a válságjeleket. Nem árt azonban hangsúlyozni, hogy a bajnokcsapat teljesítményét a nemzetközi élvonalhoz kell mérni, hiszen az Újpesti Dózsa a hazai mezőnyből most is jócskán kitűnik.”    

A cikk kiemeli, a lilák 71 szerzett góllal lettek aranyérmesek, akárcsak 1971-ben, rá egy évre 78, 1973-ban 81, 1974-ben 75 gólt szereztek. Csökkent a Megyeri úti nézőszám, mert elmaradtak a Dózsára jellemző nagy gólkülönbségű győzelmek. Más kérdés, hogy az NB I egészét tekintve emelkedett a nézőszám, főleg a vidéki bázisok miatt.

A sorozatban hetedik bajnokságát megnyerő Dózsában Dunai III Ede, Bene Ferenc, Zámbó Sándor, Fazekas László, Noskó Ernő, Dunai II Antal, Nagy László, Juhász Péter, Tóth András és Horváth József mind a hét idényben pályára lépett. Várhidi a csatárokkal elégedett volt, a védőkkel kevésbé. „Egyénileg Tóth játéka tovább fejlődött, gólveszélyesen is játszott, nem egyszer döntő gólt szerzett. Bene 20 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, roppant gólveszélyes volt. Zámbó taktikai érzékével volt nagy hasznára csapatunknak”    – mondta a mester. A stíluszavart, az öregek és a fiatalok közötti felfogásbeli különbséget nem említette, ellenben a csapatépítésről kifejtette: „A fiatalokat fokozatosan beépítettem a csapatba, gyakrabban kaptak szerepet, jutottak szóhoz, mint eddig. Persze, a csapatépítés nálunk még nem befejezett dolog, hanem olyan folyamat, amelynek még soká lesz vége.”     

A bajnok a fővárosi együttesek elleni mérlege pozitív, az FTC ellen (3–1, 2–2), a Honvéddal szemben (1–0, 1–1), az MTK-t mindkétszer legyőzte (3–1, 4–1). Csupán a Vasas tört borsot a lilák orra alá (3–1, 0–3). A Megyeri úton bemutatkozott az élvonalban Törőcsik András: 1974. október 16-án a Pécs ellen megismételt mérkőzésen kezdő volt, három méterről ő lőtte csapata negyedik gólját (5–1). Azért annak ellenére, hogy a Megyeri úton akkoriban már nem vetettek, csak arattak, nehéz volt bekerülni a csapatba – már csak azért is, mert abban az időszakban voltak bérelt helyek… Kilenc mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett. Kezdték megismerni a szurkolók, ekkorról eredeztethető a vele kapcsolatban később oly gyakran elhangzó rigmus: „Táncolj, Törő!”     

A játékosok abszolút rangsora alapján az NS összeállította az év csapatát: Bolemányi (ZTE) – Kelemen (Bp. Honvéd), Bálint (FTC), Szűcs (Bp. Honvéd), Tóth J. (PMSC) – Kovács J. (Videoton), Kocsis (Bp. Honvéd),  Tóth A.    (Ú. Dózsa) –     Fazekas      (Ú. Dózsa), Bene (Ú. Dózsa), Zámbó   (Ú. Dózsa). 

A Képes Sport legjobb együttesében is négy újpesti kapott helyet: Kovács L. (Videoton) – Török (Vasas), Bálint (FTC), Horváth J.    (Ú. Dózsa), Tóth J. (PMSC) – Dunai III  (Ú. Dózsa), Pintér (Bp. Honvéd),  Tóth A. (Ú. Dózsa) –  Fazekas    (Ú. Dózsa), Kozma (Bp. Honvéd), Magyar (FTC).