NFL: a pocsékul kezdő Dallas elkapója szerint még nem úszott el a rájátszás

Vágólapra másolva!
2010.11.05. 18:48
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Dallas Cowboys elkapója, Roy Williams véleménye szerint csapata képes arra, hogy hét mérkőzésen mindössze egy sikert arató együttese az utolsó kilenc fordulóban egyaránt nyerjen, és bejusson a rájátszásba.
„Úgy gondolom, hogy képesek vagyunk megnyerni kilenc mérkőzést sorozatban, ha engem kérdeztek – kezdte több, mint derűlátó nyilatkozatát Williams. – Az emberek nevezhetnek engem hülyének, vagy bármi másnak, de ezt a csapatot olyan összetartó játékosok alkotják, akik képesek lehetnek kilencszer nyerni egyhuzamban. Csak el kell kezdenünk”. A statisztika mindenesetre nincs Williams és a Cowboys pártján, eddig egy 1–6-tal rajtoló csapat sem jutott a rájátszásba, amióta 16 mérkőzésesre növekedett az alapszakasz – utoljára 1970-ben, az akkor még 14 találkozót magába foglaló szezonban jutott tovább ilyen pocsék kezdés után csapat, akkor a Cincinnati Bengals 1–6 után hét sikerrel érte el a rájátszást. A Dallas vasárnap a Green Bay Packers otthonában kezdheti meg nagy sorozatát – nem lesz könnyű az biztos.
E heti Power Rankingünket, amelyben a listavezető New England Patriots az új első, ide kattintva érheti el!

E heti Power Rankingünket, amelyben a listavezető New England Patriots az új első, ide kattintva érheti el!
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
5 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
6 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
6 órája
Ezek is érdekelhetik