Ki legyen a kézi Eb királynője? - Szépségverseny, döntő, szavazás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 12:12
A magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán szavazásra hívtuk az NSO olvasóit az elmúlt két hétben: a torna legszebb, legcsinosabb, leginkább nőies játékosát kerestük. A sorozat az utolsó állomásához érkezett: itt a döntő, a magyar Szucsánszki Zitával és a szlovák válogatottban szereplő Simona Szarkovával. 

Sportolói szépségversenyt rendezünk a női kézilabda Európa-bajnokság bő két hete alatt. Mindegyik résztvevő válogatott egy általunk kiválasztott kézilabdázóval (pontosabban annak fotóival) vesz részt a játékban. A 16 lányt párba állítottuk, és nyolc napon át megmutattuk olvasóinknak a róluk készült fényképeket.Önöknek mindössze annyi volt a dolguk, hogy szavaztak a csinosabbnak ítélt hölgyre.

A nyolc párbajgyőztest aztán újra összesorsoltuk, majd megrendeztük az „elődöntőt” is, és így jutottunk el a mai döntőkig; az egyiket a Papp László Budapest Sportarénában vívja Norvégia és Spanyolország az Európa-bajnoki trófeáért, a másikat az NSO honlapján a viadal két legszebb játékosa – a magyar válogatott és a Ferencváros irányítója, a 27 esztendős Szucsánszki Zita és a szlovák együttes magyar felmenőkkel rendelkező balátlövője, a cseh DHK Baník Mostban szereplő 22 éves Simona Szarková.

Lássuk, ki lesz közülük a győztes, kit választanak az Nemzeti Sport Online olvasói az Eb legcsinosabb kézilabdázójának!

SZUCSÁNSZKI Zita (Magyarország)

Szucsánszki Zita (Fotó: Fotógyár/Acsai Miklós)

Simona SZARKOVÁ (Szlovákia)

Simona Szarková (Fotó: a sportoló Instagram-oldala)

SZAVAZÁS

Ki nyerje meg a szépségversenyt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Jogos volt a DVSC tizenegyese a Kazincbarcika ellen? Nézze meg, és szavazzon!

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 08:55

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:00

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 18:06

Ollózós vagy félollózós találat? 45 méteres emelés vagy szabadrúgásgól? Szavazzon az NB II legszebb tavaszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 18:56

Ezzel a videóval búcsúztatta három ikonját az MKSZ

Kézilabda
2025.04.11. 10:19

„Egyszerre három ilyen játékos még sosem búcsúzott a magyar női kézilabda-válogatottól”

Kézilabda
2025.04.10. 20:52

Vastaps fogadta a Népligetbe visszatérő Elek Gábort és Szucsánszki Zitát

Kézilabda
2025.04.03. 10:57
Ezek is érdekelhetik