Népsport: a Bolognáé lett a pisztolyok scudettója

„Milánó, 1925. augusztus 9., vasárnap, reggel 6 óra. A hajnali szürkületben öt taxi halad konvojban a kihalt utcákon. Az autókban mások mellett tizenegy fiatalember utazik, zöld futballmezbe és fekete rövidnadrágba öltözve, kezükben tartva stoplis cipőjüket.”

Így kezdődik a La maglia verde del Bologna (A Bologna zöld meze) című olasz képregény, amely Matteo Matteucci rajzaival és Carlo Caliceti szövegével avatja be az olvasót az olasz labdarúgás egyik legkalandosabb bajnoki hajrájának történetébe. A pisztolyok scudettójaként vonult be a krónikákba az 1924–1925-ös bajnokság, amelynek végjátéka minden képzeletet felülmúló bonyodalmakba és kalandokba torkollott: az északi elsőségről döntő Bologna–Genoa párharc öt mérkőzésig és több mint két és fél hónapig tartott, a szövevényes fordulatok néha krimibe, néha kabaréba kívánkoztak.

Mint ismert, Olaszországban a ma is működő, egységes országos bajnokságot Serie A néven csak az 1929–1930-as idénytől kezdve írták ki (a legelső alkalommal a Weisz Árpád edző vezetette Ambrosiana – az Internazionale akkori megfelelője – győzött), 1926 és 1929 között a Divisione Nazionale nevű átmeneti sorozat futott, előtte pedig az északi és a déli régióban külön versengtek egymással a csapatok, és a szezont a két regionális nyertes döntője zárta. Utóbbi minden esetben formalitásnak számított, az északi városok annyival előrébb jártak a labdarúgásban a délieknél, hogy utóbbiaknak esélyük sem volt a diadalra: 1922-ben a Pro Vercelli, 1923-ban és 1924-ben a Genoa, 1925-ben a Bologna, míg 1926-ban a Juventus érdemelte ki az aranyérmet. Ha már szóba került torinóiak sikere, a magyar vonatkozások miatt érdemes megemlíteni, hogy az nagyban múlott a gólkirály Hirzer Ferenc 35 gólján, illetve a Bologna elleni északi döntő napjaiban szívinfarktusban elhunyt tréner, Károly Jenő munkáján, illetve az őt váltó Viola József játékos-edző rátermettségén.

De vissza az 1924–1925-ös bajnoksághoz! Az északi döntőbe a kétszeres címvédő Genoa és a Bologna jutott be. A kétmérkőzéses párharc első felvonását május 24-én tartották a bolognai Stadio Sterlinóban, a két vörös-kék klub találkozóján a korabeli szokásnak megfelelően a hazai fél játszott váltószerelésében, és a fehérmezes bolognaiak 2:1-es vereséget szenvedtek. Egy hétre rá következett a genovai visszavágó, ahol a Genoa volt kénytelen fehér felsőben pályára lépni, és a szín ezúttal sem hozott szerencsét, 2:1-es genovai kudarccal zárult az összecsapás. Achile da Gama játékvezető nem kevesebb mint tíz percet hosszabbított, ám az elkeseredett genovai tábor haragja így is rajta csattant, rendőrök menekítették ki a lefújás után rátámadó szurkolók karmai közül. A két 2:1-es vendéggyőzelem után semleges helyszínen kellett dűlőre vinni a dolgot.

Június 7-én Milánóban, a Lombardia úti pályán folytatódott a mérkőzéssorozat, az érdeklődés minden korábbi szinten túltett, Bolognából és Genovából drukkerek tömegei szálltak vonatra, hogy személyesen lássák a „rájátszást”. Ami az öltözékeket illeti, a La Gazzetta dello Sport levonta az első két alkalom tanulságát: „A fehér mez el van átkozva. Amelyik csapat magára ölti, biztosan kikap.” Az előző idény győzteseként a Genoáé volt a jog, hogy a kihelyezett mérkőzésen a szokott vörös-kék dresszében futballozzon, így ismét a bolognaiakra várt volna a rontást hozó fehér szerelés. A babonás klubvezetők azonban rendhagyó megoldást találtak a problémára, a csapat minden szurkolót meglepve, addig sohasem használt színű, méregzöld felsőben futott ki a gyepre. Utóbb pontosan rekonstruálták a nevezetessé lett zöld garnitúra eredetét: négy évvel korábban a zöld-fehér Rapid Wien aratott fényes győzelmet a bolognaiak felett, a városi futballbarátok körében pedig a bécsiek csodálatos játéka összekapcsolódott a zöld szín látványával, így amikor Enrico Sabattini bolognai klubvezető a Genoa elleni harmadik mérkőzés előtt meglátta egy milánói ruhaüzletben az eladásra kínált zöld mezeket, azonnal tudta, mit kell tennie.

A felfokozott várakozást a szervezők igyekeztek üzletileg is kihasználni, jóval több jegyet adtak el, mint ahány ember befért a milánói stadionba, amely egyébként az év elején az Olaszország–Magyarország (1:2) válogatott mérkőzésnek is otthont adott. A kiírt kezdési időpontban, 16 órakor nemcsak a tribünöket töltötték meg zsúfolásig a genovai és a bolognai szurkolók, hanem a játéktér körüli területet is teljesen elfoglalták. Giovanni Mauro futballbíró határozottan jelezte, hogy ilyen körülmények között nem hajlandó levezetni a mérkőzést, végül azonban egy magas futballszövetségi képviselő mégiscsak rávette a „munkára” – egy titkos kitétellel.

Tartottak attól, hogy a találkozó elhalasztása éppen a pálya környezetét ellepő szurkolók miatt súlyos botránnyal, sőt erőszakos cselekményekkel fenyeget, így a kisebb kockázatot választva a mérkőzés megkezdése mellett határoztak, mégpedig azzal a csendes paktummal, hogy bármi lesz is az eredmény, Mauro játékvezető érvényteleníti azt. Erről a résztvevő csapatok mit sem sejtettek, így maximális erőbedobással harcoltak a győzelemért. A 61. percben aztán megtörtént a baj: a bolognai Giuseppe Muzzioli lövése nyomán Giovanni De Prá genovai kapus a kapu sarkából vette ki a labdát, a kapufánál tömörülő drukkertömeg sűrűjében azonban nem volt egyértelmű, hogy kívülről vagy belülről ment-e be. A bíró szögletet ítélt, mire bolognai játékosok, vezetők és szurkolók tucatja rontott rá, a játék a kialakult káosz nyomán tizennégy hosszú percig állt. Végül a partjelzővel egyeztetve mégis megadta a bolognai gólt Mauro, amit azonban a genovaiak nem tudtak elfogadni, így a rendes játékidő 2:2-es döntetlenje után nem álltak ki az elrendelt hosszabbításra. Az események feszültségterhes elemzése a zöldasztal mellett folytatódott, a liga illetékesei végül Mauro játékvezető furcsa döntését megerősítve semmisnek nyilvánították az eredményt. Jött tehát a negyedik összecsapás…

Az időpont július 5., a helyszín Torino, a Juventus által használt stadion. Már-már békésnek lehetett mondani az eseményeket, a milánói forró tapasztalatok miatt mintegy száz rendőr vigyázta a pályát, az ismét zöldben játszó Bologna és a nagyszerű formát mutató Genoa magas színvonalú, kiegyenlített csatát vívott egymással. Egy-egy gól esett az első félidőben, a továbbiakban mindkét csapat szilárdan védekezett, az állás nem változott sem a második félidőben, sem a hosszabbításban. Tizenegyesrúgásokkal akkoriban még nem döntötték el a párharcokat, így az 1:1-es döntetlen azt jelentette, hogy szükség lesz egy újabb, ötödik mérkőzésre is az északi elsőség kérdésének tisztázására.

A torinói nap azonban nem ért véget a pályán, a Porta Nuova pályaudvaron nem várt esemény történt este kilenc óra körül. A két csapat szurkolói között kisebb csetepaté alakult ki, majd amikor elindult a Bolognába tartó szerelvény, a vonat ablakából egy bolognai szurkoló mintegy húsz pisztolylövést adott le a genovai járat utasai felé, egy embert megsebesítve. A Bologna utólag elhatárolódott a klubszimpatizáns cselekedetétől, a botrány azonban óriási hullámokat vert, és valós esély mutatkozott arra, hogy a bajnokságot a győztes kihirdetése nélkül kell lezárni. A körülményekhez igazodó kompromisszumként aztán úgy döntöttek, szigorúan titokban, nézők nélkül, nyilvánosan nem közölt időpontban lejátszatják az északi aranyról döntő újabb mérkőzést.

Augusztus 9-én, reggel hét (!) órakor, a milánói Forza e Coraggio pályán vette kezdetét az ütközet (előzetesen a sajtóban megtévesztésként egyéb helyszínekről is esett szó), a cikk elején említett hajnali taxikonvoj utasai szinte észrevétlenül szálltak küzdelembe. És olyasmi történt, amilyenre az előző tizenegy hét során egyszer sem adódott példa: a két csapat a rendes játékidőben, szabályos és békés keretek között döntött a győzelemről. Az immár harmadszor is zöld mezében játszó Bologna Alberto Pozzi és Bernardo Perin góljával 2:0-ra felülmúlta a Genoát, és mire felragyogott Milánó felett az augusztus reggeli nap, már Észak-Olaszország bajnokának vallhatta magát.

Az osztrák Hermann Felsner edzette bolognai csapatnak az olaszországi aranyhoz már csak a déli elsőt, az Alba Romát kellett megelőzni, a feladatot kettős győzelemmel (4:0, 2:0) teljesítette.