Xabi Alonso szerint jobb menedzser lett az El-döntő elveszítésével, mintha nyertek volna

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 13:47
Xabi Alonso szerint edzőként, menedzserként többet fejlődött azzal, hogy elveszítették az El-döntőt, mintha tripláztak volna (Fotó: Getty Images)
Hosszabb interjút adott a CNN-nek a német élvonalbeli Bayer Leverkusennel sikert sikerre halmozó vezetőedző, Xabi Alonso, aki többek között arról beszélt, az Európa-liga-döntő elveszítésével jobb edző lett, mintha nyertek volna, de megszólalt az esetleges liverpooli szerepvállalásáról is.

Mint ismert, a Bayer Leverkusen parádés teljesítménnyel nyerte meg a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, ám az Európa-liga-döntőjében elbukott az olasz Atalantával szemben, 51 meccs után elszenvedve első vereségét az idényben, de Xabi Alonsóék így is dupláztak a Német Kupa megnyerésével.

A spanyol szakemberrel minden előzetes várakozást felülmúlt azzal a csapattal, melynek „gúnyneve”, beceneve is megváltozott, s Neverkusenből (utalva a soha angol szóra) lett Neverlusen, azaz (soha nem veszít).

„Nagy utazás volt, rengeteg kihívással és nagyon megerőltető volt. Az idény első heteiben jó érzésünk volt, hogy jó évadot csinálunk, de az biztos, hogy annyira nem voltam optimista, hogy az utolsó hétig küzdhetünk, csak abban, hogy jó idényünk lesz”vélekedett Xabi Alonso, aki 2022 októberében vette át a csapat irányítását, azok után, hogy visszavonulása után a Real Madrid U14-es együttesét, aztán a Real Sociedad B-cssapatát vezette.

A játékosként a Real Madrid mellett a Liverpoolban és a Bayern Münchennél is megfordult szakember úgy véli, fejlődéséhez nagyban hozzájárult a San Sebastián-iaknál eltöltött időszak.

Mint Xabi Alonso elmondta, a Sociedadnál értette meg a játékosfejlesztés, a tudásmegosztás és a taktikai alkalmazkodóképesség fontosságát, elvét, s ezeket a Leverkusennél is szerette volna meghonosítani.

„A fiatalokkal való munkához visszatérés azt a víziót adta nekem, hogy nem mindig az elit az elit. Elit helyeken játszottam, de ahhoz, hogy megpróbáljak az elit szintre eljutni, néhányat hátra kellett lépnem. Ez sokat segített abban, hogy fejlődjek edzőként és menedzserként is. Ezt sosem felejtem el” – mondta Xabi Alonso, aki első leverkuseni idénye után alaposan megtervezte az átigazolási időszakot, így érkezett a tapasztalt és ravasz Granit Xhaka, a robbanékony, akár támadóként is bevethető balszélső, Alejandro Grimaldo és a csatár, Victor Boniface, de Florian Wirtzből és Jérémie Frimpongból is kihozták a bennük lévő potenciált, ám az idénynek csak azzal a céllal vágtak neki, hogy jussanak be a Bajnokok Ligájába.

„A csapatban nem beszéltünk annyit a veretlenségről, hanem inkább a látványos számokról, amiket produkáltunk” – mondta a Leverkusen káprázatos meneteléséről a spanyol vezetőedző, aki szerint ez a sorozat nyomást is tett rájuk, mert jobban szeretnek a rövid távú célokra gondolni, de végül elbírták ezt a terhet, hiszen veretlenül lettek bajnokok és kupagyőztesek.

„Nagyon büszkék vagyunk rá. Időre van szükségünk, hogy feldolgozzuk, megfigyeljük, elemezzük, de a jövőre nézve úgy gondolom, hogy az általunk felállított elvek némelyike valóban jelentős lesz” – hangsúlyozta Xabi Alonso, aki az idényben elszenvedett egyetlen vereségben is látta a pozitívumokat – annak ellenére, hogy karnyújtásnyira voltak a tökéletes idénytől.

„Ilyen a futball. Kivételes volt az általunk elért ötvenkét veretlen meccs. A vereség kezelése pedig a munkánk része. Nem ez az első és nem is az utolsó alkalom, hogy ilyen történt velünk. Biztos vagyok benne, hogy attól a meccstől jobb edző, jobb menedzser leszek, mintha tripláznánk  mondta az Atalanta elleni El-döntőről. – Most fáj, nagyon fáj, de az az érzésem, hogy a fejlődésem szempontjából ez hasznosabb, mint a három kupa megnyerése” – jegyezte meg Xabi Alonso, aki méltatta a német bajnokságot is, ugyanis a Leverkusen abban a ligában lett nagy előnnyel bajnok, melyben a Bajnokok Ligája-döntős Dortmund „csak” az 5. helyen végzett, a rekordbajnok Bayern München pedig csupán a 3. helyen zárt.

A spanyol szakember kapcsán felmerült, hogy távozik a Leverkusentől, ugyanis két korábbi csapata, a Liverpool Jürgen Klopp, a Bayern Thomas Tuchel utódjaként szerette volna megszerezni Alonsót, aki viszont úgy döntött, még egy évet biztosan marad jelenlegi klubjánál.

A CNN arról is kérdezte Xabi Alonsót, felmerült-e benne, hogy visszatér a Liverpoolhoz.

„Minden döntésnek alaposan átgondoltnak kell lennie. Tényleg gondolkodni kell rajtuk. És ez inkább arról szólt, amim van, nem pedig arról, mi hiányzik” – válaszolta a kérdésre Alonso.

„Az biztos, hogy a Liverpoolhoz fűződő kötelékem megvan és mindig ott lesz, tehát ezzel semmi probléma nincs” – tette hozzá a szakember, aki konkrét választ már kevésbé adott arra a kérdésre, hogy kereste-e a Liverpool.

„Ez olyan dolog, aminek a függöny mögött kell maradnia” – jegyezte meg Alonso.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik