NFL: az amerikaiak szerint nem vitás, hogy Manning a legjobb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 12:04
null
Peyton Manning mind az ötven szavazatot elvitte (Fotó: Action Images)
Az irányítók közül kizárólag Peyton Manning kapott szavazatot az NFL álomcsapatának voksolásán, amelyen ötven amerikai szakíró formált véleményt. Nem csoda a denveri quarterback söprése, hiszen 55 touchdownpasszával és 5477 passzolt yardjával is rekordot döntött a 2013-as alapszakaszban.

 

 

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Manning parádés szezont tudhat maga mögött, megdöntötte a TD-passzok egy idényben adott rekordját (55), a passzolt yardok szezoncsúcsát (5477) és csapatát 13 győzelemig vezetve az Amerikai főcsoport 1. helyét biztosította a Broncosnak, így a rájátszás során a denveriek végig otthon játszhatnak

Az 1998-as játékosbörze 1/1-es játékosa 13 alkalommal került be a Pro Bowl-keretbe, az AP újságíróinál pedig a hetedik alkalommal lett az idény legjobb irányítója. Eddig négy alkalommal az idény MVP-címét is megkaparintotta, több mint valószínű, hogy ezúttal is a korábbi Colts-játékos nevét mondják ki a díjkiosztón.

Nem meglepetés, hogy bekerült az idény legtöbb futott (LeSean McCoy) és elkapott (Josh Gordon) yardját szerző játékosai is a támadósorba, mellettük a Kansas City Chiefs futója (Jamaal Charles), a Carolina fullbackje (Mike Tolbert), a New Orleans tight endje (Jimmy Graham) és a Detroit elkapója (Calvin Johnson) került be ide.

AZ NFL 2013-AS ÁLOMCSAPATA – AZ AP SZAKÍRÓI SZERINT
Irányító:
Peyton Manning (Denver)
Futók: LeSean McCoy (Philadelphia), Jamaal Charles (Kansas City)
Fullback: Mike Tolbert (Carolina)
Tight end: Jimmy Graham (New Orleans)
Elkapók: Calvin Johnson (Detroit), Josh Gordon (Cleveland)
Támadófalemberek: Joe Thomas (Cleveland), Jason Peters (Philadelphia), Louis Vasquez (Denver), Evan Mathis (Philadelphia), Ryan Kalil (Carolina)
Rúgó: Justin Tucker (Baltimore)
Punter: Johnny Hekker (St. Louis)
Visszahordó: Cordarrelle Patterson (Minnesota)
Szélső védőfalemberek: J.J. Watt (Houston), Robert Quinn (St. Louis)
Középső védőfalemberek: Gerald McCoy (Tampa Bay), Ndamukong Suh (Detroit)
Linebackerek: Robert Mathis (Indianapolis), Lavonte David (Tampa Bay), Luke Kuechly (Carolina), NaVorro Bowman (San Francisco)
Szélső hátvédek: Richard Sherman (Seattle), Patrick Peterson (Arizona)
Középhátvédek: Earl Thomas (Seattle), Eric Berry (Kansas City)

A második csapat:
Irányító: nincs (mind az 50 szakíró Manningre szavazott)
Futók: Adrian Peterson (Minnesota), Eddie Lacy (Green Bay)
Fullback: Marcel Reece (Oakland)
Elkapók: A. J. Green (Cincinnati), Demaryius Thomas (Denver), Antonio Brown (Pittsburgh)
Tight end: Vernon Davis (San Francisco)
Támadófalemberek: Tyron Smith (Dallas), Joe Staley (San Francisco), Jahri Evans (New Orleans), Logan Mankins (New England), Josh Sitton (Green Bay), Alex Mack (Cleveland)
Rúgó: Matt Prater (Denver)
Punter: Brandon Fields (Miami)
Visszahordó: Dexter McCluster (Kansas City)
Szélső védőfalemberek: Mario Williams (Buffalo), Greg Hardy (Carolina)
Belső védőfalemberek: Dontari Poe (Kansas City), Muhammad Wilkerson (New York Jets), Jurrell Casey (Tennessee), Justin Smith (San Francisco)
Linebackerek: Tamba Hali (Kansas City), Vontaze Burfict (Cincinnati), Karlos Dansby (Arizona), Ahmad Brooks (San Francisco)
Szélső hátvédek: Aqib Talib (New England), Joe Haden (Cleveland), Alterraun Verner (Tennessee)
Középhátvédek: Eric Weddle (San Diego), Kam Chancellor (Seattle), Jairus Byrd (Buffalo), T. J. Ward (Cleveland), Devin McCourty (New England), Antrell Rolle (New York Giants)

Legfrissebb hírek

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Jogos volt a DVSC tizenegyese a Kazincbarcika ellen? Nézze meg, és szavazzon!

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 08:55

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:00
Ezek is érdekelhetik