NFL: a bajnok és a 49ers sztárja sem játszhat már a szezonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 12:26
Elképesztően peches 48 órát tudhatnak maguk mögött a Nemzeti főcsoport Nyugati divíziójának csapatai.

Mint arról már beszámoltunk, a listavezető Arizona Cardinals irányítója, Carson Palmer egy nappal az új szerződése megkötése után szenvedett súlyos térdsérülést, azóta pedig az is kiderült, hogy a címvédő Seattle Seahawks kiváló védőfalembere, Brandon Mebane és a San Francisco 49ers sztárja, Patrick Willis sem léphet már pályára ebben az idényben.

A St. Louis Ramsnél már a szezon előtt kidőlt az irányító Sam Bradford, október végén pedig a liga egyik legjobb támadófalembere, Jake Long is, így elmondható, hogy ezt a divíziót sem kímélik a súlyos sérülések.Mint arról már beszámoltunk, a listavezető Arizona Cardinals irányítója, Carson Palmer egy nappal az új szerződése megkötése után szenvedett súlyos térdsérülést, azóta pedig az is kiderült, hogy a címvédő Seattle Seahawks kiváló védőfalembere, Brandon Mebane és a San Francisco 49ers sztárja, Patrick Willis sem léphet már pályára ebben az idényben.

A St. Louis Ramsnél már a szezon előtt kidőlt az irányító Sam Bradford, október végén pedig a liga egyik legjobb támadófalembere, Jake Long is, így elmondható, hogy ezt a divíziót sem kímélik a súlyos sérülések.

Legfrissebb hírek

NFL: Gibbs szenzációs meccsével a Lions simán megverte a Buccaneerst a hétfő esti rangadón

Amerikai sportok
2025.10.21. 10:34

A Detroit skalpját is begyűjtötte a Kansas City Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.10.13. 06:12

A Ramstől is kikapott a Baltimore, sorozatban harmadszor nyert a Pats – videók

Amerikai sportok
2025.10.12. 22:22

A San Francisco hosszabbításban nyerte meg a Rams elleni csoportrangadót

Amerikai sportok
2025.10.03. 06:35

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2025.09.29. 06:15

Utolsó másodperces mezőnygóllal nyert Arizonában a Seattle – videó

Amerikai sportok
2025.09.26. 09:58

New Yorkban szerezte meg első győzelmét a Kansas City Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.09.22. 05:31

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2025.09.08. 01:30
Ezek is érdekelhetik