A vörös magányos férfi

Néha megesik, hogy az ember képtelen beilleszkedni egy új közegbe, nem tud alkalmazkodni a számára idegen kultúrához, még akkor sem, ha az kevésbé tér el a sajátjától. Egy szupertehetséges ifjú kelet-német középpályás 1992 nyarán Stuttgartban reményekkel teli pakolta össze bőröndjét és szállt fel a malpensai járatra, de az új esztendő már ismét a Bundesligában köszöntött rá. Pontosan 20 évvel ezelőtt viselte utoljára a fekete-kék mezt egy Lazio elleni idegenbeli 3-1-es vereség alkalmával a későbbi aranylabdás, Matthias Sammer. Az ő méltánytalanul rövidre sikerült milánói története következik.Néha megesik, hogy az ember képtelen beilleszkedni egy új közegbe, nem tud alkalmazkodni a számára idegen kultúrához, még akkor sem, ha az kevésbé tér el a sajátjától. Egy szupertehetséges ifjú kelet-német középpályás 1992 nyarán Stuttgartban reményekkel teli pakolta össze bőröndjét és szállt fel a malpensai járatra, de az új esztendő már ismét a Bundesligában köszöntött rá. Pontosan 20 évvel ezelőtt viselte utoljára a fekete-kék mezt egy Lazio elleni idegenbeli 3-1-es vereség alkalmával a későbbi aranylabdás, Matthias Sammer. Az ő méltánytalanul rövidre sikerült milánói története következik.

Az 1967. szeptember 5-én Drezdában született fiatalember pályafutása hajnalán a helyi csapat sztárjaként tündökölt, majd Németország újraegyesítése és egy klubváltás után a Vfb Stuttgart és az egész bajnokság egyik legjobbjaként kisebb meglepetésre aranyéremig vezette a svábokat a Bundesligában. Játékstílusát tekintve mai szakkifejezéssel élve box-to-box középpályásként mind a támadásból, mind a védekezésből jelentősen kivette részét a rőt fizimiskájú 25 éves fedezet.

A Vfb bajnoki címe és Sammer pazar teljesítménye láttán tucatjával érkeztek faxok a stuttgarti klubirodába különböző nagynevű európai csapatoktól, hogy szeretnék, ha a vörös hajú szívtipró az ő klubjuk városában csapna szét péntek esténként a nőstényegyedek között.

Mennyi ártatlan fát meg lehetett volna menteni, ha tudják, hogy a kiszemeltet sunyiban már márciusban magához édesgette Ernesto Pellegrini elnök, aki mai árfolyamon hatmillió eurós transzferdíj mellett három esztendős szerződést tett le elé. "Nagyon boldog vagyok, hogy az Interhez kerültem. Lothar Matthäus egészen biztosan sokat segít majd a beilleszkedésben."

Ekkor még nem tudhatta, hogy magára maradt.

A klub történetének egyik legszerencsétlenebb idénye után odafönt úgy döntöttek, hogy a német kolónia valamennyi tagját - köztük Loddart - hazatelepítik. Sammer egyedül találta magát, miközben az új vezetőedzőre (Osvaldo Bagnoli) és rakat új igazolásra (Igor Salimov, Ruben Sosa, Luigi De Agostini, Salvatore Schillaci, Darko Pancsev) épülő ambiciózus projekt részeként komoly szerep várt rá.

Bajtársai kezdetben semleges véleménnyel voltak róla. Giuseppe Bergomi csapatkapitány szerint bár emberileg még nem nagyon ismerik nyelvtudás hiányában, de kiváló játékos, aki sokat adhat a klubnak. Nicola Berti úgy vélte, ha képes lesz megfelelően kommunikálni, akár Lothar Matthäus utódja is lehet.

Kapcsolata Bagnolival a közös munka kezdetén rögtön akadályokba ütközött. Az edző meglehetősen kevés szabadságot adva neki korlátozta a pályán betöltött szerepét. Ennek - és a háromlégiós-szabály - ellenére alapemberként vette számításba, gólokat lőtt, betalált például a Juventus ellen 3-1-re megnyert rangadón. A grande vittoria után az olasz sajtó kedvenccé "léptette elő" és az új Inter vezérének titulálta. Ezt követően viszont hullámvölgybe került a társaság, ki nem találnánk, kit hibáztatott Bagnoli ezért: Sammert, bizony. Szerinte a német fittyet hányva a taktikai utasításokra túl sokat megy előre és egyéni érdekeit a csapat elé helyezi.

Nem is olyan ronda ez a vörös - gondolták ekkor még

Sammer napjai az Anconától (Détári duplázott!) és a Laziótól elszenvedett vereségek után végleg megszámláltattak. A Jézuska életmentő ajándékként Karácsony környékén szerződés-ajánlatot hozott Dortmundból, amit januárban a klub és a játékos is elfogadott. Mindenki boldog volt: a futballista végre újra otthon lehetett, Bagnoli igazolhatott egy igényeinek megfelelő középpályást Antonio Manicone személyében, a Dortmund pedig diszkontáron (alig több, mint négy millió euro mai pénzben) jutott egy kiváló képességű középpályáshoz. "Soha többé nem megyek vissza Olaszországba. Bagnolival nem volt semmiféle kapcsolatom" - egy elkeseredett ember búcsúszavai ezek 11 mérkőzés és négy gól után.

Kész a baj

Nem csak az edzővel, hanem a csapattársaival sem volt különösebben bensőséges viszonyban. A tréningeken az olasz nyelvvel való egyenlőtlen küzdelme miatt alig-alig beszélgetett a többiekkel, hideg robotként rótta le a mindennapi munkát. A Comói-tó partján lévő villája valóságos holdbéli tájra emlékeztetett minimális bútorzatával, földön heverő dobozaival.

A történet folytatása mindenki számára ismert. Sammer évekig a Borussia Dortmund meghatározó embereként többek között Bajnokok Ligáját nyert, a német válogatott 1996-os Európa-bajnoki győzelme évében Aranylabdát kapott.