Bundesliga: a Freiburg ellen dől el Schäfer Andrásék sorsa

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 09:10
Schäfer András is sokat tehet azért, hogy az Union Berlin benn maradjon a német élvonalban (Fotó: Getty Images)
A bajnoki cím sorsa már eldőlt Németországban, a kiesés réme azonban még négy együttest is riogat – a Bundesligában rég nem látott izgalmak várhatók a hétvégi zárófordulóban.

Damoklész kardja lebeg az Union Berlin felett, a Schäfer Andrást is foglalkoztató német csapat élet-halál harcot vív a Bundesliga utolsó fordulójában. A jelenleg tizenhatodik, osztályozós helyen álló fővárosi gárda nehéz, de közel sem reménytelen helyzetben van, lássuk, miképpen fest a kiesés elkerülésért folytatott küzdelem a német első osztályban!

A Darmstadt az egyetlen biztos kieső, az egész idény során másodosztályú csapat benyomását keltette, 33 forduló alatt mindössze 17 pontot gyűjtött (-52-es gólkülönbséggel), múlt hétvégén a Hoffenheim 6–0-ra intézte el.

A tizenhetedik helyen álló Köln ezzel szemben múlt szombaton óriási küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot, az évad talán legfontosabb fordítását hajtotta végre: a közvetlen rivális Union Berlin két góllal is vezetett, azonban a 87., illetve a 90+2. percben szerzett találattal 3–2-re fordított és nyert, s a sírból hozta vissza bennmaradási reményeit. Az osztályozós hely elcsípése így is nagy bravúr lenne, hiszen mindenképpen győznie kéne az egész idényben rendkívül stabilan teljesítő Heidenheim otthonában, s szurkolni a Freiburgnak, hogy legyőzze az Uniont. Pontazonosság esetén a csapatok sorrendjéről a gólkülönbség dönt, mely szintén nem a Rajna-vidéki csapatnak kedvez: a berliniek gólkülönbsége mínusz 26-os (31 szerzett találattal), míg a Kölné mínusz 29-es (27 rúgott góllal).

Schäfer András csapata, a tizenhatodik helyen álló Union Berlin óriási lehetőséget szalasztott el a kölni „leolvadással”, hiszen már a döntetlennel is véglegesíthette ő volna az osztályozós helyezését, egy esetleges győzelemmel pedig felugorhatott volna a tizennegyedik helyre. Így viszont győzelmi kényszerben van, a biztos bennmaradásért hazai pályán mindenféleképpen le kell győznie az Ekl-kvalifikációs helyért hajtó, Sallai Rolandot is a soraiban tudó Freiburgot, s bíznia egy wolfsburgi sikerben a Mainz ellen, avagy egy brémai győzelemben a Bochum ellen. Amennyiben mindkét együttes pontot szerez, osztályozót kénytelen játszani a bennmaradásért a fővárosi gárda.

Nagyszerűen hajrázott a Mainz, mely a legutóbbi tíz mérkőzésen tizenhét pontot szerzett (ligaszinten ez a hatodik legtöbb ebben a periódusban), s egyenes ágon biztosan nem eshet már ki. A Dormund elleni 3–0-s múlt heti győzelmével a saját kezébe vette a sorsát, s ha a Wolfsburg otthonában elér legalább egy döntetlent (bár a Bildnek adott interjújában a vezetőedző Bo Henriksen kijelentette, „levadásszák” a Wolfsburgot) kivívja jövő évi első osztályú tagságát – a mínusz 14-es gólkülönbsége magasan a legkevésbé rossz a kiesés elől menekülő csapatok közül.

Hasonló a képlet Bochumban is, a kék-fehérek döntetlennel biztosan megúsznák az osztályozót. A mínusz 29-es gólkülönbség miatt azonban egy mainzi pontszerzéssel és egy Union-győzelemmel visszacsúsznának a tizenhatodik helyre.

NÉMET BUNDESLIGA
34. FORDULÓ (Tv: az Arena4 körkapcsolásban közvetít a fordulóról)
15.30: Borussia Dortmund–Darmstadt
15.30: Eintracht Frankfurt–RB Leipzig
15.30: Heidenheim–1. FC Köln
15.30: Hoffenheim–Bayern München (Tv: Match4)
15.30: Bayer Leverkusen–Augsburg
15.30: Union Berlin–Freiburg
15.30: VfB Stuttgart–Borussia Mönchengladbach
15.30: Werder Bremen–VfL Bochum
15.30: Wolfsburg–Mainz

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Bayer Leverkusen3327687–23+64 87 
2. Bayern München33233792–41+51 72 
3. VfB Stuttgart33224774–39+35 70 
4. RB Leipzig33197775–37+38 64 
5. Borussia Dortmund33179764–43+21 60 
6. Eintracht Frankfurt331113949–48+1 46 
7. Hoffenheim331271462–64–2 43 
8. Freiburg331191344–56–12 42 
9. Heidenheim339121246–54–8 39 
10. Augsburg331091449–58–9 39 
11. Werder Bremen331091444–53–9 39 
12. Wolfsburg331071640–53–13 37 
13. Mönchengladbach337131356–63–7 34 
14. Bochum337121441–70–29 33 
15. Mainz336141336–50–14 32 
16. Union Berlin33861931–57–26 30 
17. 1. FC Köln335121627–56–29 27 
18. Darmstadt33382230–82–52 17 

 

 

Legfrissebb hírek

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

Német labdarúgás
53 perce

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
4 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
7 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
21 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36
Ezek is érdekelhetik