Palotai Károly volt az ész az ETO-ban

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 10:12
Albert Flórián pazar gólt lőtt a Népstadionban – Pavel Spisák már-már megfogta a labdát, amikor elpöckölte előle (Fotók: Képes Sport)
1964 kora őszén a Győr és a Ferencváros futballistái a BEK-ben, illetve a VVK-ban nagy menetelésbe kezdtek: a Chemie Leipzig (NDK-beli) és a ZJS Brno (csehszlovák) csak némiképpen nehezítette meg az első lépéseket, érvényesült a papírforma.

Mivel 1964-ben a magyar labdarúgó-bajnokság visszaállt az ötvenes években szovjet mintára átvett éves rendszerű kiírásra, az 1964 őszén kezdődő nemzetközi kupasorozatoknál az 1963 őszi végeredményt vették figyelembe. E szerint a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) a Győr, a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) a bajnoki második Bp. Honvéd (már az első fordulóban búcsúzott: Lausanne: 1:0, 0:2), a Vásárvárosok Kupájában (VVK) a bronzérmes Ferencváros indult.

Győrben óriási várakozás előzte meg a sorsolást, Döbörhegyi Ernő, a szakosztály elnöke kijelentette, mindent elkövetnek, hogy a BEK-mérkőzést Győrben rendezzék meg, noha felvetődött, hogy a Népstadion ad otthont a hazai mérkőzés(ek)nek. Hidegkuti Nándor edző és játékosok is készültek, „fogadalmat tettek, hogy például nem mennek strandra, meghatározott időben lefeküsznek, egy percet sem késnek az edzésekről, és így tovább”. Mi több, a város vezetősége az első BEK-mérkőzés előestéjén lampionos felvonulást tervezett, így ünnepelve a futballtörténeti eseményt. Tegyük hozzá, a sorozatban először képviselte vidéki együttes Magyarországot. Még a Tükör című hetilap (1964. szeptember 1.) is foglalkozott a témával: „Annyit mindenesetre kívánhatunk a győrieknek, hogy járjanak nagyobb szerencsével, mint a kupában eddig részt vevő fővárosi csapatok.” Az újságíró mintha megérezte volna…

A sorsolást 1964. július 8-án Genfben tartották, a Győr ellenfele az NDK-beli Chemie Leipzig lett. A Ferencvárost a VVK selejtezőjében ZJS Brnóval sorsolták össze. A Népsport rögtön bemutatta a keletnémet ellenfelet, amelyet jó védelem jellemzett – ketten is helyet kaptak a sorból az NDK olimpiai válogatottjában. A sorsolásnak nem örültek az NDK-ban, Hans Franke, a lipcseiek szakosztályvezetője ezt mondta: „Te jó ég, megint egy magyar ellenfél! Csapatunk a jó szereplés reményében nevezett be a Bajnokcsapatok Európa-kupa mérkőzéseire. A mi csapataink is szeretnék végre igazolni az NDK labdarúgósportjának fejlődését, előrehaladását. (…) A Győri Vasast nem nagyon ismerjük, Hidegkutiról azonban már sokat hallottunk, és valószínűnek tartjuk, hogy kiváló játékerőt képviselő csapata van.” Pálkövi Gyula, a győriek vezetőségi tagja nem tagadta, a szurkolók többsége továbbjutást vár, ugyanakkor megjegyezte, az NDK olimpiai válogatottja – amelyben helyet kaptak lipcsei futballisták is – 4:1-re legyőzte a Szovjetuniót.

A Lipcsébe érkezés urán Hidegkuti elmondta, sok jót hallott a hazaiakról, hozzátette, a Kolozsváron szereplő Leipzig játékerejéről erdélyi ismerősei levélben (!) számoltak be neki. A Neue Fussball nagy tisztelettel írta a győri vendégekről: „Máté a gumiember, Palotai az ész, Tóth a macska, Korsós a tehetség”.

Papp Győző Felejthetetlen kupaszerdák című könyve megemlíti, hogy Hidegkuti a találkozót megelőzően így biztatta játékosait: „Én tizenöt éven át szerepeltem az NB I-ben. A tizenöt év során csak egyszer játszottam az EK-ért, pedig csapatom, az MTK háromszor nyerte meg a bajnokságot. A Győri ETO hatvan éve áll fenn. Az első siker után nektek megadatott, hogy ilyen klasszikus díjért játszatok. Ez nem kis dolog, kevés játékos élhet át ilyen eseményt. Ezekkel a gondolatokkal fussatok ki a pályára.”

Tanítványai megfogadták az Aranycsapat centerének tanácsait, ahogyan a Népsport fogalmazott: „Értékes, szép győzelmet aratott a Győri Vasas ETO a BEK rajtján. Győzelmét a pompás harci készségen kívül jelentős mértékben elősegítette a játékosok higgadtsága és taktikai felkészültsége is. (…) A Győri Vasas ETO egységes, jó csapatjátékkal megérdemelten győzött, és nagyon biztató, hogy kétgólos előnnyel állhat ki a visszavágóra.” Az ETO sporttörténelmi első kupagólját Szaló József átadásából Keglovich László szerezte a 63. percben, majd Korsós István beállította a végeredményt (0:2). A jobbhátvéd, Kiss Zoltán így értékelte a sikert: „Az érkezésünk után, s a mérkőzés előtt mást sem hallottunk, csak azt, három góllal legyőzzük az ETO-t! Ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy fokozott elszántsággal küzdöttünk.” Hidegkuti mester elégedett volt: „A mérkőzés nagy részében olyan felfogásban játszottak, ahogyan kértem tőlük.”

Palotai Károly (balra) és Manfred Walter zászlót cserél Lipcsében – sporttörténelmi pillanat volt

A szeptember 9-i visszavágót megelőzően szinte biztos volt, hogy a győri vagongyári pályán telt ház lesz, a jegyek többségét elővételben elkapkodták, a nézők szinte biztosak voltak a továbbjutásban, A lipcseiek úgy vélték, a futballban minden megtörténhet, de a Győr simán nyert 4:2-re. A Népsport szerint: „A győri csapat minden tekintetben felülmúlta a lipcseieket.” A lap kiemelte: „Palotai végig kitűnően irányított, nagyon sok jó támadást indított, s első gólja is kitűnő teljesítmény volt. (…) A támadósorból a helyét gyakran változtató és eredményesen játszó Keglovich emelkedett ki.” a cikk leszögezte: „A Győr győzelmének értékéből nem von le semmit, hogy a két csapat között nagy volt a tudásbeli különbség a győriek javára. (…) A győri csatárok sokat mozogtak, robbanékonyak voltak. (…) Valamennyi győri gól szép akció nyomán született.”

A BEK-visszavágó napján játszotta az FTC a VVK első fordulójának első mérkőzését a Népstadionban a csehszlovák ZJS Brno ellen. A zöld-fehérek biztatóan kezdtek, a 10. percben a 19 éves Varga Zoltán nagyszerű gólt lőtt, félidőben Albert Flórián góljával már 2:0-ra vezettek – ám ez lett a végeredmény is. A mérkőzésről mindent elmond: „A Ferencváros kapuját Géczi bravúrosan védte.” Ám hiába játszott Varga és Albert nagy kedvvel, nem sikerült növelni az előnyt. „A ZJS Brno igen lelkesen, keményen küzdött a mérkőzésen, csatárai számos helyzetet is teremtettek, de azokat sorra elügyetlenkedték.” Nem véletlen, hogy Mészáros József edző dohogott: „Sajnálatos, hogy néhány játékosunk – főleg Dalnoki – átvette egyes csehszlovák játékosok durva játékmodorát.” Kollégája, Karel Kolsky optimistán nyilatkozott: „Brnóban minden másképp lesz!”

Részben lett csak igaza: együttese ugyan győzött (1:0), de nem jutott tovább. miközben: „A színvonal ezen a mérkőzésen nem érte el még az átlagosat sem.” Mészáros József így látta: „Csapatunk a második félidőben nyújtott jobb teljesítményt, és a helyzetek alapján a döntetlen eredmény hűbb kifejezője lett volna a játéknak.” Hozzátette: „Csak Dalnokit dicsérhetném maradéktalanul. A többiek csak küzdöttek.” Más kérdés, mindenki tisztában volt azzal, hogy a játék, amit a Brno ellen nyújtott a csapat mindkét meccsen, a folytatáshoz nagyon kevés lesz.

Menetelésről írtunk, nem véletlenül, hiszen a Fradi kupagyőztes lett a VVK-ban, a Győr pedig a BEK elődöntőjében búcsúzott.

Chemie Leipzig–Győri Vasas ETO 0:2 (0:0)

1964. szeptember 2., Lipcse, BEK, I. forduló, 1. mérkőzés

Zentralstadion, 50 ezer néző, vezette: Budaj (lengyel)

Leipzig: Günther – Krause, Walter, Hermann – Slaby, Herzog – Lisiewicz, Bauchspiess, Scherbarth, Richter, Behla

Edző: Alfred Kunze

Győr: Tóth – Kiss, Orbán, Tamás – Palotai, Máté – Szaló, Morvai, Orosz, Korsós, Keglovich

Edző: Hidegkuti Nándor

Gólok: Keglovich (63.), Korsós (65.)


 

Győri Vasas ETO–Chemie Leipzig 4:2 (2:0)

1964. szeptember 9., Győr, BEK, I. forduló, 2. mérkőzés

Vagongyári pálya, 18 ezer néző, vezette: Mihaliescu (román)

Győr: Tóth – Kiss, Orbán, Tamás – Palotai, Máté – Szaló, Takács, Orosz, Korsós, Keglovich

Edző: Hidegkuti Nándor

Leipzig: Günther – Krause, Walter, Hermann – Herzog, Slaby – Walther, Sannert, Scherbarth, Lisiewicz, Behla

Edző: Alfred Kunze

Gólok: Palotai (10.), Keglovich (30., 50.), Orosz (60.), illetve Scherbarth (85.), Behla (88.)


 

Ferencváros–ZJS Brno 2:0 (2:0)

1964. szeptember 9., Budapest, VVK, I. forduló, 1. mérkőzés

Népstadion, 45 ezer néző, vezette: Kicukalisz (görög)

Ferencváros: Géczi – Havasi, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Fenyvesi II, Varga, Albert, Vilezsál, Fenyvesi dr.

Edző: Mészáros József

ZJS Brno: Spisák – Vitu, Kohlik, Hradski – Plsek, Komárek – Snehota, Jankulovski, Hlavác, Brada, Vojta

Edző: Karel Kolsky

Gólok: Varga (10.), Albert (20.)


 

ZJS Brno–Ferencváros 1:0 (1:0)

1964. szeptember 16., Brno, VVK, I. forduló, 2. mérkőzés

Jana Svermy-stadion, 15 ezer néző, vezette: Comsa (román)

Brno: Schmucker – Vitu, Kohlik, Hradsky – Plsek, Komárek – Snehota, Lichtnégl, Hlavác, Brada, Vojta

Edző: Karel Kolsky

Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Kökény, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr.

Edző: Mészáros József

Gól: Vojta (24.)

emlékeztető

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik