Népsport: Lóránt Gyula nagy meccse a ködben

Ködben indult el Budapestről, s ködben érkezett meg Glasgow-ba, a Skócia elleni mérkőzésre Sebes Gusztáv csapata. Az induláskor a játékosok aggodalmaskodtak, hogy ha itthon alig látni, mi lesz a meccsen, de Mándi Gyula, a szövetségi kapitány jobbkeze emlékeztette őket az Évszázad mérkőzésére, egy esztendővel korábban Londonban ködben győzte le (6:3) Angliát a csapat. A világraszóló sikernek is köszönhető volt a glasgow-i meghívás. 

És a határainkon túli népszerűség is. A csapat vonattal utazott Bécsig, onnan repülővel Glasgow-ig két leszállással (Zürich, London), s mindkét megállásnál megrohamozták a drukkerek játékosainkat. Londonban egy óra volt a szünet, a Népsport beszámolója szerint az útlevélkezelő nem akarta beengedni Kocsis Sándort Nagy-Britanniába, mondván:  „Túl veszélyes játékos.”    Aztán beütötte a pecsétet azzal a feltétellel, hogy Kocsis lő egy gólt a skótoknak. Ez angolként érthetően fontos volt neki. 

„ Egy terembe mentünk, ahol távolbalátó felvételt készítettek csapatunkról” – tudjuk még meg, a tévéseknek Puskás Ferenc mutatta be a játékosokat, majd kijelentette, hogy győzünk a skótok ellen, a csapat, „mindent el fog követni, hogy Skóciában is megmutassa a magyar labdarúgás fejlettségét”.       

Glasgow-ban is nagy volt a tömeg az érkezéskor, „Puskást akarjuk látni!”    – harsogták a gyerekek, és persze mindegyikük aláírást is akart. Meglepte a fiúkat, hogy a szövetség nem küldött értük buszt, a rendes repülőtéri járattal mentek be a városba. Nem túl eredeti módon célozgattak a skótok „skótságára”, ám csak röviden, mert eléggé megviselte őket a hosszú utazás. 

Közben kiderült, hogy minden jegy elkelt a meccsre, ez a rendőrségi korlátozás miatt 134 ezer nézőt jelentett a százötvenezres Hampden Parkban. A csúcsot az 1937-es skót– angol (3:1) 149 547 nézője jelentette. Érdekesség, hogy csak húszezer ülőhely volt, a többi álló, a lelátón hullámfogókkal igyekeztek elkerülni a baleseteket. A skótok edzőtáborba vonultak a tengerparti Largóba, az onnan érkező hírek szerint Tommy Docherty (Preston North End) fogja majd Puskást, John Cumming (Hearts) pedig Kocsist. A magyarok hétfőn a Hampden Park edzőpályáján gyakoroltak (bemelegítő futás, gimnasztika, vágták s némi labdagyakorlat), mert kímélték a szerdai játékteret, a többnapos esőzés után az éjjeli fagy ellen szalmával takarták le. Az edzés után következett a polgármester fogadása, amelyen hagyományos díszben feszítettek a helyiek, a szertartások is tradicionálisak voltak, a beszédek végén például a város első embere koppintott a botjával. A nagy erőpróba azonban a haggis (birkagömböc: a birka szívét, máját, tüdejét ledarálják, hagymával, fűszerekkel, zabliszttel és némi húslevessel összekeverik, majd az egész keveréket a birka gyomrába gyömöszölik és megfőzik) volt, a skót nemzeti eledelre nem volt fogékony a magyar futballistagyomor. 

A meccs napján korán, 10 órakor ebédelt a társaság (kezdés: 14.15), a taktikai értekezlettel Sebes megvárta Barcs Sándor MLSZ-elnököt és Kreisz László csapatorvost, ők ugyanis kimentek a pályára megnézni, milyen állapotban van. Kiderült, hogy a talaj puha, de nem mély, a szövetségi kapitány ehhez igyekezett igazítani a taktikát. Ennek jegyében kérte, hogy a labdát futtassák, húzzák szét a mezőnyt a szélsők, játsszák a saját játékukat, és igyekezzenek függetleníteni magukat a hatalmas hangorkántól. 

A hőmérséklet fagypont körül volt, szitált a hó, amikor elkezdődött a játék. Váltakozóan, ám aztán a 20. percben Bozsik József húszméteres lapos lövésénél „a labda Haddock lábát érintve a kapus hasa alatt gurul a bal sarokba. 0:1.”   A 26. percben Puskás indításával „Hidegkuti egyedül tör előre, Martin elébe fut, és Hidegkuti 10 méterről belsővel a kifutó kapus mellett a kapu jobboldalába lövi a labdát. 0:2.”    Az előny megnyugtató volt, és maradt is, mert ugyan a 41. percben Lawrance Reilly lesről beadott labdájából Thomas Ring szépített (1:2), ám két perccel később  „Sándor laposan kapura lő, Martin a jobbszélső felé üti ki a labdát, Sándor nagy lendülettel fut rá s nehéz szögből a földön fekvő kapus mellett a jobb sarokba lő. 1:3.”      

Így álltunk a szünetben, ám a fordulás után Robert Johnstone-ra senki sem figyelt (2–3), és ettől vérszemet kaptak a skótok. „Nagy erővel támadnak a hazaiak, nem ismernek elveszett labdát, gyakran ketten-hárman is küzdenek egy labdáért.”      Közben erősen sötétedik,      „a lelátóról már nem lehet olyan tisztán látni az egyes mozzanatokat, mint a szünet előtt”.     

Az azonban látható volt, hogy a 60. perctől egyik magyar támadás a másik után következik, hol szögletre mentenek, hol jókor rombolnak a skót védők, gyakran pedig rossz átadások miatt akad el a támadás. „Sötét van, s inkább csak a mozgásukról lehet megkülönböztetni a játékosokat”  – írja a tudósító, azt azonban látta, hogy a 90. percben „Fenyvesi-Puskás összjáték után Hidegkutihoz kerül a labda. Hidegkuti meredeken adja Kocsisnak. Összekötőnk remek testcsellel elmegy Davidson mellett és a kimozduló Martin mellett 8 méterről laposan a jobb sarokba lő. 2:4.”   Újrakezdésre már nem volt idő. Szép győzelem, ám a Népsport értékelése kritikus. Pálfai János a mentséggel kezdi      („Bozsik és Puskás betegség, illetve sérülés miatt erre a találkozóra nem érhette el legjobb formáját”),    majd jön a lényeg:      „Játékosaink sokszor kivártak, késlekedtek a labda továbbításával, időt adtak az ellenfélnek a közbelépésre. Jócskán előfordultak labdakezelési, labdaátvételi hibák is, s a támadásszövés ilyen körülmények között nem mindig volt zökkenőmentes”.    Bozsik betegségéről, Puskás sérüléséről ekkor értesülhetett a közvélemény. 

A magyar csapat legjobbja Lóránt Gyula volt. „Kitűnően helyezkedett, jól kísérte figyelemmel a skót támadások kibontakozását és rendszerint időben tudott közbelépni. Határozott volt és erőteljesen rombolta szét a skót támadásokat. Gondolt arra is, hogy a megszerzett labdákat játékostársaihoz továbbítsa”.    Mellette még Szojka Ferencet emeli ki a tudósítás,    „különösen az első félidőben játszott egészen kiválóan. Jól helyezkedett, erőteljesen és határozottan szerelt és pontosan adta a labdát társainak. Hibája talán csak az volt, hogy inkább a balszárnyat foglalkoztatta és ritkán dobta támadásba hosszú keresztlabdákkal Sándort és Kocsist”.     

Puskásra ezúttal is külön kitért a beszámoló:   „Ezen a mérkőzésen elsősorban igen pontos, jól időzített átadásaival, kiugratásaival tűnt ki. Nagy része volt Hidegkuti és Kocsis góljának az előkészítésében is. Igen jó labdákat adott Fenyvesinek. Egyéni kitörésekre azonban csak ritkán vállalkozott. Kis területen játszott, nem volt mozgékony és gyors.”      

A mérkőzés után jött a bankett, „rendkívül meleg, baráti órákat töltöttünk együtt, számtalan móka, játék, ének közben. Hogy csak egyet említsek: a mintegy 200 főnyi meghívott körbeállt a fal mellett és kart karba öltve ringatóztak a különböző dalok ütemére. Legnagyobb sikere a Gyertyafény-keringőnek volt, amit a skótok és magyarok együtt tudtak énekelni – ki-ki a saját nyelvén”      – tudjuk meg a Népsportból. 

És hogy a sztereotípiák tartósak, bizonyíték rá, hogy Pálfai elmeséli, a banketten kérte a helyi kollégákat, mondják már meg: csakugyan „skótok”-e a skótok, vagy ez csak amolyan mendemonda? Az újságírók nevetve válaszolták, hogy a skótok takarékosak a végtelenségig, tényleg a fogukhoz verik a garast. De – figyelmeztettek – a vendégük ezt nem tapasztalhatja. Ha kell, rááldozzák utolsó garasukat is. 

Emlékeztető 
Skócia–Magyarország 2:4 (1:3)     
 1954. december 8., Glasgow   Hampden Park, 134 ezer    néző,  vezette:      Leo Horn (holland)    
 Skócia:   Martin – Cunningham, Davidson, Haddock – T. Docherty, Cumming – MacKenzie, R. Johnstone, Reilly, Wardhaugh, Ring.   Szövetségi kapitány:   válogatóbizottság      
Magyarország: Faragó – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Szojka, Kotász – Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Fenyvesi      Szövetségi kapitány:   Sebes Gusztáv      
Gólok:  Ring (41.), R. Johnstone (46.), illetve Bozsik (20.), Hidegkuti (26.), Sándor (43.), Kocsis (90.)