Nem jött össze a Patriots-csoda, óriási meccset nyert meg a 49ers

Vágólapra másolva!
2012.12.17. 06:41
null
Randy Moss TD-vel tért vissza korábbi sikerei színhelyére, Colin Kaepernick pedig négy hatpontossal zárt (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 15. fordulójának vasárnap esti rangadóján a San Francisco 49ers elképesztő mérkőzésen, 41–34-re nyert a New England otthonában. A vendégek a második félidő elején már 31–3-ra vezettek, de Tom Bradyék innen kiegyenlítettek a hajrá előtt, az utolsó percek azonban ismét a 49ers akaratát hozták.

 

Nem akármilyen rangadóra került sor a vasárnap éjjeli összecsapáson, hiszen a New England Patriots szerezte átlagban a legtöbb pontot a ligában (36.3), míg a San Francisco 49ers kapta a legkevesebbet (14.2).

Utóbbi jól is kezdett az esőben, bár a hazaiak megúsztak egy fumble-t (Stevan Ridley még a labdavesztés előtt talajt ért), a punt után Randy Moss 24 yardos TD-jével megszerezte a vezetést a 49ers (0–7). A korábban a Patriotsban rekordokat döntögető Moss ezzel 15219 elkapott yardnál tartott már karrierje során, amivel feljött a harmadik helyre az örökranglistán, megelőzve Isaac Bruce-t, 157. TD-jével pedig maga mögött hagyta Terrell Owenst, és immár egyedül áll a negyedik pozícióban Jerry Rice (208), Emmitt Smith (175) és LaDainian Tomlinson (162) mögött.

Tom Brady nem kezdett túl jól, egy Wes Welkernek szánt hosszú labdáját Carlos Rogers kaparintotta meg, de még mielőtt TD-re vitte volna vissza, az irányító kevéssel a célvonal előtt szerelte. S, hogy ez mennyit számított, az a következő másodpercekben derült ki, amikor Delanie Walker kezéből Steve Gregory verte ki a labdát, amelyet Aqib Talib kaparintott meg, és bár nem sokkal korábban egy kérdéses esetnél még visszakapta a labdát a 49ers, ezúttal maradhatott a tojás a hazaiaknál (igaz, ezúttal sem sokáig).

Az esőzésben nagyon csúszott a labda, rövid idő alatt kétszer is nagy bonyodalmat jelentett a labda feladása a San Franciscó-i centernek, a trükkös puntkísérlet során azonban Dashon Goldson 31 yardos futásával mezőnygóltávba ért a 49ers. David Akers 39 yardról mellé rúgta, de a hazaiak sem akartak nagyon lemaradni, Shane Vereen kezéből is kiesett a labda.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Ezek után nem jelentett meglepetést, amikor a Pats 25-ösén 4. és 1-re is inkább nekimentek a vendégek, de a rossz snap után Kaepernick nem tudta átgyötörni a labdát.

Az első negyedben megtett 47 yardot követően a Bradyék a következő támadássorozatban 62-t hoztak össze – Tarell Brown nagy védekezése akadályozott meg előbb egy sima TD-t, majd a Patriots hiába csinálta meg a 4. és 4-et, a célzóna közelében Ray McDonald sackelte Bradyt, így csak mezőnygóllal szépített a vendéglátó (3–7).

A 49ers pedig pillanatok alatt büntetett, előbb egy védelmi szabálytalanságnak köszönhetően jöttek előre a vendégek 35 yardot, majd Kaepernick 34 yardos TD-passzt adott Walkernek (3–14).

A rövidre zárt hazai támadást követő Meskó-punt utáni kavarodás végén maradhatott a labda a 49ersnél (Ginn lábához nem ért hozzá a pattogó tojás), és egy 76 yardos drive végén Akers 20 yardról már nem hibázott (3–17).

A második félidő első támadássorozatából egy 3. és 15-öt is magabiztosan megoldva haladt a 49ers, de Kaepernick passzát Devin McCourty kaparintotta meg saját célzónájában. Az interception után azonban hiába haladt jól Brady passzaival a Patriots, Ridley második fumble-jét már nem fújták vissza, és bár Gore-ék is elejtették a labdát, a futó 9 yardról bevitte azt (3–24).

Nem ért véget itt azonban a Hazafiak szenvedése, Hernandez kezéből Aldon Smithébe pattant a labda Brady passza után (így interception lett), ebből pedig egyből egy 27 yardos Crabtree-TD született, gyakorlatilag végleg eldöntve az összecsapást (3–31).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezt azonban Tom Bradyék nem így gondolták. Amikor már úgy tűnt, hogy végleg megtörik a hazai csapatot, akkor a Hazafiak a kissé visszavevő védők mellett 4 perc alatt 73 yardot haladva megszerezték első TD-jüket, Danny Woodhead hatyardos futásával (10–31).

Elkezdett éledezni a hazai védelem is, és a gyors 3. and out után Brady előbb átlépte a 4000 yardos határt a szezonban, majd Michael Hoomanawanui 41 yardos elkapásával a célzóna szélére repültek. Itt 3 kísérletből sem sikerült azonban megtenni a szükséges összesen 3 yardot, így a záró játékrész első akciója egy 4. és 1 lett.

Brady átrepült a bevetődő védők felett, így már csak két TD volt a csapatok között (17–31), majd az újabb kivédekezett támadás után egy perc alatt ismét a célzónához értek (igaz, kellett Brown szabálytalansága is ehhez). Itt Brady Aaron Hernandeznek adott 5 yardos TD-passzt, így sorozatban 46. mérkőzésén adott hatpontos passzt, amivel egyre megközelítette az örökranglista második helyén álló Johnny Unitast, csapatát pedig hét pontra hozta (24–31).

Sőt! A vérszemet kapó védők ismét hamar leparancsolták Kaepernickéket, de egy szabálytalanság után csak a saját nyolcasáról jöhetett a Patriots. Mindhiába, Brandon Lloyd óriási mérkőzés zárt, köszönhetően a következő játékban bemutatott 53 yardos elkapásának is (végül 190-ig jutott), Brady pedig 53. 300 passzolt yard feletti meccsét hozta, végül (443-mal zárt). A támadássorozat végén előbb Brady futott előre öt yardot, majd amikor már mindenki rá figyelt, akkor jött Woodhead, és egy yardról besasszézott. Ezzel a Patriots átlépte az 500-as határt (503 volt ekkor), első csapatként a liga történelmében, amelynek ez négy különböző szezonban is sikerült. Nem mellesleg pedig kiegyenlített a hazai csapat! (31–31)

Nem volt itt azonban vége a mérkőzésnek, a Hazafiak talán már azt hitték, hogy innentől könnyű lesz a mérkőzés, LaMichael James azonban egy 62 yardos kirúgás utáni visszahordással pazar pozícióba hozta övéit, és Crabtree 38 yardos elkapásával pillanatok alatt ismét a vendégeknél volt az előny (31–38).

Hosszú idő után ráadásul a támadás is megakadt, de mivel a védelem megállította Gore-ékat, jöhetett az újabb roham. Itt 4. és 2-re sikertelen lett Brady passza, a jó mezőnypozíciót pedig három pontra váltotta a 49ers (31–41).

Innen már ismét csoda kellett volna a Patriots feltámadáshoz, ezúttal azonban hiába jutottak el mezőnygólig (34–41), az onside kick sikertelen lett, így pedig lepörgött az óra, és végül a mérkőzés nagyobb részében domináló 49ers végül is megérdemelten nyert.

A Patriots 20 sorozatban megnyert hazai decemberi mérkőzés után szenvedett vereséget a Gillette-ben, mérlege pedig 10–4-re módosult, így pedig már nem a saját kezében van a sorsa, ami a pihenőhetet illeti a rájátszásban.

NFL 2012
ALAPSZAKASZ, 15. FORDULÓ, SNF
New England Patriots–San Francisco 49ers 34–41 (0–7, 3–10, 7–14, 24–10)
15. FORDULÓ
2012. 12. 14. 2:20 Philadelphia Eagles–Cincinnati Bengals 13–34
2012. 12. 16. 19:00 Chicago Bears–Green Bay Packers 13–21
2012. 12. 16. 19:00 Atlanta Falcons–New York Giants 34–0
2012. 12. 16. 19:00 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 41–0
2012. 12. 16. 19:00 St. Louis Rams–Minnesota Vikings 22–36
2012. 12. 16. 19:00 Cleveland Browns–Washington Redskins 21–38
2012. 12. 16. 19:00 Miami Dolphins–Jacksonville Jaguars 24–3
2012. 12. 16. 19:00 Baltimore Ravens–Denver Broncos 17–34
2012. 12. 16. 19:00 Houston Texans–Indianapolis Colts 29–17
2012. 12. 16. 22:05 Arizona Cardinals–Detroit Lions 38–10
2012. 12. 16. 22:05 San Diego Chargers–Carolina Panthers 7–31
2012. 12. 16. 22:05 Buffalo Bills–Seattle Seahawks** 17–50
2012. 12. 16. 22:25 Dallas Cowboys–Pittsburgh Steelers 27–24 – h.u.
2012. 12. 16. 22:25 Oakland Raiders–Kansas City Chiefs 15–0
2012. 12. 17. 2:20 New England Patriots–San Francisco 49ers 34–41
2012. 12. 18. 2:30 Tennessee Titans–New York Jets
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik