

A legnagyobb meglepetés talán a San Francisco vezetőségének döntése: Jed Yorkék a néhány hete Philadelphiából menesztett Chip Kelly mellett tették le voksukat.
Míg Kelly az egyetemi bajnokságban (NCAA) az Oregon edzőjeként sikert sikerre halmozott, addig a profik között az Eaglesnél felemás éveket zárt.
Első két szezonjában egyaránt 10–6-os mérleget ért el a csapattal – egyszer be is jutottak a rájátszásba –, ám sorra megvált a zöld-fehérek kulcsjátékosaitól, a 2015-ös holt szezonban pedig – miután teljhatalmat kapott – teljesen átalakította a gárda keretét, megosztó cserék és igazolások jellemezték, ez pedig nem sült el jól, a Philadelphia vezetősége a jelenlegi kiírás végét sem várta meg, és az utolsó előtti játékhéten 6–9-es mérlegnél elküldte az 52 éves szakembert.
| Az alapszakasz eredményei (1–10.) |
| Az alapszakasz eredményei (11–17.) |
| A csoportok eredménye |
| A konferenciák eredménye |
| A rájátszás menetrendje |
A Tampa Baynél házon belül oldották meg az edzőkérdést, és a 2015-ös idényben a csapatnál támadó koordinátorként tevékenykedő Dirk Koettert nevezték ki Lovie Smith utódjának.
Koetter nagy szerepet játszott abban, hogy a Tampa Bay Jameis Winstont választotta ki a 2015-ös játékosbörze első cetlijével, a fiatal irányító pedig folyamatosan javuló tendenciát mutatott, első szezonja alapján úgy tűnik, nagyszerű párost alkot Koetterrel.
SZAVAZÁS
Ön szerint melyik csapat nyeri meg a NFL 2015-ös kiírását?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
| Régi edző | Új edző | Korábbi csapata (posztja) |
| CLEVELAND BROWNS | ||
| Mike Pettine | Hue Jackson | Bengals (támadó koordinátor) |
| MIAMI DOLPHINS | ||
| Dan Campbell | Adam Gase | Bears (támadó koordinátor) |
| NEW YORK GIANTS | ||
| Tom Coughlin | Ben McAdoo | Giants (támadó koordinátor) |
| PHILADELPHIA EAGLES | ||
| Chip Kelly | Doug Pederson | Chiefs (támadó koordinátor) |
| SAN FRANCISCO 49ERS | ||
| Jim Tomsula | Chip Kelly | Eagles (vezetőedző) |
| TAMPA BAY BUCCANEERS | ||
| Lovie Smith | Dirk Koetter | Buccaneers (támadó koordinátor) |
| WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2016. 1. 9–10.) | ||
| AFC | ||
| Cincinnati Bengals (3.)–Pittsburgh Steelers (6.) | 16–18 | |
| Houston Texans (4.)–Kansas City Chiefs (5.) | 0–30 | |
| NFC | ||
| Minnesota Vikings (3.)–Seattle Seahawks (6.) | 9–10 | |
| Washington Redskins (4.)–Green Bay Packers (5.) | 18–35 | |
| KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2016. 1. 16–17.) | ||
| AFC | ||
| Denver Broncos (1.)–Pittsburgh Steelers (6.) | vasárnap, 22.40 | |
| New England Patriots (2.)–Kansas City Chiefs (5.) | szombat, 22.35 | |
| NFC | ||
| Carolina Panthers (1.)–Seattle Seahawks (6.) | vasárnap, 19.05 | |
| Arizona Cardinals (2.)–Green Bay Packers (5.) | vasárnap, 2.15 | |
| KONFERENCIADÖNTŐK (2016. 1. 24–25.) | ||
| AFC | ||
| Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./5./6.) | 21.05 | |
| NFC | ||
| Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./5./6.) | 0.40 | |
| SUPER BOWL 50 (2016. 2. 8.) | ||
| Az AFC győztese (1./2./5./6.)–Az NFC győztese (1./2./5./6.)* | 0.30 | |
| *Levi’s Stadium (San Clara, California) | ||

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér





