NFL: Michael Vick három év után kapott ismét reklámszerződést

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 08:35
Címkék
Több mint három év után kapott újra reklámszerződést Michael Vick, az amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Philadelphia Eagles irányítója, aki börtönbüntetés után tért vissza.   

A 30 éves játékos kétéves megállapodást kötött Unequal Technologies nevű céggel, amely elsősorban a mezek alatti védőfelszerelésekkel (párnák, tömések) foglalkozik.

„Michael egy nagyszerű ember, aki megfizetett a bűneiért, rászolgált a lehetőségre" – nyilatkozta Rob Vito, a cég igazgatója.

Vicket a 2001-es drafton elsőként választotta az Atlanta Falcons csapata, melynek színeiben hat idényen át játszott, s a 2004-es szezonban főcsoportdöntőig vezette az együttest. A 30 éves sztárt azonban illegális kutyaviadalok szervezése miatt 23 hónapos szabadságvesztéssel sújtották 2007 decemberében. Jó magaviselete miatt tavaly - másfél év után - elhagyhatta a fegyintézetet.

Vick a jelenlegi idényben kezdőjátékossá lépett elő Philadelphiában, nagyszerűen teljesített, csapatával bejutott a rájátszásba is, ott azonban az első körben búcsúzott a jövő vasárnapi Super Bowlra készülő Green Bay Packers együttesével szemben.

Legfrissebb hírek

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
4 perce

A csehek és a lengyelek is kapnak egy helyet a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
40 perce

Guardiola a Man. City új kapitányáról: Most először én döntöttem, néha szeretek főnök lenni

Angol labdarúgás
42 perce

Szilágyi Zoltán ambivalens idényt zárt a csapatával

Kézilabda
46 perce

Edin Dzeko ma este ír alá Firenzében, Ter Stegent vinné a Galata – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
50 perce

Nagy várakozás után edzőcsere és csalódottság a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
1 órája

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
1 órája

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik