NFL: sérültlistán a Panthers sztárja, Schaub kórházban éjszakázott

Vágólapra másolva!
2010.11.18. 16:50
Címkék
Nem elég, hogy az NFL-ben szereplő Carolina Panthers a liga legkevesebb touchdownját szerezte eddigi kilenc mérkőzésén (kilencet), klasszis futója, DeAngelo Williams lábsérülése miatt ebben a szezonban már nem léphet pályára, ráadásul a korábban sérültlistára tett irányító, Matt Moore után a hétvégén agyrázkódást szenvedő Jimmy Clausen sem valószínű, hogy csapata rendelkezésére tud állni a Baltimore Ravens ellen.

Hines Ward, a Pittsburgh Steelers elkapója szintén agyrázkódást szenvedett az előző fordulóbeli New England Patriots elleni mérkőzésen, ám ő Clausennel ellentétben már teljes értékű edzésmunkát végezhetett, így az Oakland Raiders elleni játéka nincs veszélyben.

A Hazafiak sztárja, Tom Brady szerdán nem jelent meg az edzésen, de egyelőre nem tudni, hogy sérülés miatt vagy egyéb okból hiányzott.

A Houston Texans irányítója, Matt Schaub a szerda éjszakát kórházban töltötte, miután megsérült a jobb térde. A csapat főedzője, Gary Kubiak szerint nincs szükség műtétre, és valószínűleg mérkőzést sem kell kihagynia.

E heti erősorrendünket, amelyben új elsőt avatunk, ide kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
2 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
5 perce

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
21 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
45 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
52 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 órája

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik