Super Bowl: őrület a rádióban – kérdezzen az NFL magyar szakértőitől!

Vágólapra másolva!
2017.02.03. 11:06
null
Faragó Richard és Kovács Sándor lesz a vendége a Sportexpressz szombati adásának
Február 4-én, szombaton a Trend FM 94.2 rádió Sportexpressz című műsorában 15 és 18 óra között kiemelten (legalább két órán át) foglalkozik a magyar idő szerint hétfő hajnali, 0.30-kor kezdődő Super Bowllal, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjével.

 

A stúdióban jelen lesz Kovács Sándor, a Sport Tv szakkommentátora, emellett élőben jelentkezik majd Houstonból, a nagydöntő helyszínéről Faragó Richard, aki oroszlánrészt vállalt az amerikai futball magyarországi elterjedésében – a kiváló kommentátor neve szinte már összeforrt az NFL-lel.

Az adásban megszólal majd Borbély László, a Nemzeti Sport Online szakértője is.

Az élő adásba (amelynek szerkesztő-műsorvezetője Harle Tamás lesz) bárki bekerülhet – a lelkes betelefonálók feltehetik kérdéseiket az NFL magyar tudorainak, elmondhatják véleményüket, vagy akár tippelhetnek a finálé végeredményére!

S hogy ehhez mit kell tenniük? Mindössze annyit, hogy kérdésüket, véleményüket megírják a Sportexpressz Facebook-oldalára, vagy tárcsázzák a 06-20-933-4294-es telefonszámot, amely akár már péntek déltől hívható!

 

 

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Videó: Serena Williams is feltűnt az idei Super Bowl félidei show-jában

Amerikai sportok
2025.02.10. 11:06

Micsoda sztárparádé! Idén is özönlöttek a hírességek a Super Bowlra – fotók

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:59

„Ez a világ legrosszabb érzése” – Patrick Mahomes az elveszített Super Bowl után

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:08
Ezek is érdekelhetik