Sérüléshullám a Herthánál, a korábbi Honvéd-játékost is felvitték az első csapathoz

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 10:40
Enisz Ben-Hatira bekerülhet a Hertha első csapatába (fotó: Getty Images)
A hivatalosan a Hertha második csapatához tartózó Enisz Ben-Hatira a hétvégén az első csapatban játszhat a Hannover elleni évzárón.

Összeállítási gondokkal küzd a Hertha a Hannover elleni évzáró bajnoki előtt, Cristian Fiél vezetőedző tíz játékosra sem számíthat.

A német-spanyol szakember a sok hiányzó miatt úgy döntött, felhívja az első csapat keretébe a rutinos Enisz Ben-Hatirát, aki 2011 és 2016 között már játszott 77 meccset a berlinieknél.

A hosszú pályafutása során Magyarországon is megforduló Ben-Hatira 2019 februárjától kezdve közel egy éven át volt a Budapest Honvéd játékosa. Az NB I-ben húsz bajnokin négyszer talált be.

Az utánpótlásban még német válogatottként, de felnőttként Tunéziát választó támadó középpályás 2023-ban Monasztirból tért vissza a Herthához. Első idényében húsz meccsen kétszer volt eredményes, míg ősszel 13 bajnokin egyszer talált be.

Az csak később derül ki, hogy a 36 éves labdarúgó bekerül-e a Hertha Hannoverbe utazó meccskeretébe, a bajnokit vasárnap 13:30-tól játsszák. A berlini csapat 11., míg az alsó-szászországi együttes az 5. helyen áll, kettejük között öt pont a különbség.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbításos meccs végén maradt benn Szabó Levente csapata a 2. Bundesligában

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:51

2. Bundesliga: a Köln nemcsak feljutott, a bajnokságot is megnyerte

Német labdarúgás
2025.05.18. 17:28

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

2. Bundesliga: korábbi válogatott játékosnak kell benntartania Németh András csapatát

Német labdarúgás
2025.04.29. 07:49
Ezek is érdekelhetik