Több hétre elveszítette egyik legjobbját a Dortmund

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 18:18
Karim Adeyemit sérülés miatt kellett lecserélni a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt több hétre kidőlt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund egyik legjobbja, Karim Adeyemi.

A Dortmundnak a következő hetekben nélkülöznie kell támadóját, Karim Adeyemit, szélsőjét, Julien Duranville-t és középpályását, Giovanni Reynát számolt be róla a német klub a honlapján, amely szerint mind a három játékos a válogatott szünet után, novemberben lesz újra bevethető.

Adeyemi a keddi, 7–1-re megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen három gólt lőtt a Celticnek, de nem lehetett felhőtlen az öröme, ugyanis a 48. percben le kellett cserélni, mivel fájdalmat érzett a jobb combjában. A spanyol As szerint izomrostszakadást állapítottak meg a német támadónál, akire három-négy hét kihagyás várhat.

A 22 éves futballista kiváló formának örvend ebben az idényben, minden tétmérkőzést figyelembe véve nyolc találkozón öt gólt szerzett és öt gólpasszt adott a BVB színeiben.

 

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik