NFL: fogadási rekordot döntött Las Vegasban a Super Bowl

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 11:39
A Las Vegas-i fogadóirodáknál rekordösszeget, összesen 138.5 millió dollárt tettek fel a szerencsevadászok a 2016-os szezont lezáró, Houstonban megrendezett Super Bowlra.

A nevadai játékfelügyelet adatai szerint a 196 sportfogadónál összességében hatmillió dollárral játszottak meg több pénzt, mint az eddigi csúcsot jelentő tavalyi nagydöntőre. A kimutatás alapján az irodák jól jártak – még azzal együtt is, hogy nem a mostani volt a rekordnyereségük –, ugyanis 10.9 millió dollár marad náluk a kifizetések után, ami a feltett összeg 7.9 százaléka. Tavaly 132.5 milliós fogadásból 13.3 milliós pluszt könyvelhettek el.

Az idei volt sorozatban a kilencedik Super Bowl, amit nyereséggel zártak a Las Vegas-i fogadóirodák, melyeknek legutóbb a 2008-as döntőt követően kellett több pénzt kifizetniük, mint amennyit feltettek náluk.

Mint korábban megírtuk, a New England Patriots nyerte meg a LI. Super Bowlt, az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság 2016-os szezonjának nagydöntőjét, miután drámai feltámadást követően hosszabbításban 34–28-ra legyőzte az Atlanta Falconst, amely a harmadik negyedben még 28–3-ra vezetett.

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Videó: Serena Williams is feltűnt az idei Super Bowl félidei show-jában

Amerikai sportok
2025.02.10. 11:06

Micsoda sztárparádé! Idén is özönlöttek a hírességek a Super Bowlra – fotók

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:59

„Ez a világ legrosszabb érzése” – Patrick Mahomes az elveszített Super Bowl után

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:08
Ezek is érdekelhetik