Bár a 2. percben Anthony Caci hatalmas kimaradt helyzete jó meccset ígért a Mainz–1. FC Köln mérkőzésen, ám ez pusztán fellángolásnak bizonyult. A folytatásban ugyanis nem annyira élvezetes labdarúgómeccset, mint hatalmas darálást láthattunk. Az első félidőben többet birtokolta a labdát a hazai csapat, és valamivel veszélyesebbek is voltak Bo Henriksen tanítványai, de túlzás lenne azt állítani, hogy domináltak volna az újonc kölniek ellen.
A második játékrészben ami a statisztikákat illeti, fordult a kocka, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy a 60. percben a hazaiaktól Paul Nebel gólhelyzetet megakadályozva, utolsó emberként szabálytalankodva a kiállítás sorsára került. A csapatok ezután is mentek előre becsülettel, ekkor már a kölniek álltak közelebb a gólhoz, amelyet a rendes játékidő utolsó percében sikerült megszerezniük: Luca Waldschmidt beadásából a középcsatár Marius Bülter fejelt a kapuba – 1–0-s győzelmükkel igencsak értékes sikert arattak a nyitányon Lukas Kwasniok sokak által kiesőjelöltnek tartott fiai.
A kölniekhez hasonlóan szebb napokat is látott másik újonc, a Hamburg – a hatszoros bajnok kikötővárosiak 1983-ban a BEK-serleget is elhódították – a Borussia Mönchengladbach otthonába látogatott, s ha nem is játszott teljesen alárendelt szerepet, sok veszélyt nem jelentett a kapura az első játékrészben. A Gladbachról ez már nem volt elmondható, hiszen a házigazda két óriási ziccert is elpuskázott: az első félidő közepén Franck Honorat, a végén pedig Haris Tabakovic szerezhetett volna gólt, ám a francia helyzeténél Daniel Heuer Fernandes kapus védett hatalmasat, az annak idején Debrecenben és Diósgyőrben is megfordult bosnyák-svájci center pedig a kapu mellé fejelt.
A meccs képe a második félidőben sem változott jelentősen, bár a látogatóknak Alexander Rossing-Lelesiit révén meglett az első kaput eltaláló lövése. A nagyobb lehetőségek viszont továbbra is a „csikók”, nevezetesen Rocco Reitz előtt adódtak, aki kétszer is bravúrra késztette Heuer Fernandest. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt aztán a hamburgi William Mikelbrencis bevette a hazai kaput, de lesről fejelt a hálóba, így maradt a gól nélküli döntetlen.
NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Mainz–1. FC Köln 0–1 (Bülter, 90.)
Kiállítás: Nebel (60., Mainz)
Borussia Mönchengladbach–Hamburger SV 0–0
Pénteken játszották
Bayern München–RB Leipzig 6–0 (Olise 27., 42., L. Díaz 32., Kane 64., 74., 79.)
Szombaton játszották
St. Pauli–Borussia Dortmund 3–3 (Hountondji 50., Sinani 86. – 11-esből, E. Smith 89., ill. Guirassy 35., W. Anton 67., Brandt 74.)
Kiállítás: F. Mané (85., Dortmund)
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 4–1 (Uzun 22., Bahoya 25., 47., Knauff 70., ill. Njinmah 48.)
Freiburg–Augsburg 1–3 (Grifo 58. – 11-esből, ill. Jannulisz 32., Matsima 42., M. Wolf 45+2.)
Heidenheim–Wolfsburg 1–3 (Scienza 29., ill. Skov Olsen 20., Svanberg 67., Amura 87. – 11-esből)
Bayer Leverkusen–Hoffenheim 1–2 (Quansah 6., ill. F. Asllani 25., Lemperle 52.)
Union Berlin–VfB Stuttgart 2–1 (Ansah 18., 45+4., ill. Tiago Tomás 86.)