NFL: a Colts beragadt a rajton, győzött a Patriots és a Steelers

Vágólapra másolva!
2010.09.12. 23:10
Címkék
„Névtelen" hőst ünnepelhetett Houstonban a közönség az NFL 1. fordulójában: Arian Foster 231 yardot futott, három touchdownt ért el, csapata meg ennek köszönhetően legyőzte az Indianapolis Colts együttesét, hiába próbált meg mindent (433 passzolt yard, 40/57 passzmutató, 3 TD-passz) a vendégek irányítója, Peyton Manning.

Magabiztos győzelemmel (38–24 a Bengals ellen) rajtolt a New England Patriots, Tom Brady két TD-passzal kínálta meg a térdsérülés után visszatért Wes Welkert.

Hosszabbításban dőlt el a Pittsburgh–Atlanta meccs, méghozzá a Steelers javára. Az eltiltott Ben Roethlisberger nélkül igen döcögős volt a Steelers játéka, mindössze egy touchdown született a mérkőzésen. A negyedik negyedben, 39 másodperccel a vége előtt Jeff Reed elhibázott egy mezőnykísérletet, így Rashard Mendenhall touchdownjának kellett döntenie a ráadásban.

A Tennessee Titans kiütötte az Oaklandet, Chris Johnsont nem tudta megállítani a Raiders (a hazaiak klasszisa 142 futott yarddal és két touchdownnal zárt). Új arénáját győzelemmel avatta a NY Giants (igaz, szünetben még 16–14-re „égett", csak a fordulás után odacsapott a Panthersnek), a Jacksonville legyőzte a Denvert.

A Buffalo Bills szerény támadójátékát 15–10-es sikerrel használta ki a Miami Dolphins, Jay Cutler 372 passzolt yarddal és egy késői Matt Forte-nak adott TD-assziszttal vezette sikerre a Chicagót. Igaz, a Bears sikeréhez kellett az is, hogy 25 másodperccel a vége előtt a detroiti Calvin Johnson touchdownját nem adták meg. A Lions zsinórban 21. alkalommal kapott ki idegenben.

A törött ujját kikúrált Josh Freeman kétszer adott pontokat érő passzt, a Tampa Bay Buccaneers pedig szoros meccsen 17–14-re legyőzte a még 14–3-ra (!) is vezető Clevelandet. A Browns szokásos pocsék szezonnyitó meccsén van túl, a clevelandiek 2004 óta nem nyertek az idény első meccsén, az utóbbi 12 ligastarton pedig 1–11 a mutatójuk...

Részletes összefoglaló cikkünket a játéknap eseményeiről hétfő reggel olvashatják!

NFL
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Houston Texans–Indianapolis Colts 34–24 (6–0, 7–10, 7–0, 14–14)
Buffalo Bills–Miami Dolphins 10–15 (0–3, 3–7, 0–0, 7–5)
New England Patriots–Cincinnati Bengals 38–24 (10–0, 14–3, 7–14, 7–7)
Jacksonville Jaguars–Denver Broncos 24–17 (0–0, 7–7, 10–7, 7–3)
Pittsburgh Steelers–Atlanta Falcons 15–9 (3–0, 0–3, 3–3, 3–3, 6–0) h. u.
Tennessee Titans–Oakland Raiders 38–13 (10–3, 14–3, 7–0, 7–7)
NY Giants–Carolina Panthers 31–18 (7–3, 7–13, 10–0, 7–2)
Tampa Bay Buccaneers–Cleveland Browns 17–14 (3–7, 7–7, 0–0, 7–0)
Chicago Bears–Detroit Lions 19–14 (3–7, 10–7, 0–0, 6–0)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2 perce

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
12 perce

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
27 perce

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
36 perce

Szuperliga: Radnik–Topolya

Minden más foci
36 perce

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
37 perce

Négygólos döntetlennel kezdődött meg a labdarúgó NB III idénye

Labdarúgó NB II
37 perce
Ezek is érdekelhetik