Amerikai futball: három Cseperkáló-TD és Wolves-győzelem

Vágólapra másolva!
2011.04.16. 21:06
Címkék
A Budapesti Farkasok ugyan nem elsöprő, de biztos győzelmet arattak a török bajnok Istanbul Cavaliers ellen a Közép-európai amerikaifutball-ligában (CEFL).

A török gárda főként amerikai és szerb idegenlégiósaira építette támadójátékát, amellyel sok gondot okozott a hazai csapatnak.

A Wolves a félidőre 13–7-es vezetést szerzett, amelyet a harmadik játékrészben 19–7-re növelt, azonban az összesen 22 játékossal hazánkba látogató isztambuliakat nem lehetett lerázni. A negyedik negyedben 19–14-re alakították az eredményt, majd közel kerültek a vezetés megszerzéséhez is.

A Farkasok védőalakulata azonban felszívta magát, saját gólterületéhez közel labdát szerzett, amelyet a támadók aztán pontokra váltottak a meccs vége előtt mintegy másfél perccel, ezzel kialakult a végeredmény.

A mérkőzésen volt egy súlyosnak látszó sérülés, a törökök egyik játékosát, Berkay Ülgünt mentő vitte el gerincsérülés gyanújával. Bahadir Irilgac csapatmenedzser tájékoztatása szerint a sérült játékost ma éjszaka megfigyelésre kórházban tartják, azonban várhatóan vasárnap hazautazhat csapattársaival.

KÖZÉP-EURÓPAI AMERIKAIFUTBALL-LIGA (CEFL)
BUDAPEST WOLVES–ISTANBUL CAVALIERS 25–14
Budapest, Láng Sporttelep
1. negyed: 7–0 TD Cseperkáló Péter (futás) XP sikeres: Storcz András
2. negyed: 7–7 TD Desmond Mays (futás) XP sikeres: Ergün Yalcin, 13:7 TD Cseperkáló Péter (futás) XP sikertelen (Storcz András) blokkolta: Igor Vukoje
3. negyed: 19–7 TD Cseperkáló Péter (futás) XP sikertelen (Storcz András) blokkolta: Igor Vukoje, 19–14 TD Desmond Mays (futás) XP sikeres: Ergün Yalcin
4. negyed: 25–14 TD Piros Krisztián elkapás (passz: Vasily Yordan), XP: kétpontos kísérlet sikertelen
Legfrissebb hírek

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
3 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
7 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
17 perce

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
1 órája

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
2 órája

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
2 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik