NCAA: hazugságon kapták az Ohio State amerikaifutball-edzőjét

Vágólapra másolva!
2011.04.25. 18:03
Címkék
Hazugságokkal falazott az amerikai egyetemi sportszövetség (NCAA) szabályzatát megszegő játékosainak az Ohio State amerikaifutball-csapatának vezetőedzője – legalábbis ezzel vádolja a szövetség az 58 esztendős szakembert.

A vádak szerint Tressel tudott róla, hogy néhány játékosa 2010 áprilisában egy tetoválószalonban az egyetem értékes ajándéktárgyaiért cserébe pénzt, illetve tetoválásokat szerzett, mégsem jelentette a ligának, ami a legsúlyosabb vádak egyike, és decemberben játékosaival együtt le is töltötte ötmérkőzéses eltiltását.

Ám most kiderült, hogy a jelentés elmulasztása után az NCAA egyik vezetője rákérdezett, hogy biztos-e benne, nem tud semmiről, és ekkor hazudott.

Legfrissebb hírek

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
4 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
9 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
18 perce

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
1 órája

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
2 órája

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
2 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik