Leonardo ecsetjei II - Az irányító-center

Leonardo nagyon bölcs módon a támadók zsenge formája és létszáma miatt letett a 4-2-3-1-es felállásról és visszaállt az Inter keretével sokkal kompatibilisebb 4-3-1-2-höz. Az eredmény önmagáért beszél, de természetesen a siker nem kizárólag ennek a váltásnak köszönhető.

Benitez-nek papíron kapóra kellett volna, hogy jöjjön, hogy az Inter az általa használt felállásban ért a csúcsra. A probléma mint utólag kiderült a személyével volt. Nem fogadták el a játékosok. Ahogy kitette a lábát fürtökben épültek fel a játékosok és szinte gombnyomás-szerű volt a csapat és a játék feltámadása is.

Mourinho folyamatosan kereste az ideális felállást először ugye kezdett a 4-3-3-al majd visszaállt Mancini alapjátékára, majd egyszercsak hirtelen előkapta a 4-2-3-1-et. Ennek a felállásnak a legfontosabb alapkritériuma, hogy a két szélirányba eltolódott játékos eleget tegyen a megsokszorozódott védőfeladatának a középpálya kisegítésében. Az már történelem, hogy hova jutott az Inter ezzel a felállással és az is, hogy hova süllyedt Benitez alatt.

A 4-3-1-2-es rendszer kezdetével kapcsolatban sokan asszociálnak a 1966-os Angol világbajnok válogatottra. Alf Ramsey ugyanis a 60-as évek elején már az Ipswich Town-nál elkezdett kísérletezgetni azzal, hogy az akkoriban uralkodó szélsőjátékot felborítva középre helyezi át a játékot és oda csoportosítja a szélsőket. A játékrendszer első főpróbája egy barátságos meccs volt az aktuális Európa bajnok Spanyolok ellen, ami fényes jövőt vetített elő az új és váratlan megközelítésnek, ami nem is maradt el az Angolok 1966-ban megnyerték a Világbajnokságot.

Viszont a játékrendszer lényegében messze állt a maitól. A közelmúltban Carlo Ancelotti-féle AC Milan fejlesztette tökélyre ezt a hadrendet szabad mozgást és területet biztosítva Kaká-nak és ezzel együtt köré építette a támadójátékot. A hagyományos szélsők eltűnésével a szélső védők feladata lett fellépni a támadásokhoz. Az Ő helyükön keletkező átmeneti űrt pedig a megnövelt létszámú (3) középpálya könnyedén semlegesíteni tudta.

Leonardo mostani felállása egy kicsit újra értelmezte a Diamond néven elhíresült felállás központi figurájának számító Trequartista (az az a támadó-középpályás/irányító, hátravont csatár) posztot. Leonardo Milan-os taktikáját egyszer már kielemeztük. Akad áthallás, de inkább csak véletlen. Leonardo egy másik alapfelállást értelmezett át.

Eto'o-t teljesen kitette szélre, hogy oldalról bontsa meg az ellenfél védelmét. Az egész csapat egységesen a szélfelé húzódik várva Eto'o egyéni megoldásait és természetesen támogatni Őt keresni vele a játékot. Eto'o eredeti pozíciójára a mindenkori támadó középpályás lép fel egészen center posztig míg a másik támadó egy kicsit szél fele mozog. Lényegében a tizenhatos előtt 3 támadó van. Eto'o oldalán játszó középső középpályás pedig az alapvonal felé oldalra húzódva lényegében fedezi Őt egy esetleges labdavesztésnél területet véd. Plusz még egy középpályás (váltogatják egymás között) fellép a támadáshoz, igazából Ő veszi fel a támadó középpályás szerepét. Ennek is volt köszönhető, hogy eleinte rendre a középpályások szerezték a találatokat (2-2 Motta, Cambiasso).

Érdekes, hogy sok a hasonló elem Benitez elméleti taktikájához képest. A védelem feltoltan játszik és a labdavesztéskor a visszazáró középpályások letámadnak, de egyértelműen lelkesebben és hatékonyabban mint a spanyol tréner irányítása alatt. Ráadásul sokkal gördülékenyebb a játék az ellenfél tizenhatosa előtt így csak nagyon mélyen vagy csak pontrúgásból tud labdát szerezni az ellenfél nincsenek meg azok a lerohanásos akciói az ellenfeleknek mint amelyek a Benitez-érában oly' jellemzőek voltak. Pedig a játékszituációk szinte ugyanazok. Valószínűleg ennyit számít, hogy az edzés módszer (labdás gyakorlatok) jelentősen kompatibilisebb a játékfelfogással és nem elhanyagolható tényező, hogy a játékosok most már akarják is, hogy mükdőjön a rendszer. A rendszer egyik alappillére, hogy a labda tudjon járni lábról lábra az ellenfél térfelén, kontroll alatt legyen, hogy ne legyenek meglepetés szerű kellemetlen labdavesztések. Mivel idén Milito és Pandev is igencsak halovány és normális opció nem igen van a padon tanácsos lenne igazolni valakit, mert láttuk a Cesena ellen mivan olyankor mikor Biabiany-val a támadó szekcióban próbálja a csapat kicicázni az ellenfelet.

Ez a játékrendszer a bajnokságban működőképes és talán még a megnyeréséhez is elég lehet. Viszont egy csapatként jól védekező egyénileg képzett és gyors csapat ellen ez a taktikai nagyon gyorsan válhat a tavalyi Milan és az idei Benitez Inter csúfos keverékévé.