BA-bomBA!!!

2474819 24748192474819 2474819
Vágólapra másolva!
2012.08.18. 21:08
Címkék
A bemelegítés sok meglepetést okozott, többek között azt, hogy megsérült Ameobi, így csere csatár nélkül kellett végig lehozni a meccset...

A bemelegítés sok meglepetést okozott, többek között azt, hogy megsérült Ameobi, így csere csatár nélkül kellett végig lehozni a meccset, valamint Coloccini is rejtélyes körülmények között kimaradt az egész keretből.A bemelegítés sok meglepetést okozott, többek között azt, hogy megsérült Ameobi, így csere csatár nélkül kellett végig lehozni a meccset, valamint Coloccini is rejtélyes körülmények között kimaradt az egész keretből.

Ennek ellenére viszonylag erős Newcastle léphetett pályára, mert a kétséges egészséggel bíró játékosok mindegyike tudta vállalni a játékot.

Az első tíz perc azzal telt el, hogy amikor Gutierrez elesett a labdába, akkor Mr. Atkinson nekünk adott szabadrúgást. Ezen kívül volt két sérülés, amit a pályán kellett ápolni. Ennél unalmasabb első 10 percet utoljára magyar bajnokin láttam.

Utána elkezdett a Tottenham nyomni, majd néhány perc után elkezdtük tartani a labdát. Sajnos a csapat nagyon csúnyán és idegölő taktikával játszott, hiszen mindent előre íveltek és majd lesz valami alapon ment a játszadozás. Gondolom nem is kell megírni, hogy az előreívelt labdák 99%-a rossz helyre ment, használhatatlan volt. A maradék egy százalékot pedig rosszul tették vissza a csatáraink, vagy a visszatett labdát nagyon csúnyán elrúgtuk a nézők közé.

Első félidőben kaptunk két kapufát, mind a kettőt Simpson nyakába varrom, mert Defoe úgy ment be jobb szélről, mintha nem lett volna előtte senki, Bale fejesénél pedig úgy forgott Danny Boy, mintha tűzijátékot nézett volna a tizenhatoson belülről. Nagyon féltem, hogy Simpson idő előtt el is fogja hagyni a pályát egy piros lap kíséretében, hiszen már a 14. percben csak egy sárga lap árán tudta megállítani a kiugró Bale-t.

Az első félidőben értékelhető megmozdulása szinte csak Ben Arfának volt, mivel kétszer meghúzta középen és két sárgát már ki is osztottak a Spurs belső középpályásainak. Sajnos azt nem tudtuk kihasználni, mivel így középen lendületből építhettünk volna támadásokat, mert a szűrők nem mertek volna szabálytalankodni, vagy ha mégis, akkor mehettek volna a zuhany alá.

A második félidő Newcastle szempontból és semleges néző szempontból is sokkal mozgalmasabbra sikeredett. Kezdve azzal, hogy Ba bomBA gólja törte meg a gólcsendet az 55. percben. Ba nagyon magabiztosan csavarta a labdát a hosszúba, méghozzá úgy, hogy a labda megkerülte szépen a két felugró hátvédet és a kapus kinyújtott kezét is, így csapódott be a kapufa mellé 1-0! Hat hónap után szerzett újra tétmérkőzésen gólt az előző idény házi gólkirálya.

Utána a Newcastle folytata a hátul passzolgatós majd előre vágós játékát, a Spurs pedig csinálta a lendületes kontráit, valamint a szélen elfutós taktikáját. Több jó helyzete is volt a Spurnek, de a góljukat egy les helyzet előzte meg, így az egyetlen szerzett góljuk is szabálytalan körülmények között esett. Mr. Atkinsonra egy rossz szavunk nem lehet, mert Cabaye-t és Simpsont is kiállíthatta volna több alkalommal, mégis megkímélt nekik, valamint a tizit is befújta, igaz, hogy a tiszta büntető volt. Tehát a Tottenham a több szebbnél-szebb kidolgozott helyzetet elpuskázott, míg a gólját Santon szerencsétlen labdaérintését követően szerezte meg (1-1).

A döntetlennel a Tottenham lett volna elégedettebb, annak ellenére, hogy több veszélyes támadásuk volt, mint a hazaiaknak. Ezt a tényt támasztja alá, hogy a legtöbbet Friedel birtokolta a labdát az egész mezőnyben. Mindent hazaadtak a vendégek, Brad pedig korából fakadó rutinossággal húzta is az időt.

Hatem Ben Arfa újra megvillant és kaptunk egy büntetőt, amit Demba Bától elkért és magabiztosan értékesítette is azt (2-1).

Az új szerzemények közül Anita lépett pályára, aki az elején megilletődötten mozgott, majd több alkalommal is nagyszerűen vette ki a részét a csapatjátékból, és egyéni elfutásai megmozdulásai is igen biztatóak voltak.

A mérkőzéshez még hozzá tartozik, hogy Alan Pardew-t elküldték a kispadttól a 60. perc környékén, mivel egy kérdéses oldalvonal szituációnál egy nagyott taszított az előtte álló partjelzőn. Majd a technika sem volt Pardew mester segítségére, így egy öltönyös alkalmazott futkározott az üzenetekkel a felső karéj és a kispad közötti lépcsőkön.

Nagyon csúnya játékkal nyertük a meccset, de hát a 3 pontot ritkán kell magyarázni. Reméljük, hogy szebb játékot is fogunk látni a csapattól, mert ez nagyon siralmas volt. Persze inkább nézek ilyen meccseket ha megnyerjük az összeset!!!

Ruzsinho Da Costa

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik