Megtörtént az, amire ezzel a fordulatokkal teli szezonban számítottak. Aligha lehetne jobb párosítást összehozni erre a hatalmas téttel bíró mérkőzésre, hiszen a Nemzeti Főcsoport 1. és 2. legjobb alapszakasz-mutatójával rendelkező két csapat sikeresen vette az első januári akadályt, így az Atlanta és a San Francisco készülhet a konferenciát és a magyar idő szerint február 4-én hajnali fél 1-től megrendezésre kerülő Super Bowl egyik részvevőjét eldöntő összecsapásra.

Persze a két csapat útja nem volt ennyire egyszerű a Georgia Dome-ig: a Frisco gyakorlatilag gálázott a Green Bay ellen múlt vasárnap hajnalban, 45–31-re gyűrte le a 2010-es bajnokot. A nyugati parti csapattal csak az első félidőben tudta a „sajtfejű” gárda tartani a lépést, a második játékrészre már teljesen más dimenzióban játszottak a felek. Colin Kaepernickre egyszerűen nem volt válasza a Packersnek, és annak a tipikus esetét láthattuk, amikor az egyik csapatnak minden összejön, a másiknak pedig csak annyi, amivel bármelyik másik meccsen nyerni lehetne.

Az Atlantának egy fokkal döcögősebb volt a rájátszás második köre. Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy lehengerlő első félidei játékukkal nemcsak a Seahawks játékosait és edzői stábját, hanem a találkozó elé leülő nézőket is alaposan meglepték. 20–0-s állásnál kevesen fogadtak volna arra, hogy a Seattle-nek még bármi keresnivalója van a pályán, akik pedig így tettek, annak gratulálunk a nyert összeghez. A Seahawks feltüzelt csapatként jött ki a második félidőre, a Falcons öltözőjében pedig valószínűleg már a szünetben elkezdtek ünnepelni, és úgy tűnt, csak formalitásból jönnek vissza a maradék két negyedre. Russell Wilson ezt használta ki majdnem. Olyannyira majdnem, hogy 31 másodperccel a rendes játékidő vége előtt át is vették a vezetést. Mike Smith vezetőedző feje a szokásosnál is vörösebb lett, Matt Ryannek az utolsó drive előtt annyit volt képes mondani röviden, hogy „Nyerd meg!”. Érezte ő is, hogy egy ekkora leolvadás nemcsak a munkájába kerülhet, de a csapat valós erejét is erősen megkérdőjelezné. Matt Ryan két passzal mezőnygóltávolságba hajította a Sólymokat, Matt Bryant pedig másodjára hidegvérrel lőtte be a három pontot és továbbjutást jelentő labdát (elsőre kihagyta, de Pete Carroll időkérése után ismételhetett). Ezzel megszakadt a Ryan–Smith-éra sikertelensége, és három elbukott playoff próbálkozás után végre sikerült lebontaniuk ezt a sokak által ledönthetetlennek hitt falat.

Mindkét csapatot egyetlen egy lépés választja el New Orleanstól, vagyis az álmok idei otthonától. A legtöbb külföldi és hazai szakértő szinte egyöntetűen a 49ers győzelmét jósolja. A legfőbb indok természetesen Colin Kaepernick jelenléte a pályán, aki egyelőre úgy tűnik, sikerrel honosította meg a „read-option” játékstílust az NFL-ben.

Ugyan több olyan irányítóval is találkozott már az Atlanta védelme, mint Kaepernick, de eddig sem Russell Wilson, sem Cam Newton vagy akár Robert Griffin III sem mutatta be olyan tökéletesen működés közben ezt a rendszert, ahogy azt a nyakigláb irányító tette. Ami nyugtalanító lehet a hazaiak számára az az, hogy még Newton és Wilson is képes volt nagy számokat hozni ellenük, tehát ha nem mutatnak be vasárnap estére komoly feljavulást a játék olvasásában, akkor Kaepernick is úgy fogja szétszedni a Sólymok védelmét, ahogy azt a Green Bay ellen már egyszer demonstrálta. Mike Nolan védelmi koordinátor is emiatt aggódik. Ő egyébként még vezetőedző is volt San Franciscóban, de mára már teljesen megváltozott a franchise arculata, így ha ez bármi előnyt is jelentett volna a hazaiaknak, nem kell ezzel komolyan számolni. Abban reménykedhetnek talán, hogy Sean Weatherspoon megfelelő „kémként” fog működni, mert ha van ember a Falcons védelmében, aki képes lehet megállítani a mobilis irányítót, az ő. De Nolan védelmének igazából arra kell törekednie, ami egész évben működött: lehet engedni a yardokat, de turnovereket kell gyártani. Ennek a védelemnek a labdaszerzés volt idén az erőssége, amit egy viszonylag kevés rutinnal rendelkező irányító ellen ki is lehet használni. Ugyan év végére az idényt kirobbanó formában kezdő secondary jóindulattal a középmezőnybe süllyedt vissza, Asante Samuel labdaszerzései szinte kivétel nélkül fontos pillanatokban jöttek, ám rajta kívül csak a két safetynek, DeCoudnak és Moore-nak voltak villanásai. Jó hír a hazaiaknak, hogy Moore és a kiváló cornerback, Chris Owens is felépültek kisebb sérüléseikből, így az Atlanta sérült nélkül várhatja a vasárnapot. Ha már a secondaryről beszéltem, akkor itt az ideje a pozíciós ellenfeleikről is ejteni pár szót. Randy Moss személyében Kaepernicknek elvileg van egy igazi mélységi célpontja, ám ő igencsak elvétve van használva.

A 49ers passzjátékának igazi ereje a Kaepernick–Crabtree kapcsolatban rejlik. A sokáig bustnak titulált elkapó az új irányító hatalomátvétele óta mintha kicserélődött volna, és tényleg úgy játszik, mint ahogy egy egykori első körös draft választottnak illik. Szerintem a legelvakultabb San Francisco szimpatizánsok sem gondolták, hogy Crabtree valaha meghatározó játékos lesz az NFL-ben, de úgy látszik sikerül rácáfolnia mindenkire (friss hír viszont, hogy a WR-t szexuális zaklatással vádolták meg). Ott van még a remek tight end, Vernon Davis is, akit az utóbbi időben elnyomott Crabtree csillogása és a felszólalása Alex Smith érdekében sem tett túl jót neki, de ameddig ő a pályán van, hatalmas veszélyt jelent bármilyen védelemre, elég csak a tavalyi New Orleans elleni csodálatos teljesítményére gondolni. Ráadásul az Atlanta az előző játékhéten úgy engedte a yardokat Zach Millernek, a Seattle TE-jének, mintha muszáj lett volna. Ebből kiindulva jó esélye van annak, hogy Davist rengeteg passzal keresik majd. Mégis, úgy gondolom, hogy a Falcons védőinek sokkal jobban kell tartania Crabtree-től.

A találkozó felvezetéséről bővebben ide kattintva olvashat!

A történelem ismétli önmagát – megint. Ezúttal az Amerikai Konferencia döntőjében, ahol a Baltimore Ravens a New England Patriots otthonába látogat. Éppen úgy, ahogy egy éve tette, egy sokáig emlékezetes, drámai mérkőzésen. Bár távolról sem lehet állítani, hogy tökéletes csapat lenne egyik vagy másik együttes, mégsem lehet a véletlen műve, hogy évek óta állandó résztvevők a rájátszásban, és jellemzően nem csak az első táncra. A legfontosabb az a kultúra, amely mindkét franchise-t jellemzi, hogy a tulajdonostól, az utolsó labdaszedőig mindenki tudja, hogy csak a tökéletes elfogadható.

Elsősorban a Ravens oldalán persze voltak problémák az alapszakasszal, főleg a második félével. Sok sérülés hátráltatta a csapatot, kulcsjátékosok voltak és vannak érintve. De a rájátszásban ez már nem számít, aki ott van, annak a legjobbját kell nyújtani. Ezt tette ez a New England és a Baltimore is az elmúlt egy, utóbbi esetén két hétben, ezért játszik ez a két csapat hétfőre virradóra a Super Bowlért. A Patriots relatíve simán verte a Texanst, míg a Ravens egy heroikus küzdelemben, kétszeri hosszabbítás után tudott győzni Denverben. Sok futballkedvelő híve a „momentumnak”, elképzelhető milyen energiák szabadultak fel a korábban legyőzhetetlennek tűnő, Peyton Manning térdre kényszerítése után.

A tavalyi AFC döntő óta már volt egy találka a csapatok között, jóllehet az még a harmadik fordulóban volt, a jelenlegihez képest nagyban eltért az összeállítás. Akkor, óriási csatában, Torrey Smith szívszorítóan nagy napján, egyetlen ponttal nyert otthon a Ravens. Tom Brady és Joe Flacco is jól játszott, ugyanez a védelmekről viszont nem mondható el. Ami jelen szempontjából a legérdekesebb lehet erről az összecsapásról, hogy a Patriots messze a Ravens ellen futott a leggyengébben az idei évben, bőven alatta a második legrosszabb teljesítménynek is. Különösen akkor érdekes ez, ha számításba vesszük, hogy a Baltimore-nak ehhez nem is volt szüksége arra, hogy a fajsúlyosabb védőfalembereket „túljátszassa", ezzel felkínálva magát a liga leggyorsabb támadójátékának.

Az elmúlt években probléma volt, hogy a Pats nem tudott egy tiszteletreméltó futójátékot felépíteni Brady mellé, ami bármennyi figyelmet elvont volna, az így is igen hatékony passzjátékról. Idénre Stevan Ridley beérett, megbízhatósága mellett nagy játékokat is képes bemutatni, ahogy Shane Vereen is nehéz helyzetbe hozhatja a védőket. Ráadásul a harmadik kísérletekre igen nagy a variációs lehetőség. Természetesen továbbra is Brady a kulcs, de nem játszhat folyamatosan nickel ellen. A passzjátékot tekintve az első számú probléma, hogy Rob Gronkowski keze ismét eltörött, így rá ebben a szezonban már nem számíthatnak. Önmagában egy Gronk szintű játékos hiánya óriási veszteség, de azzal, hogy lényegében ő az egyetlen komplett TE a keretben, a választási lehetőség is szűkül. Aaron Hernandez gyakorlatilag egy nagy méretű elkapó, Michael Hoomanawanuit pedig főleg blokkolásban használták eddig – de azon se lepődjünk meg, ha utóbbira kidolgoznak néhány meglepetés játékot, kulcspillanatokra. Wes Welker nagy meccsel, és néhány hibával hozta le az elmúlt hétvégét.

A megelőző években ugyan képes volt hatékonyan védekezni rajta a Ravens, de sem Lardarius Webb nincs momentán (a szezon korai szakaszában megsérült, és már nem is léphet pályára az idényben), és Ray Lewis sem nagyon veszi fel (már) a versenyt ellene. Gronkowski kiesésével különösen fontos Welker jó játéka, hogy a pálya közepén továbbra is képesek legyenek megszerezni a folyamatos haladáshoz szükséges yardmennyiséget. Hernandezre ez természetesen ugyanígy igaz. A hazai támadófal sincs könnyű helyzetben.

Ez már ugyan nem az a rettegett Ravens D, de egy nagyon kellemetlen ellenfél, és nem elsősorban a legnagyobb nevek miatt. A frontban természetesen kiváló Haloti Ngata és Terrell Suggs is, de az elmúlt hetekben Paul Kruger az, aki képes a nagy játékokat bemutatni, és egy az egyben nagy hatékonysággal megverni az ellenfelet. A linebackersorból Dannell Ellerbe-re érdemes figyelni, aki Ray Lewis árnyékában az egyik leghasznosabb tagja a futás elleni védekezésnek, és passzjáték esetén sem jön könnyen zavarba. A CB páros nem mondható elrettentőnek, Corey Graham a szezon elején kizárólag speciális egységben szereplő játékos volt, és Cary Williams sem a jobbik kezdők közé tartozik. Bernard Pollard nem túl népszerű Boston környékén – Tom Brady és Rob Gronkowski huzamosabb ideig tartó sérülése is az ő rovására írható, de Wes Welker sem őriz szép emlékeket róla (mellette próbált elmenni, amikor szalagszakadást-szenvedett) –, és bár Ed Reed sem feltétlenül, még is teljesen más miatt – ő inkább jó játékával, mintsem keménységével emelkedik ki a hátsórészlegből. Eredményes front mögött a labdára veszélyesek is tudnak lenni, Graham labdaszerzése tette egyáltalán lehetővé ezt a meccset a Ravensnek.

A találkozó felvezetéséről bővebben ide kattintva olvashat!