Fazekas Edit futballistafeleség lett

Öt esztendővel ezelőtt, születésének 120. évfordulóján már volt témánk Mándi Gyula ezeken a hasábokon, Szabó Gábor alapos kutatómunkája nyomán (Népsport, 2019. július 8.). De Török Ferenc Mandula című könyvéről szólva, Berta Mihály is méltatta az esztendő elején Képes Sport mellékletünkben (Sportkönyvtár, január 25.). Ezúttal módosítunk a nézőponton, a feleségével együtt állítjuk a középpontba.

Azért persze, nem mellékes a lényeg. Mándi korszakos hátvéd volt, a kor hátvédszokásaival dacolva, nem bikázta el a labdát, igyekezett biztosan szerelni, majd passzolni, mentalitása, életformája példás volt. Nem véletlen, hogy első és utolsó válogatottsága között több mint tucatnyi esztendő telt el. Az utolsóról (1934. április 29., Magyarország–Bulgária 4:1) szóló tudósítás szerint: „A sok lámpalázas közül szinte magános szirtként meredt ki a 35 éves Mándi, aki egyik-másik fiatal bajtársnak apja lehetne. (…) mindig ott volt, ahol kellett, rá lehetett számítani. S gyorsabb is volt, mint a sokkal fiatalabb és jobban futó” hátvéd- és klubtársa, az akkor 22 esztendős Kis (Kalkusz) Károly.

Edzőként – miközben megfordult Brazíliában, s volt szövetségi kapitány Izraelben – leginkább az Aranycsapatnál, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány jobbkezeként alkotott maradandót. Sebes sporthivatali és pártfunkcionáriusként sokat volt távol, az edzéseket többnyire ő tartotta. Kapcsolatuk kiállta az idők próbáját, hiszen előtte egy évtizeden át játékostársak voltak a Hungáriában. Mándi rendre elmondta a véleményét, de tudta, hogy nem ő a főnök. Ezzel együtt igencsak a szívére vette, hogy hibába kardoskodott, Sebes nem nevezte a világbajnokságra a tornára végül „külsősként” elvitt Sándor „Csikart”. De erről egy szót sem szólt soha, a kortársak mesélték.

Ami a civil Mándit illeti, Kellér Andor így jellemezte a Reggelben (1934): „A Hungária kapitánya Mandl. Azt mondják, harminchatéves. Régi műtét óta az egyik lába hosszabb, mint a másik. Kitűnő férj, remek alsósjátékos, tőzsdés, pénzkölcsönző, állítólag saját klubjának is ő ad kölcsönt (kamatra). Kétszobás lakása van, központi fűtés, hideg-meleg víz, a szobalány nagyságos úrnak szólítja, meglett korú polgár, adófizető az államnál, adófizető a hitközségnél.”

Ha nagyságos úr, akkor Fazekas Edit (vagy Edith, ahogy tetszik) nyilván nagyságos asszony. A futballistafeleségek élete külön mese, ám az övé igazán különleges. Elvégre sikeres színésznő volt, s „Szika” (ö hívta így a Gyuszikát rövidítve) miatt hagyta ott a pályát: „Egy alkalommal meghívtak a Teréz Körúti Színházba egy Fodor László-darab főszerepére. Igazán nagy sikerrel játszottam el. De Gyula azt mondta, hogy: »Vagy feleség leszel, és lehetőleg egy fiút szülsz nekem, vagy színésznő.« Én nem tudtam és nem akartam Gyula nélkül élni. Inkább fájó szívvel lemondtam a színházról, de kárpótolt a Gyulával eltöltött negyven év és Attila fiunk” – mesélte.

Tényleg tehetséges volt, színiakadémiát végzett, a Nemzeti Színház ösztöndíjasa. Amikor diplomát kapott és a szerepálmáról kérdezték Pierre Veber és Henry de Gorse Csitri című bohózatának címszerepét említette. Nem véletlenül, hiszen a „csitri, egy Colette nevű falusi kislány. Naivság, szív és temperamentum” – így a Színházi Élet.

Már csak azért sem bánt meg semmit a művésznő, mert kapcsolatuknak előzményei voltak: „Gyulát gyerekkorom óta ismertem, tudniillik az ő legidősebb fivére az én legidősebb nővéremet vette feleségül. Anyám mesélte, hogy mindig azt mondta neki: »Tilda néni, ezt a kis szőkét nekem nevelje!« Az óhaja teljesült” – emlékezett az asszony, aki nem csupán a színháznak fordított hátat, az élete is alaposan megváltozott.

Tizennyolc éves koráig nem volt meccsen, ám utána rendszeresen és kötelezően. Ráadásul Mándi a szokásai rabja volt. Meccsnapon pontban délben ebéd, csak natúrszelet némi savanyúsággal, vacsora rostélyos és sütemény, ám csak ha nyert a csapat, mert ha kikapott, a hátvéd azonnal lefeküdt. Aztán éjszaka, amikor felébredt, evett egy keveset, mert az asszony mindig odakészített egy kis felvágottat, sajtot a konyhaasztalra. Ezzel együtt: „Könnyű volt mellette élni. Tiszta ember volt, mint férj is. Egy babonája volt csupán. Nekem kellett főznöm, és ha néha nem volt időm, és az anyám fejezte be az ebédet, már az első kanál leves után rámnézett és azt kérdezte: »Hol voltál délelőtt, tehát lebuktál?« Pedig csak a fedett uszodában voltam, leúszni az 1500 méterem.”

Népszerű pár volt, nem véletlen a Színházi Élet (nyilván leszervezett) riportja 1930-ből. A lényege: „Mandl mindennap elkíséri ifjú feleségét a próbákra, éppen úgy, mint Fazekas Edit férjét a tréningekre. A múlt hét egyik délutánján Mandlnak a futballpályán, feleségének pedig a színházban volt dolga. A férj a klubból, felesége pedig otthonról indult. A szokás hatalma azután furcsa helyzetet eredményezett. Mandl önkéntelenül a színházhoz ment, felesége pedig a futballpályára. (...) A szórakozott Fazekas Edit kiérkezett a futballpályára, ahol a fiúk már vidáman rúgták a labdát. Csak az angol tréner, mister Bill Hilbert csóválta a fejét, és sehogy sem tudta megérteni, hogy a mindig pontos és lelkiismeretes Mandl hol késik? De a tréninget meg kellett kezdeni, így az ifjú hitves magára öltötte a kék-fehér dresszt, és rugdalódzott a férje helyett…” Az írást persze fotókkal körítették, főszerepben Fazekas Edit, kék-fehér csíkos mezben.

Mándi még pszichológiai fegyverként is bevetette a feleségét. A brazíliai Américánál az első edzésre elvitte magával, a játékosok pedig tátott szájjal nézték. A férj pedig: „Ez a gyönyörű szép, szőke magyar asszony azért utazott ide, hogy lásson benneteket futballozni.” Soha hatásosabb motivációs beszédet.

Fazekas Edit férje meccsein nem húzódott félre, ha pedig a férjét szidta a nagyérdemű, határozottan lépett fel. Enyhén szólva. Mándi elmesélt egy esetet Az Est újságírójának: „Milyen bajokat csinál nekem! Egy újpesti tréningmeccsen megrúgtak, én vissza, és rögtön lementem a pályáról, mielőtt még a bíró kiállított volna. Egy perc múlva beront hozzám az öltözőbe a feleségem és majdnem sírva mondja: »Képzeld, hat hangoskodó fiatalember legazemberezett téged, mire azt mondtam nekik, hogy menjenek le az öltözőbe és mondják a szemedbe!« Na, képzelje, jól néztem volna ki, ha azok hatan bejönnek az öltözőbe. Mit csinálhattam volna velük?!”

A hátvéd rosszul tűrte, ha kikaptak. Ilyenkor nem lehetett hozzá szólni, aztán szerdáig kitárgyalták a történteket, de utána már a következő mérkőzés volt a fontos. Mándiné így jellemezte a férjét futballistaként: „Kétlábas játékos volt, így mindegy volt neki, melyik oldalon játszik. Sohasem szerette lesre állítani a csatárt. Nagyon gyors volt, beérte az ellenfeleit, és olykor hátulról becsúszva rúgta el a labdát. A Fradi Toldijával vívott mindig késhegyig menő küzdelmet, de meccs után rendre békésen beszélgetve mentek le a pályáról.”

Kiállt mellette mindig és mindenhol, zárásként álljon itt egy „hétköznapi” eset: „Ülök a fodrásznál és egyszerre csak hallom, a segédek összesúgnak, hogy itt ül a Mandula felesége. Erre odajön hozzám egy idősebb hölgy és csodálkozva összecsapja a kezét: »Annak a vén embernek ilyen fiatal felesége van?« Nagyon dühös lettem és megkérdeztem, hogy hány évesnek tartja Gyulát? Negyvenötnek – felelte. Mondom én: téved, mert ötven. Én meg huszonhárom vagyok. A többit sejtheti.”