Utolsó vérig

Nem egyszer, nem kétszer használta már idén sokunk a "kulcsfontosságú", "kármentő", "ha ez a meccs nincs meg, dobhatjuk a kukába ezt az szezont is" szavakat, kifejezéseket. Most megint egy ilyenhez érkeztünk, remélhetőleg nem utoljára. Ahhoz, hogy még legalább egyszer ellőhessük ezeket a frázisokat, ma valahogy ki kéne csapni az EL-ből a bundás ezüstérmesét (talán nem túl nagy kockázat ezt előre kijelenteni). Jön a visszavágó.

Amikor Waltert kirúgta Thohir és kinevezte Mancinit, nem titkoltan az volt az cél, hogy a bajnokságban dobogón végezzünk és kiharcoljuk a jövő évi BL-indulást, valamint jól kell szerepelni az EL-ben is. Mancionak ehhez játékosok kellettek, kapott is minőséget (relatíve ugye, a mi szintünkön). Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy csak nem akar összeállni a dolog, csak nem tudunk meccset nyerni, csak távolodik az a nyamvadt dobogó. A hétvégi, Cesena elleni kiábrándító produkció, valamint a Samp római győzelem már azt eredményezte, hogy a hatodik, még EL-t érő pozíciótól is annyira messze kerültünk, hogy a "Hogyan kvalifikálhatja magát az Inter a bajnokságból jövőre is európai kupába?" feladatra az emelt szintű matek érettségi megoldókulcsában kell keresni a választ. Maradt tehát a nehezebb út és az utolsó esély, az EL-győzelem.

Na, nem mintha erre olyan baromi nagy sansz lett volna bármikor is. Ugyanakkor nem is kell nagyon előre gondolkodni, elég (lett volna) csak az aktuális párharcot nézni. Ez Mancininek nyilván nem ment, ellenben sikeresen elbarmolta az odavágót, így próbálkozhatunk 1-3-ról.

Azonban ne felejtsük el, voltunk már ennél kilátástalanabb helyzetben is. Emlékezzünk, két évvel ez előtt egy a mainál minden szempontból gyengébb, sérülésektől sújtott, a totális összeomlás szélén álló Inter szenvedett már-már megalázó vereséget Londonban a Tottenhamtől. Az akkori 0-3 után szerintem nem volt ember, aki akár csak egy picit is hitt volna a fordításban. Én magam sem, mégis emlékezetes este lett, el is mesélem a sztorit röviden.

Legalább két, de inkább több ilyen fotó készüljön ma

Terv szerint a spurs-drukker lakótársammal (igen kellemetlen hetem volt btw) és egy másik haverunkkal néztük (volna) a visszavágót egy szórakozóhelyen, de nekem a 7 órás kezdés korai volt, ők mindenesetre lementek. Én még nagyban állok a sorban a postán, ránézek a telefonomra, 1-0. Nofene, sietni kéne. Hazaérés, kajálás, átöltözés, elindulás, felszállok a villamosra, 2-0. Hm... á, mindegy, úgyse lesz meg. Leérek a helyre, ahol a következő kép fogad: lakótársam a fejét veri az asztalba, míg a haverunk óriási vigyorral ordítja nekem, hogy 3-0. Hárman folytattuk a meccsnézést, hárman három féle hangsúllyal ordítunk Cambiasso lövésénél a 92. percben. A hosszabbításra már a hely fele mögöttünk állva nézi a meccset. És itt pont nem az a lényeg, hogy kiestünk. Hogy volt egy rossz öt percünk, a falábú Adebayor meg lőtt egyet. Hanem az, hogy még akkor sem adtuk fel, hogy egy pici, csalfa reményt még visszahozott Ricky fejese. Kiestünk, de büszke voltam a csapatra.

Jó lenne ma is valami hasonlót átélni. Jó lenne ma is büszkének lenni. Ahogy Viridis is írta a múlt héten, különleges dolog egy európai kupa egyenes kiesése szakaszában szerepelni. Ez adja a szurkolói lét sava-borsát, amikor 1 meccsen tudjuk átélni akár néhány perc eltéréssel a mennyet és poklot, amikor az egyik percben diadalittasan ordítunk, a következőben magunkba roskadva kerülünk a sírás határára, mert nincs tovább.

Jó lenne továbbjutni, már csak dacból is. Hiszen annyira, de annyira lesajnálják a csapatot. Olyan, de olyan, már-már bántóan esélytelennek kiáltják ki. Itt az ideje megmutatni, hogy milyen fából faragták a fekete-kék mezes játékosokat. Itt az ideje eltakarítani ezt az egyáltalán nem verhetetlen német alakulatot az útból.

Benned nem bízunk, Öreg, de cáfolj ránk

Ma este látni akarom a hitet. A hitet, amiről Rano tweetjével kedzve, Zanettivel és Morattival folytatva Thohirig bezárólag mindenki beszél. Látni akarom, hogy mindenki az utolsó csepp véréig harcol. Hogy Ranocchia megint beárazza Dostot, hogy Medel elpusztítja a kontrákat, hogy Guarín felváltva tüzel kapura és osztogatja a kulcspasszokat, hogy Shaqirit valahogy összedrótozzák, hogy Hernanes bombái kivételesen nem kifelé, hanem befelé pattannak a kapufáról, hogy Palacio formája kitart, hogy JJ összeszedi magát és Icardi megtalálja a góllövő csukáját. Így leírva kicsit sokan tűnik, de az elmúlt hetekben (szinte) mindre volt példa. Valamint, ha úgy adódik, hogy hosszabbításra áll a meccs és maradt még cserénk, akkor Mancini ugyan szarja már telibe a Carrizo lelkiállapotát és önbizalmát, és küldje be a 119. percben a világ legjobb tizenegyesölőjét (abban nem nagyon hiszek az előzetes hírek alapján, hogy a kezdőt nem cseszi el a jó Roberto).

Mondandómat zárva idézem Thohir szavait: "Hiszünk bennetek! Forza Inter!"

Európa Liga nyolcaddöntő, visszavágó

Internazionale-Wolfsburg, 21.05, TV: STORY4

Várható kezdőcsapatok:

Inter (4-2-3-1): Carrizo - Campagnaro, Ranocchia, JJ, Santon - Guarín, Medel - Hernanes, Kovacic, Palacio - Icardi

Wolfsburg (4-2-3-1): Benaglio - Trasch, Knoche, Klose, Rodriguez - Guilavogui, Luiz Gustavo - Vierinha, De Bruyne, Caligiuri - Dost