Népsport: Sebes Gusztáv népfrontpolitikája

Edzőmeccsen több mint húszezer néző – ez azért nem akármi. Még úgy is, hogy megszokott volt a telt ház a magyar futballválogatott meccsein az ötvenes években – az elveszített világbajnoki döntő után is.

A csapat Csehszlovákia ellen készülődött 1954 októberének végén, s Debrecenben, a helyi Petőfi ellen tartott főpróbát. A déli gyorssal érkező játékosokat hatalmas tömeg és virágeső várta a pályaudvaron, ahonnan feldíszített autóbusz vitte őket az Arany Bika szállodába, majd ebéd és némi pihenő után jött a meccs – 22 ezer néző előtt.

Az eredménnyel (14:0) nem lehetett gond, az viszont örömteli volt, amit az MTST elnökhelyettese titulust szívesebben használó szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv jobbkeze, Mándi Gyula mondott: „Abból, ahogy valamennyien belefeküdtek, és úgyszólván lankadatlan iramban, sokat mozogva játszottak, sőt nem ismertek elveszett labdát az látszott, hogy emelkedőben van játékosaink erőnléte és formája.” A fedezetek (Bozsik József, Szojka Ferenc) ezúttal jól helyezkedtek, időben adták tovább a labdát, főként Bozsik remekelt. A belső hármas (Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc) sokat mozgott, a játékosok gyakran cseréltek helyet, tíz gól fűződött a nevükhöz (Puskás: 4, Kocsis, Hidegkuti: 3-3), a maradék négy Sándor Csikar érdeme.

A Népsport nem csupán krónikásként jeleskedett, kertészeti tanácsokat is adott. „A szemre szép füves játéktér talaja egyenetlen volt, kisebb buckák domborodtak rajta, ez zavarta az összjátékot. Rendszeres öntözéssel és hengereléssel a szép játékteret teljesen kifogástalanná lehet tenni aránylag rövid idő alatt” – állt a lapban, amely örült annak, hogy teljes a barátság Magyarország és Csehszlovákia népe között, ennek jegyében a nagyok előmeccsét az ifik játszották a Népstadionban, a B-csapat Pozsonyban lépett fel, az utánpótlás-válogatott pedig Brnóban.

Sebes kerete a megszokott ritmusban készült, a debreceni edzőmeccs utáni napon gőzfürdő volt műsoron, pénteken és szombaton pedig könnyű mozgás.

Csak a drukkerekkel nem voltak kibékülve a fiúk – továbbra sem. „Közönségünk túlságosan igényes velünk szemben, minden mérkőzésen egészen kiemelkedő játékot vár tőlünk. Eddig még nem volt olyan csapat a világon, amelyik mindig kiválót tudott volna nyújtani. Ellenfeleink nyugodtan játszanak, mert nem várnak tőlük győzelmet, mi pedig idegeskedünk, mert hírnevünkhöz méltóan szeretnénk játszani. Egyes nézők túlzott türelmetlenségükben bekiabálnak a pályára, sőt olyanok is akadnak, akik fütyülnek. A hiba egyébként is idegesíti az embert, hát még ha türelmetlen megjegyzés vagy fütty jut utána a füléhez. Ha ilyenkor még nagyobb erővel buzdítanának bennünket, hamarabb elmúlna az idegeskedésünk” – így Hidegkuti, aki évtizedekkel később elmesélte, hogy nem annyira az aktuális játék, inkább a világbajnoki döntő elveszítése miatt kaptak utólag is hideget-meleget.

A Csehszlovákia elleni meccs napján napsütéses, kellemes idő várta a csapatokat a Népstadionban. Már az előmeccsen 20 ezren voltak a lelátókon, de sok örömük nem volt a látottakban, hiszen az ifik 4:2-re kikaptak. Mire a nagyok pályára léptek megtelt a nézőtér, és a győzelem sem maradt el (4:1).

Az első gól hamar jött, a 11.percben Bozsik labdáját Kocsis maga elé tette, majd 12 méterről, fordulásból, éles szögből lőtt a kapuba (1:0).

Így álltak a szünetben, amikor a magyar játékosok panaszkodtak az ellenfél túlzott keménysége miatt. Sebes nyugtatgatta őket, majd cserélni kényszerült, mert Lantos Mihály hasizomrándulást szenvedett – jött Kárpáti Béla.

A második gólnál is főszerep jutott Kocsisnak, az 53. percben perdítése után küldte a lendületből érkező Sándor a kapuba a labdát (2:0), majd hét perccel később Csikar visszaadta a kölcsönt, remek beadását fejelte Kocsis a kapuba (3:0), aki a 74. percben is eredményes volt, Hidegkuti passza után (4:0).

„Legjobb formájára emlékeztetően játszik a magyar csapat, lábról lábra száll a labda. A helycserék és lyukra futások zavarba hozzák a csehszlovák védelmet” – állt a tudósításban, valamint: „Valamennyi csehszlovák játékos körömszakadtáig védekezik, időnként még a labda elé is vetik magukat, gyakran pedig szabálytalanul használják ki testi erejüket. Emiatt joggal bosszankodik a magyar szurkolósereg.” Ahogy akkor is, amikor jött a szépítés, nem sokkal a vége előtt. A védelem nem vette komolyan az Anton Moravcík passzával kapu elé érkező Arnost Pazderát, aki 10 méterről lőtte a labdát a bal felső sarokba (4:1)

A Népsport köszöntötte a győzelmet, de megállapította, hogy a második félidőben „úgy látszott, hogy nagy gólarányú győzelmet arat a magyar csapat. Huszonöt perces, időnkint egészen magával ragadó játék után, azonban megint bizonyos fokú visszaesés következett be és labdakezelési – átadási és átvételi – hibák miatt ismét jónéhány támadásunk akadt el, akárcsak az első félidőben”. Így aztán „az eredménnyel elégedettek lehetünk, de ez a mérkőzés is azt a legfontosabb tanulságot hozta, hogy támadójátékunkon még tovább kell javítanunk, hogy válogatott együttesünk az eddigieknél nagyobb feladatokat is megnyugtatóan tudjon megoldani”.

Némi zavart okozott, hogy Hidegkuti ezúttal „nem építőcsatár volt elsősorban, hanem végrehajtó”. Az elképzelés szerint balra húzódva kellett elvinnie a kapu elől a csehszlovákok középhátvédjét, Jirí Hledíket. amivel utat nyithat Puskásnak. Ez megtörtént, de a rést nem tudtuk kihasználni, mert Puskást is árnyékként kísérték. Ráadásul „mind Puskás, mind Hidegkuti elég sok labdakezelési és taktikai hibát is elkövetett – pontatlanul vagy későn adták a labdát”.

Ugyanakkor volt néhány nagyszerű teljesítmény a csapatban. Bozsik „egészen nagyvonalú fedezetjátékot mutatott be, s a mezőny kiemelkedően legjobb játékosa volt”, Szojka „minden mozdulatán látszott, hogy elsősorban a csapat érdekeit tartja szem előtt”.

Kocsis is kiemelkedett, „a kapu előtt kitűnően találta fel magát, mozgékony volt, a középcsatár helyén és a balösszekötőben is sok támadást vezetett. Gyakran meredek átadásokkal foglalkoztatta Sándort, vállalkozott lövésekre is, fejesei közül különösen az volt szép, amellyel a harmadik magyar gólt szerezte”.

Sándor egyik legjobb meccse volt a válogatottban, „ezúttal úgy játszott, mint általában sportköri mérkőzésein szokott. Csaknem minden labdával viharos erejű támadásokat vezetett, lendületesen futott el és többször is ördöngős cselekkel csapta be Novákot”.

Így aztán meglepő, hogy Ladislav Novák úgy látta, hogy nem igazán jó a magyar csapat, a világbajnoksághoz képest semmiképpen. Ritka, hogy egy folyamatosan kicselezett bekk ilyen magabiztosan beszéljen, de figyeljünk inkább Sándor Csikarra: „Belátom, hogy jó néhányszor csalódást okoztam. Hogy mi volt ennek az oka? A kezdeti sikertelenség idegessé tett. Kapkodtam, szeleskedtem, nem ismertem fel az egyes helyzetekben a legjobb megoldást, egyre jobban elvesztettem az önbizalmamat, nem mertem egyénileg vállalkozni.”

Ami a többi meccset illeti, a B-csapat Pozsonyban döntetlenül játszott (2:2), az utánpótlás-válogatott Brnóban nyert (2:0).

De a lényeg ugyebár a két ország barátsága. A margitszigeti banketten Sebes így kezdte beszédét: „Szeretettel vártuk régi jó barátainkat, akik éppen a Hazafias Népfront kongresszusa ülésezésének napjaiban látogattak el hozzánk. Ápolnunk kell a baráti légkört a pályán is. A magyar csapat tagja csak az lehet, aki szem előtt tartja, hogy baráti ellenféllel küzd.”

A Képes Sport pedig: „»Fröccsöt, bort tessék!« – borzolta föl a kedélyeket és a hóvégi pénztárcákat az árusok kórusa. És mi, de velünk együtt sok tízezren a két nép és az egész világ egészségére ürítettük a poharat!”