Sárosi duplázott, de a nagy mellény döntött Bécsben

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 09:34
Meccs előtti felvétel a teljes magyar keretről, itt még általános a jókedv, aztán a játék során lehervadt az ajkakról a mosoly
Két ellentétes félidő, elfáradó magyar fedezetek, tarthatatlan hazai támadók – röviden így összegezhető a 74. osztrák–magyar válogatott mérkőzés 1934 áprilisában (2:5), de a vereséget – az előjeleket látva – akár el is lehetett volna kerülni.

Hogy akadtak-e gyanús előjelek?

Utólag nézve szinte csak ilyenek akadtak, igaz, a természetükből fakadóan az ilyesmit csak utólag veszi észre az ember.

De bárhogy is, a kilencven évvel ezelőtti, sorrendben 74. osztrák–magyar válogatott labdarúgó-mérkőzés kiadós pofonja (2:5) lényegében előre meg volt írva, csak olvasni kellett volna a sorok között.

De leginkább nem túlságosan elbizakodva útnak indulni.

Annyi bizonyos, a magyar magabiztosságot nem a két együttes közelmúltjának egymás elleni eredménysora indokolta. Nem, 1934 tavaszán Nádas Ödön szövetségi kapitány együttese úgy várhatta a két nemzet „örökrangadóját”, hogy tudta, Magyarország hat mérkőzés és csaknem három és fél éve nem találja a fogást a derék szomszéd tizenegyén. Rendben, a lejátszott hat partiból négy döntetlenre végződött, a két vereség közül viszont az 1932. április 24-i 2:8 (!) emléke még két évvel később is úgy sajgott, mint Döbrögi uraságnak Lúdas Matyi háromszor huszonöt botütése. Az 1934-es meccset megelőzően 1930. szeptember 21-én született magyar győzelem, ugyancsak az osztrák fővárosban (3:2). „Egy gólnál nagyobb különbséggel azonban nagyon rég nem vertük az osztrákokat   – emlékeztetett az összecsapás napján megjelenő Nemzeti Sport – 1927 óta nem! Az is Budapesten történt. Bécsben 1918-ban győztünk utoljára két dugóval. De régen volt… Ki emlékszik még rá?”

Hogy akkor mégis miért várt az akkori közvélemény döntő többsége magyar sikert? Nem a dafkeérzés, sokkal inkább az alig két héttel korábban lejátszott Húsvéti Torna pazar magyar eredménye miatt. A két budapesti (Ferencváros, Hungária) és két bécsi (Austria, Rapid) klub részvételével megrendezett, hagyományos versengést a Ferencváros nyerte meg, a hangsúly viszont nem a kupagyőzelem tényén, hanem a játékon volt. A zöld-fehérek nem tréfáltak: április elsején az Austriát 6:2-re, majd a Rapidot 9:5-re lépték le. Sárosi György, a klub 21 éves kiválósága a két mérkőzésen kilenc gólt szerzett, az Üllői úti publikum legnagyobb gyönyörűségére. És mivel Nádas kapitány a Bécsben pályára küldött tizenegyének felét ferencvárosi futballista tette ki („Gyurkán”, kívül a kapus Háda József, a fedezet Lyka Antal és Móré János, illetve a csatár Toldi Géza és Kemény Tibor), a közvélemény optimizmusa nem is volt kincstári, és pláne nem légből kapott.
Csak éppen könnyelművé tette a magyar együttest.

Erről írt, igaz, már csak a mérkőzést követően, az április 18-i számában a Sporthírlap is.   „Sohasem a papírforma dönt a magyar–osztrák meccseken, nem mértékadók az előzően elért eredmények sem. (…) Merthogy olyan nagyon győztünk a Húsvéti Tornán. Azok a győzelmek egészen reálisak voltak, de éppen ezért válogatott csapatunk nagyon lagymatagon készült Bécsbe. S ezért most az osztrákok köpték a markukat, hogy juszt is megmutatjuk a magyaroknak…! Most a Meislnak főtt a feje, Nádas pedig nem sokat izgatta magát. Ezúttal még azzal sem rukkolt elő, amihez kizárólag ért: nem igyekezett fellelkesíteni a csapatot.”

Az sem éppen a kedvező előjelek sorát gyarapította, hogy a pályaudvari búcsúztatáson olyan sokan gyűltek össze, mintha legalábbis már a májusban kezdődő olaszországi világbajnokságra indulnának a játékosok. Ezt a nyugtalanságot a Nemzeti Sport sorai is visszaadják: „A lefoglalt fülkék – négy darab – előtt már háromnegyed egykor gyülekezik a társaság. Szalay, Sárosi, Tőrös a legfrissebb. Tőrös igen szótlanul áll. Nádas kapitány rá is szól: »Te már most ideges vagy?« Tőrös nevetve tiltakozik, de a lámpaláza letagadhatatlan. Rá van írva az arcára.”

De az sem éppen az álmoskönyvek szerencséről szóló bejegyzései közé tartozik, hogy a végül csak tartalékként nevezett, és pályára nem küldött Rátkai Károly az édesapjával érkezett motorkerékpáron, ám útközben előbb defektet kaptak, majd kifogyott a benzinjük…

És szintén nem a találkozó komolyan vételét erősítette, hogy a magyar szövetség vezetői olyan nagy számban tették tiszteletüket a mérkőzésen, mintha legalábbis nem egy válogatott ütközetre, hanem valamiféle kihelyezett elnökségi ülésre utaztak volna.

És ha ez még nem lett volna elég, a mérkőzés napján a stadionba megérkező és a csapattársait az öltözőbe vezető Lyka Antal megdöbbenve konstatálta, hogy a magyarok újfent azt az öltözőt kapták, mint az 1932-es 8:2-es vereség napján. Abból a tizenegyből egyébként csak ő és Toldi Géza maradt meg hírmondónak.

Érdekes, a barátságos mérkőzés előtt az osztrákok legendás kapitánya, Hugo Meisl is inkább a magyarok győzelmét gondolta reálisnak, de legalábbis kétségek és a kérdőjelek olvashatók ki az akkori nyilatkozatából: „Fáradt a csapatom! (…) Szívesen frissítettem volna. Szívesen állítottam volna be klasszisban gyengébb játékosokat, de nem állt módomban. Jobban szerettem volna, ha a Stadion puha gyepszőnyegén kerül sorra a meccs, hiszen ez jobban megfelel az osztrák technikának, de kénytelenek voltunk a Hoch Wartéra hozni a meccset.”  Stadionnak a Prátert hívta Meisl.

A pálya állapotával amúgy a magyarok sem voltak egészen kibékülve, noha tudták, hogy inkább az ő játékuknak kedvez. A gyep, amelyet a mérkőzés délelőttjén még fel is locsoltak, nem volt ideális állapotban. „Szemre szép, de a fű gyér, a talaj pedig kemény, sűrűn göröngyös.”

Az ifjú Sárosi Györgyre Vittorio Pozzo, az olasz szövetségi kapitány is kíváncsi volt

Ezen a talajon kezdődött el aztán a mérkőzés délután fél ötös kezdéssel, a lelátón helyet foglaló osztrák és szépszámú magyar drukker jelenlétében. („Déltájban megérkeztek a különvonatok, autóbuszok és a különhajó. Valósággal piros-fehér-zöld áradat lepte el a bécsi belvárosi utcákat. A magyar szurkolók kezében ugyanis mindenütt ott virított a magyar trikolór.”) És ami a legfontosabb, magyar szempontból nagyszerűen kezdődött. Sárosi, akire a lelátón helyet foglaló olasz szövetségi kapitány, Vittorio Pozzo is kifejezetten kíváncsi volt, egy ballábas lövéssel már az első percben megszerezte a vezetést! Aztán négy perc múlva az osztrákok egyenlítettek, majd második góljuk a 22. percben született, szerencsétlen körülmények között: a labda a játékvezetőről lepattant, pontosan Rudolf Viertl elé, aki nem kegyelmezett. Hat percre rá Sárosi azonban egyenlített – estében lőtte a hálóba a labdát, megszerezve ezzel az első dupláját címeres mezben. Két perc múlva viszont újra a „sógorok” szereztek vezetést Anton Schall révén, ám a magyar válasz elmaradt: az addig a védőkkel kitűnően megbirkózó Sárosi nagy helyzetben hibázott.

A második félidő aztán váratlan magyar megzuhanást hozott. A csatárok nem jutottak labdához, a fedezetsor két szélén játszó Lyka és Szalay Antal pedig elfáradt, nem tudta megoldani a feladatát, ezáltal a mieink középpályája átjáróházzá változott. További nehezítésként a két hátvéd közül Tőrös István teljesítménye is alaposan visszaesett, ráadásul Sárosi is rúgást kapott a lábára, de folytatni tudta a játékot. Az osztrákok viszont kihasználták a lehetőségeiket, különösen a későbbi legendás csehszlovák gólvágó, ekkor még húszéves és osztrák színekben szereplő Josef Bican villogott, s előbb az 59., majd a 73. percben állította megoldhatatlan feladat elé az egyébként a legjobb magyarként teljesítő Háda kapust.

„Gyönyörű futball az első félidőben, teljes összeomlás a másodikban” – hangzott a Nemzeti Sport szigorú bírálata a másnapi lapban, de egyet kellett vele érteni vele, ahogy Nádas Ödön kapitány értékelésével is, aki két szélső fedezetének váratlan formahanyatlása miatt bosszankodott. Ugyanakkor látva az első és a második 45 perc közötti különbség mértékét, sokan a lemondását tartották volna indokoltnak, hiszen egy ennyire kétarcú együttest látva joggal vetődik fel az edzői felelősség.

Nádas végül maradhatott, hogy aztán néhány hét múlva majd a világbajnokságon lejátszott osztrák–magyar jelentse neki kapitányi karrierje befejezését.

EMLÉKEZTETŐ
Ausztria–Magyarország 5:2 (3:2)
1934. április 15., Bécs
Hohe Warte, 60 ezer néző, vezette: Krist (csehszlovák)
Ausztria:  Platzer – Cisar, Sesta – F. Wagner, Smistik, Nausch – Zischek, Bican, Sindelar, Schall, Viertl
Szövetségi kapitány: Hugo Meisl
Magyarország: Háda – Tőrös, Bíró – Lyka, Móré, Szalay – Markos, Vincze, Sárosi, Toldi, Kemény
Szövetségi kapitány: Nádas Ödön
Gólok: Zischek (5.), Viertl (22.), Schall (30.), Bican (59., 73.), illetve Sárosi (1., 28.)

 

Legfrissebb hírek

Remek hírek, Tóth Balázsnak jóval kevesebbet kell kihagynia

Magyar válogatott
19 órája

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos

Légiósok
2025.11.06. 19:25

Nagy Zsolt: Jó lenne jövőre Messivel mezt cserélni

Magyar válogatott
2025.11.06. 17:41

Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.06. 11:33

Megvan, kit hívott be Marco Rossi a sérült Tóth Balázs helyett a válogatottba

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:19

Újabb magyar válogatottat adhat a DAC; 2015 óta ez az első év Nagy Ádám nélkül

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:09

A Professzor először oktatta a mezőnyt

Népsport
2025.11.06. 09:55

Mocsi Attila: Érzem, hogy vezérként tekintenek rám a Rizesporban

Magyar válogatott
2025.11.06. 09:54
Ezek is érdekelhetik