NFL: hosszabbított a liga egyik legjobb cornerbackje, Champ Bailey

Vágólapra másolva!
2011.02.23. 10:28
null
Champ Bailey további négy évig boldogíthatja a Denver szurkolóit (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Denver Broncos további négy évig élvezheti nagyszerű cornerbackje, Champ Bailey szolgálatait.

 

Az 1999-es draft 1. körének 7. választási jogával a Washington Redskins által megszerzett Baileyt immár 12 szezon óta folyamatosan posztja legjobbjai között tartják számon, 2000 óta csak egyszer, a sérülése miatt számára 9 mérkőzésesre rövidült 2008-as idényben nem került be a Pro Bowlra kiválasztottak közé (idei, összesítésbeli 10. behívása rekordnak számít a cornerbackek között). Háromszor került az újságírók által a szezon végén megszavazott év első és második számú csapatába is, valamint beválasztották a 2000-es évek első évtizedének legjobb együttesébe is.

Bár a 32 éves sportember sebessége valamelyest megkopott már az 1999-es 4.28-as 40 yardos (speciális helyzetből kell elindulni ezen a felmérőn, amely a draft előtti úgynevezett combine-on a szurkolók egyik fő kedvence) ideje óta, a karrierje során 48 interceptiont szerző játékos még mindig az egyik legjobb secondary játékosnak számít, nem véletlenül ragaszkodott hozzá annyira a Broncos, hogy 36 éves koráig szóló, 43 milliós (egyes források szerint ez akár 47 millióra is felugorhat), 22 millió dollárt garantáló négyéves szerződést kötött vele.

A franchise tagek kiosztásában is történtek lépések az elmúlt napokban, véglegesnek tűnik az idei lista, amely így néz ki:

2011-ES FRANCHISE TAGEK
Baltimore Ravens Haloti Ngata 3-4-es DE (védő falember)
Carolina Panthers Ryan Kalil center (támadó falember)
Cleveland Browns Phil Dawson rúgó
Indianapolis Colts Peyton Manning irányító
Kansas City Chiefs Tamba Hali 3-4-es szélső linebacker (OLB)
Minnesota Vikings Chad Greenway 4-3-as szélső linebacker (OLB)
New England Patriots Logan Mankins bal oldali guard (támadó falember, LG)
New York Jets David Harris 3-4-es középső linebacker (ILB)
Philadelphia Eagles Michael Vick irányító
Pittsburgh Steelers LaMarr Woodley 3-4-es szélső linebacker (OLB)
San Diego Chargers Vincent Jackson elkapó

 

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso a bemutatkozása után: Kicsit sem tetszett, amit láttam...

Klub-vb
19 perce

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
38 perce

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
47 perce

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
51 perce

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
51 perce

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
53 perce

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
1 órája

„Eljött a visszatérés ideje” – újra munkába áll Hernán Crespo

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik