NFL: a játékosok néhány feltétellel elfogadnák az idény bővítését

Vágólapra másolva!
2010.11.17. 18:59
Címkék
Az NFL játékos-szakszervezete megfogalmazta új követeléseit, amelyet a csapatok tulajdonosai elé tesz a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság következő kollektív szerződésének megtárgyalása során. A liga jövőjének biztosítása érdekében mihamarabb szükség lenne a megállapodásra annak érdekében, hogy ne maradjanak el mérkőzések a 2011–2012-es szezonban.

A játékosok csak akkor fogadják el a klubvezetők által felvetett 18 mérkőzéses alapszakasz ötletét, ha a csapatok egy helyett két szabad hétvégét kapnak az alapszakasz során, négy-öt fővel bővítik a klubok játékoskereteit, és a felkészülési időszakot a harmadával megrövidítik – árulta el egy magát megnevezni nem kívánó szakszervezeti tag.

A18 meccses alapszakasz ötletét nem minden klubtulajdonos díjazta, Bill Poliant, az Indianapolis Colts első emberét meg is rótta Roger Goodell ligaelnök, amikor azt nyilatkozta, hogy „bukott az ötlet". Az új fejlemények ismeretében azonban elképzelhető, hogy mégis bővül az idény. Mivel a rajtot semmiképp sem mozdítják el szeptember elejéről, a Super Bowlra február második felében kerülhet sor.

A játékosok azért nem akarták az alapszakasz bővítését, mert így is túlságosan megterheli őket az idény, s azt is felhozták érvként, hogy minél több a találkozó, annál kevesebb értékkel bír egy-egy diadal.

Legfrissebb hírek

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
1 perce

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
16 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
41 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
47 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
56 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 órája

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
1 órája

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik