Farkasfalka vacsorája lett a Florida State

Az Atlanti-óceáni (ACC) Konferencia listavezetője, a Florida State Seminoles csoportellenfele, a North Carolina State raleigh-i stadionjában ezzel a tudattal lépett pályára. Házigazdájuk, a Wolfpack (Farkasfalka) névre hallgató NC State a múlt héten fájó vereséget szenvedett a Miami Hurricanestől és a csorba kiköszörülése most sem tűnt egyszerű feladatnak.

A meccs első két negyede a teljes Florida State-dominancia jegyében telt. A vendégirányító E.J. Manuel magabiztosan dirigálta a Seminolest, négyyardos TD-passza mellett háromszor is mezőnygól-távolságba kormányozta csapatát, ahonnan Dustin Hopkins egyszer sem hibázott. (0–16). A hazai oldalon Mike Glennon QB többször is kulcshelyzetben hibázott, egyik második negyedbeli passzát Terrence Brooks floridai free safety halászta le, a következő drive-ban pedig Anthony McCloud sackje után kényszerült puntra a hazai gárda.
A nagyszünetben sokat emlegetett félidei finomhangolás (halftime adjustment) megtette hatását, a North Carolina State-et a videós gyorselemzés után mintha kicserélték volna. A vendég Pryor, Wilder futópárost megállították és a innentől összesen 21 yardon tartották, Manuel egyetlen életszagú támadássorozata a harmadik negyedben pedig Juston Burris labdalopásával (interception) halt el.
| Elkészült az amerikai futball – egyelőre nem hivatalos – magyar terminológiája, a sportággal kapcsolatos szakkifejezések sajátos gyűjteménye! |
16–3-as vendégvezetéssel fordultak a célegyenesbe a csapatok, amikor a végzős Mike Glennon úgy döntött, egyetemi búcsúja előtt valami igazán emlékezetessel ajándékozza meg szurkolóit. A Creecy, Payton TB, WR-páros segítségével először a meccsen során végigvezette a pályán a Farkasokat, a sikeres drive végére a running back Shadrach Thornton 24 yardos elkapással tette fel a koronát. 10–16-os állásnál, egy TD különbségnél a hazai védelem önkívületben játszott, Dontae Johnson sackkel állította meg Manuelt és Chris Thompson Seminoles-RB futásait is csírájában elfojtották. A sorsdöntő támadást egy blokkolt Seminoles-punt vezette fel. A speciális csapatrész nagy játéka után Glennon elővette Asa Watson összekötőt (tight endet), aki Quintin Paytonnal karöltve red zone-ba vezette a Wolfpacket. 16 másodperccel a vége előtt Bryan Underwood nem hibázott, kétyardos elkapása 17–16-os hazai fordítást és meglepetésgyőzelmet írt az eredményjelzőre. Meglepetés? 1998 óta a Florida State hatodik idegenbeli meccsét vívta az NC State-tel és csak egyszer tudott győzni. A mumus árnyékát idén, harmadik számú rangsoroltként sem tudták átlépni.
A Seminoles veresége után újra nyílt lett a küzdelem az ACC-konferenciában, ahol a forduló legszebb játékát bemutató Clemson 47–31-re lépett át a Georgia Tech csapatán.
Florida állam másik nagycsapata, a Délkeleti (SEC) Konferenciában szereplő Gators ki-ki meccsen fogadta az ugyancsak veretlenül álló Louisiana State (LSU) Tigerst. Az SEC-csúcsrangadók első felvonásán igazi déli foci alakult ki. A passzkísérleteket a védők sackhegyekkel torolták meg és a futójátékok, illetve a futás elleni védelem közti különbség döntött, ezúttal a hazai Gators javára. Mike Gillislee, az Alligátorok újdonsült RB-sztárja megállíthatatlannak bizonyult, zsinórban a harmadik százas meccsét hozva karriercsúcsot jelentő 146 yardnyi futást és két TD-t írt fel a táblára. A vendég Tigrisek az egész meccsen 42 yardnyi futásra voltak képesek, a Florida védelmének terrorja nyolc first downt engedett az LSU-nak egész meccsen. A Tigers QB-üdvöskéje, Zach Mettenberger passzban is csupán 158 yardig jutott, egy átadását Jaylen Watkins vadászta le, egyetlen igazi nagy játékát, 58 yardos indítását Odell Beckham irányába pedig fumble-lal büntette a hazaiak védője, Matt Elam. Beckham egy utolsó másodperces elkapással még döntetlenre menthette volna a meccset, de sorsdöntő játéka ismét labdavesztéssel végződött, változatlanul hagyva a 14–6-os floridai sikert jelentő végeredményt.
A fordulóbeli SEC-csúcsrangadók második felvonása a dél-karolinai William Bryce Stadionban zajlott, ahol ugyancsak két veretlen Top10-es csapat, a South Carolina Gamecocks és a Georgia Bulldogs ütközött meg egymással. A Connor Shaw-show hamar elkezdődött: a hazai QB 42 yardos passzal indított Damiere Byrd irányába, a drive-ot Bruce Ellington 20 yardos elkapása fejezte be (7–0). Az ellentámadásnál Aaron Murray Bulldog-irányító átadását DeVonte Holloman ütötte fel, majd kapta el a levegőben, megadva a meccs alaphangját. Ezt követően a hazai Fajdkakasok sztárfutója, Marcus Lattimore végigrombolt a pályán, Rory Anderson TE hatpontos elkapása pedig már 14–0-ra növelte a hazaiak előnyét. És mindig az első negyedben járunk: Georgia punt, amit a hazai viszahordó Ace Sanders először elejt, de sikerül felkapnia és 69 yardos visszaszáguldása már 21–0-s eredményt jelez. A korábban rettegett georgiai Gurley, Marshall RB-páros futásai rendre falakba ütköztek, Murray passzkísérletei a gyenge támadófal-védelem miatt pedig vagy sackbe (Jadeveon Clowney, Chaz Sutton) fulladtak, amikor pedig eljutott a Cocks végzónájának közelébe, a South Carolina goal line standje állt kiválóan a lábán. A harmadik negyedben D.L. Moore 62 yardos hazai elkapása hazai oldalon és a gyönyörű játékot beteljesítő Lattimore TD (28–0) végleg eldöntötte az ütközetet a megroggyant Dawgs innentől már csak az eredmény kozmetikázására törekedett. Az élete meccsét játszó Shaw 7 yardos futással koronázta meg QB-teljesítményét, 162 yardot és két hatpontos átadást mellékelt saját TD-ja mellé. A 35–0-s előny után Ken Malcome Bulldogs RB egyszemélyes drive-ja és hatpontosa a szépítésre volt elegendő, 35–7-es győzelmével a South Carolina bejelentkezett konferenciája és az NCAA nagybajnoki címére.
A Big 12 konferencia első igazi vízválasztóját a Geno Smith-dirigálta West Virginia texasi vendégjátéka jelentette. A konferencia jól ismert hagyományainak megfelelően passzorientált drive-okat és csodásan működő támadógépezeteket láthattunk, a védelmek csak ritkán, akkor is főleg a Longhorns oldalán tudtak beleszólni az eseményekbe. A Horn D-nek 7–21-es vendégelőnyig nem sok babér termett, főleg Tavon Austin 40 yardos TD-elkapásánál üthették bottal az elkapó nyomát. Ekkor ébredtek fel a hazaiak, Joe Bergeron TD-futása és Alex Okafor csodálatos goal line sackje, és Jackson Jeffcoat védő hatpontosa egyenlítette ki az állást (21–21). A vendég Mountaineers mezőnygóljára újabb Bergeron futás volt a válasz, amellyel már átvette a vezetést a hazai Horns (28–24). Mezőnygól-párbaj után a végig remekül játszó Eers elkapó, Stedman Bailey újabb touchdownjával jutottak ismét előnyhöz a vendég Hegylakók (31–34), de a harmadik Bergeron-féle pontszerző nyomulás még utoljára az austini Hosszúszarvúak javára billentette a mérleget (38–34). Az utolsó negyedben Bailey harmadik TD-ja és Andrew Buie vendég RB rohanása 48–38-as előnyhöz juttatta a vendégeket, a meccsdöntő momentumot Anthony Fera texasi rúgó 22 yardról kihagyott FG-kísérlete jelentette. Ezután a Longhorns puskapora már csak a másodpercekkel a vége előtti szépítésre volt elegendő.
A 48–45-ös West Virginia-siker életben tartotta Geno Smith Heisman- és a Mountaineers nagydöntős álmait, jelen állás szerint az SEC, a Big 12 és a Pac-12 konferencia végső versenyfutásába már csak a függetlenként veretlen Notre Dame és talán az alvó Big East konferencia néhány aspiránsa (Louisville, Rutgers, Cincinnati) szólhat bele.
| Oregon Ducks (2.)–Washington Huskies | 52–21 |
| South Carolina Gamecocks (3.)–Georgia Bulldogs (14.) | 35–7 |
| Florida Gators (4.)–Louisiana State (LSU) Tigers (9.) | 14–6 |
| Texas Longhorns (15.)–West Virginia Mountaineers (5.) | 45–48 |
| Kansas State Wildcats (6.)–Kansas Jayhawks | 56–16 |
| Notre Dame Fighting Irish (7.)–Miami Hurricanes | 41–3 |
| Ohio State Buckeyes (8.)–Nebraska Cornhuskers | 63–38 |
| Oregon State Beavers (10.)–Washington State Cougars | 19–6 |
| Utah Utes–Southern California (USC) Trojans (11.) | 28–38 |
| Texas Tech Red Raiders–Oklahoma Sooners (13.) | 20–41 |
| Clemson Tigers (16.)–Georgia Tech Yellow Jackets | 47–31 |
| Stanford Cardinal (17.)–Arizona Wildcats | 54–48 – h.u. |
| Kentucky Wildcats–Mississippi State Bulldogs (19.) | 14–27 |
| Rutgers Scarlet Knights (20.)–Connecticut (UConn) Huskies | 19–3 |
| Cincinnati Bearcats (21.)–Miami (Ohio) RedHawks | 52–14 |
| Mississippi (Ole Miss) Rebels–Texas A&M Aggies (22.) | 27–30 |
| Louisiana Tech Bulldogs (23.)–Nevada-Las Vegas (UNLV) Rebels | 58–31 |
| Southern Miss Golden Eagles–Boise State Broncos (24.) | 14–40 |
| Purdue Boilermakers–Michigan Wolverines (25.) | 13–44 |
| A hétvége televíziós meccsei: | |
| Oklahoma Sooners–Texas Longhorns (ESPN America, szombat 18 óra élő) | |
| Notre Dame Fighting Irish–Stanford Cardinal (Eurosport 2, szombat 21.30 óra élő) | |
| Missouri Tigers–Alabama Crimson Tide (ESPN America, szombat 21.30 óra élő) | |
| Colorado Buffaloes–Arizona State Sun Devils (ESPN America, vasárnap 5.30 felvételről) | |

Kós Hubert is indul az úszó ob-n

Kós Hubert az év úszója az amerikai egyetemi bajnokságban






