Az Union Berlin bejelentette Bénes László szerződtetését

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 19:17
Bénes László karrierjében új fejezet kezdődik (Fotó: Getty Images)
Német sajtóhírek alapján lapunk is megjövendölte, pénteken érkezett a hivatalos bejelentés: Schäfer András csapata, a német élvonalbeli Union Berlin szerződtette a szlovák labdarúgó-válogatottal az Európa-bajnokságon szereplő Bénes Lászlót.

 

A dunaszerdahelyi születésű, a győri utánpótlásban nevelkedő Bénes László 2016-ban igazolt a Borussia Mönchengladbachba, kölcsönben játszott a Holstein Kielben és az Augsburgban, mielőtt 2022 nyarán a Hamburger SV-be szerződött.

A 26 éves, 23-szoros szlovák válogatott középpályás két év alatt 19 gólt ért el és 21 gólpasszt jegyzett a HSV-ben, amelyet azonban ő sem tudott hozzásegíteni az élvonalba visszajutáshoz. Várható volt, hogy ilyen körülmények között klubja nem tudja megtartani mint az egyik legfontosabb játékost.

A német sajtó szerint Schäfer András berlini csapata hárommillió euró körüli kivásárlási árat fizetett a hamburgiaknak.

A szlovák válogatott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Anglia ellen lép pályára vasárnap.

 

Legfrissebb hírek

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27

Schäfer kezdett, a fáradt Bayern München nem bírt az Union Berlinnel

Német labdarúgás
2025.03.15. 17:29
Ezek is érdekelhetik