Könnyedén nyert a Leverkusen; a Wolfsburg nem tudta megverni otthon a Bochumot

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.22. 17:42
Hozta a kötelezőt a Leverkusen (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának szombati játéknapján a második helyezett Bayer Leverkusen, illetve a Mainz is 2–0-ra nyert, a Wolfsburg 1–1-es döntetlent játszott a Bochummal, míg az Augsburg Alexis Claude-Maurice mesterhármasával verte meg 3–0-ra a kapusát elveszítő Mönchengladbachot.

Holstein Kiel–Bayer Leverkusen 0–2

A bajnokságban eddig egyszer, augusztus 31-én kapott ki a Leverkusen (az RB Leipzigtől 3–2), valószínűtlen volt, hogy pont a sereghajtó otthonában jön a második vereség. Hamar igyekezett érvényesíteni a papírformát a vendégcsapat, a 9. percben Amine Adli adott be balról, Timon Weiner beleért a labdába, de az így lett jó Patrik Schicknek, aki közelről bekanalazta a kapuba. Kézben tartotta a Bayer a meccset, de az újabb gólra az első félidő utolsó percéig kellett várni. Florian Wirtz remek ütemben ugratta ki Adlit, aki hét méterről Weiner felett a kapuba emelt. A második félidő már nem volt túl izgalmas, a „gyógyszergyáriak” magabiztosan őrizték előnyüket, a Holstein Kielnek nem volt esélye megszorongatni a címvédőt.

Mönchengladbach–Augsburg 0–3

Az első félidő több kisebb hazai lehetőséget hozott, majd szűk fél óra után nehéz helyzetbe került a Gladbach, amely elveszítette kapusát. Fredrik Jensen ugrott ki, megtolta a labdát, Jonas Omlin pedig későn érkezett, és 18 méterre a kapujától buktatta a finn középpályást, amiért piros lapot kapott. A kiállítás után könnyen gólt szerezhetett volna a Mönchengladbach, de Finn Dahmen több szép védést is bemutatott. A második játékrészben az addig veszélytelen Augsburg élt az emberelőnyével, Jeffrey Gouweleeuw remek kiugratása után Alexis Claude-Maurice lőtt hét méterről a jobb alsóba. A 26 éves francia támadó itt nem állt meg, a lefújásig mesterhármasig jutott. Előbb 17 méterről lőtt laposan a kapuba, majd 11 méterről tekert a bal alsóba – a három gólt negyedóra leforgása alatt szerezte. Végzetesnek bizonyult tehát a hazaiak piros lapja, az Augsburg a második félidőben felőrölte ellenfelét.

Mainz–St. Pauli 2–0

A vendégek jártak közelebb a gólhoz az első félidőben, a 7. percben Noah Weisshaupt találta el a kapufát, majd a félidő közepén még egy visszavont tizenegyesig jutott a St. Pauli. A fordulás után már a Mainz volt veszélyesebb, és a 67. percben az ellenfél kapusának hibájából meg is szerezte a vezetést. Nadiem Amiri 35 méteres lövése kijött Nikola Vasilj „páncéljáról”, a kipattanót pedig I Dzse Szong belőtte. Ment előre a vendégcsapat, ám a próbálkozásai elkerülték a hazaiak kapuját, sőt a mainziak a hajrában eldöntötték az összecsapást, Paul Nebel egy kontra végén ziccerből talált be – sorozatban nyolcadik hazai meccsén maradt veretlen a Mainz.

Wolfsburg–Bochum 1–1

A magyar válogatottat választó Dárdai Bence sorozatban ötödik bajnokiját kezdte a kispadon, csapata pedig kiegyenlített első félidőt játszott az utolsó előtti Bochummal. A szünet után viszont a vendégek szerezték az első gólt, Matús Bero jobb oldali szögletéből Erhan Masovics nyolc méterről a kapu bal oldalába fejelt. Nem sokkal később – Dárdai beállása után egy perccel – majdnem egyenlített a Wolfsburg, ám Mohamed Amura hiába lőtt a léc alá, előtte Jonas Wind szabálytalankodott Tom Krauss-szal szemben. Aztán a vendéglátó csak otthon tartott egy pontot, egy szöglet után Mattias Svanberg fejese jutott át valahogy a gólvonalon, viszont újabb találatra már nem futotta az erejéből.

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
Holstein Kiel–Bayer Leverkusen 0–2 (Schick 9., A. Adli 45.)
Mönchengladbach–Augsburg 0–3 (Claude-Maurice 55., 61., 70.)
Kiállítva: Omlin (28., Mönchengladbach)
Mainz–St. Pauli 2–0 (I Dzse Szong 67., Nebel 90+5.)
Wolfsburg–Bochum 1–1 (Svanberg 81., ill. Masovics 50.)
Borussia Dortmund–Union Berlin 6–0 (Leite 25. – öngól, Guirassy 40., 75., 80., 83., Beier 89.)

Vasárnap
15.30: RB Leipzig–Heidenheim (Tv: Arena4)
17.30: Bayern München–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
19.30: Hoffenheim–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
Pénteken játszották
Freiburg–Werder Bremen 5–0 (Sildillia 15., Grifo 33., 57., Doan 76., 90+2.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Bayern München22174165–19+4655
  2. Bayer Leverkusen23148151–27+2450
  3. Eintracht Frankfurt22126449–29+2042
  4. Freiburg23123834–36–239
  5. Mainz23115737–24+1338
  6. RB Leipzig22107536–29+737
  7. Stuttgart22105740–33+735
  8. Wolfsburg2397746–37+934
  9. Mönchengladbach23104935–35034
10. Borussia Dortmund2395943–38+532
11. Augsburg2387827–35–831
12. Werder Bremen2386935–47–1230
13. Union Berlin23661121–35–1424
14. St. Pauli23631418–27–921
15. Hoffenheim22561129–45–1621
16. Bochum23361422–47–2515
17. Heidenheim22421625–45–2014
18. Holstein Kiel23341634–59–2513

 

 

Legfrissebb hírek

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Váratlanul sok nehézséggel kell szembenéznie Marco Rossinak az isztambuli meccs előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 20:03

Két magyar játékos is külön edzett a törökök elleni NL-pótselejtező előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 11:20

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39
Ezek is érdekelhetik