NFL: a Patriots engedett a 48-ból, majd megtalálta a bírókat

Vágólapra másolva!
2015.12.02. 14:17
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye kapcsán ismét jelentkezünk a heti érdekességekből szemezgető sorozatunkkal, a Red Zone-nal, kissé felfrissített formában. Mémek, statisztikák, videók, beszólások. No, azért a tippelgetések ezentúl sem maradnak el!

A denveriek 12. embere
A denveriek 12. embere
A denveriek 12. embere
A denveriek 12. embere
A denveriek 12. embere



A HÉT SZTORIJA

A PATRIOTS KIKAPOTT, GRONKRA RÁSZÁLLTAK A BÍRÓK

A New England Patriots elvesztette veretlenségét, a Denver elleni meccs után a bostoni szurkolók és lapok mellett a játékosok is ki voltak akadva a játékvezetésre.

„Még sohasem voltam ennyire pipa egy meccs után, és ezt a társaim is látták rajtam. Mi is hibáztunk, ezért fejlődnünk kell, a következő meccsen nem követhetjük el azokat a hibákat, mint a Denver ellen – mondta Tom Brady. – Gronk sérülése természetesen visszavetett minket, mint ahogy néhány bírói ítélet is. Ám nem foghatjuk csak az utóbbira a vereséget.”

A meccsen súlyosnak tűnő sérülést szenvedő Rob Gronkowski, akiről azóta kiderült, hogy nem súlyos a baja, egy bostoni újságíró ama cikkére reagált, miszerint a játékvezetők kipécézték maguknak, és emiatt fújtak neki az eddigi meccseken összesen öt offensive pass interference-t – ez több, mint amennyit (egyenként) 30 csapat ellen befújtak. „Egyetértek” – írta a Twitteren a tight end.

Bill Belichick vezetőedző nem akart a bírókról beszélni, azzal zárta rövidre a mondandóját, hogy „büszke vagyok a csapatomra.”
Bostonban ilyennek látják a Broncos csapatfotóját
Bostonban ilyennek látják a Broncos csapatfotóját
A győztes TD



HA MOST KEZDŐDNE A RÁJÁTSZÁS – PLAYOFF PICTURE

A 13. fordulóban három csapat bebiztosíthatja playoffszerelését: ha jól alakulnak az eredmények, a Carolina, a New England és a Cincinnati örülhet. Az is egészen elképesztő, hogy 12 forduló után 28 csapat van legfeljebb két győzelemre a rájátszást érő helyekről. Ezt csak a Tennessee, Cleveland, San Diego, San Francisco négyes nem mondhatja el magáról.

AFC
Erőnyerők:
New England (1., 10–1), Cincinnati (2., 9–2)
Wild card kör: Denver (3., 9–2)–Houston (6., 6–5), Indianapolis (4., 6–5)–Kansas City (5., 6–5)
A küszöbön: NY Jets (6–5), Pittsburgh (6–5), Buffalo (5–6), Oakland (5–6)
NFC
Erőnyerők: Carolina (1., 11–0), Arizona (2., 9–2)
Wild card kör: Minnesota (3., 8–3)–Seattle (6., 6–5), Washington (4., 5–6)–Green Bay (5., 7–4)
A küszöbön: Atlanta (6–5), Tampa Bay (5–6), NY Giants (5–6), Chicago (5–6)



A HÉT STATISZTIKÁI

PM CSERÉJE PM-ET IDÉZTE A 48-BÓL ENGEDŐ PATRIOTS ELLEN
Brock Osweiler büszke lehet magára: a Denverben a sérült Peyton Manning helyén játszó irányítóvezérletével a Broncos legyőzte az eddig hibátlan New Englandet. Osweiler az első irányító 2009 óta, aki a csapatával a negyedik negyedben még mínusz 14 ponttal állt, mégis nyert a Patriots ellen – hat éve Manning volt az, még az Indianapolisszal. A New England zsinórban 47 meccset nyert meg úgy, hogy legalább 14 ponttal vezetett a negyedik 15 percben.

„Ki az a Tom Brady? Még nem hallottam a hölgyről
„Ki az a Tom Brady? Még nem hallottam a hölgyről

PANTHERS: A LEGROSSZABB 11–0-S CSAPAT A LIGA TÖRTÉNETÉBEN?
A New England veresége után egy hibátlan csapat maradt az NFL-ben: a Carolina. A Super Bowl-érában a Panthers a 12. csapat, amely az első 11 meccsét megnyerte az alapszakaszban, és az elemzők szerint a legrosszabb is egyben. Egyrészt Cam Newton irányítóindexe csak a 20. a liga 31 kvalifikált QB-je közül, a csapaté a liga második legkönnyebb ellenféllistája, és még így is csak 11.5 ponttal nyeri átlagban a meccseit, ami a harmadik leggyengébb a liga 11–0-sai között. A fivethirtyeight.com összetett elemzése azt mutatja, hogy az elitcsapatok között kis hal a Panthers (bár az egyik kategóriában utolsó előtti Miami 1972-ben veretlenül lett bajnok…), de ez csak még jobban dicséri Ron Rivera vezetőedző munkáját.

„A Panthers szurkolói tavaly óta nem voltak ennyire izgatottak. Akkor még a Seattle-nek szurkoltak”
„A Panthers szurkolói tavaly óta nem voltak ennyire izgatottak. Akkor még a Seattle-nek szurkoltak”

A KANSAS CITY ODAÉRHET 1–5 UTÁN – EDDIG CSAK EGY ILYEN VOLT!
A szezonbeli első hat meccséből ötöt elvesztő Kansas City Chiefs a Buffalót is legyőuzte, ezzel zsinórban az ötödik győzelmét aratta, és már az ötödik kiemelt az AFC-ben. 85 százalék esélye van rá, hogy bejusson a rájátszásba, ami az előző idényig bezárólag egy csapatnak sikerült abból a 218-ból, amely hat fordulót követően 1–5-tel állt: az 1970-es Cincinnatinek.

MÉG MÉMEK

A Packers is volt hibátlan, azóta meg sem áll a lejtőn

Aaron Rodgers és a nosztalgia
Aaron Rodgers és a nosztalgia

A Cincinnatinek sikerült, két vereség után szétszedte a St. Louist

A játékban ilyen lehet a kezdő fokozat
A játékban ilyen lehet a kezdő fokozat

A clevelandi szurkolók vigasza


Dallasnak az idén is ez maradt…

A csoportiválisoknak sem jobb

Egyiküket megeszik hálaadáskor. A másik egy pulyka
Egyiküket megeszik hálaadáskor. A másik egy pulyka
Második és 66? Erre is csak a Giants lehet képes
Második és 66? Erre is csak a Giants lehet képes
JPP pulykája – no comment...
JPP pulykája – no comment...

A szezon eddig

A HÉT JELENETEI

Clevelandben győztes mezőnygólra készültek – ez lett belőle

A hétvége szerelése – Anthony Barr Tevin Coleman ellen


Johnny Manziel Josh McCown mezébe öltözött?

A hétvége egyik legszebb elkapása – nem Odell Beckham. Megszelídít, elkap, TD!


A HÉT LEGJEI
Passzolt yardok:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh) 456
Futott yardok: Adrian Peterson(Minnesota) 158
Elkapott yardok: Markus Wheaton (Pittsburgh) 201

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Tom Brady (New England) 3600
Futott yardok:Adrian Peterson (Minnesota) 1164
Elkapott yardok:Julio Jones (Atlanta) 1245
Szerelések:D'Qwell Jackson (Indianapolis) 111
Sackek:J. J. Watt (Houston) 13.5
Inteception: Reggie Nelson (Cincinnati) 6


BÁTOR JÓSKA
Hajszál híján! Azt jósoltuk, hogy a Patriots eljut legalább 25 pontig a Denver ellen, de 24-nél megálljt parancsoltak Tom Bradyéknek.

A 13. hétre jósolhatnánk, hogy egy irányító sem sérül meg, de a BJ monogram nem a Bolond Jóskát, hanem Bátor Jóskát takarja. Így inkább aztjósoljuk, hogy az eddig meccsenként ellenfeleinek átlagosan egy passzolt TD-t engedélyező Dallas ellen legalább hármat szerez a Washington a hétfő esti csoportmeccsen.

TIPPELDE
Herczeg Ádám 12–4-gyel megnyerte az előző fordulót, ezzel holtverseny alakult ki az élen közte és Borbély László között. Kovács Sándor ötmeccses különbséggel lemaradva a harmadik.

NFL, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
2015.11.26. 18.30Detroit Lions–Philadelphia Eagles45–14
2015.11.26. 22:30Dallas Cowboys–Carolina Panthers14–33
2015.11.27. 2.30Green Bay Packers–Chicago Bears13–17
2015.11.29. 19.00Tennessee Titans–Oakland Raiders21–24
2015.11.29. 19.00Kansas City Chiefs–Buffalo Bills30–22
2015.11.29. 19.00Indianapolis Colts–Tampa Bay Buccaneers25–12
2015.11.29. 19.00Washington Redskins–New York Giants20–14
2015.11.29. 19.00Houston Texans–New Orleans Saints24–6
2015.11.29. 19.00Atlanta Falcons–Minnesota Vikings10–20
2015.11.29. 19.00Cincinnati Bengals–St. Louis Rams31–7
2015.11.29. 19.00Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers25–31
2015.11.29. 19.00New York Jets–Miami Dolphins38–20
2015.11.29. 22.05San Francisco 49ers–Arizona Cardinals13–19
2015.11.29. 22.25Seattle Seahawks–Pittsburgh Steelers39–30
2015.11.30. 2.30Denver Broncos–New England Patriots30–24
2015.12.01. 2.30Cleveland Browns–Baltimore Ravens27–33
13. FORDULÓ
2015.12.04. 2.25Detroit Lions–Green Bay PackersTv: Sport2
2015.12.06. 19.00New York Giants–New York JetsTv: Sport2
2015.12.06. 19.00St. Louis Rams–Arizona Cardinals
2015.12.06. 19.00Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons
2015.12.06. 19.00Minnesota Vikings–Seattle Seahawks
2015.12.06. 19.00Buffalo Bills–Houston Texans
2015.12.06. 19.00Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2015.12.06. 19.00Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2015.12.06. 19.00Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars
2015.12.06. 19.00Chicago Bears–San Francisco 49ers
2015.12.06. 22.05San Diego Chargers–Denver Broncos
2015.12.06. 22.05Oakland Raiders–Kansas City Chiefs
2015.12.06. 22.25New England Patriots–Philadelphia Eagles
2015.12.06. 22.25
New Orleans Saints–Carolina Panthers
Tv: Sport2
2015.12.07. 2.30Pittsburgh Steelers–Indianapolis ColtsTv: Sport2
2015.12.08. 2.30Washington Redskins–Dallas CowboysTv: Sport2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik