Bundesliga: Guirassy és Undav lecsapott, a Frankfurtot is legyőzte a Stuttgart

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 20:27
Serhou Guirassy megszerezte 25. gólját az idényben (Fotó: Getty Images)
Érvényesítette a papírformát, és gólvágói vezérletével hazai pályán 3–0-ra nyert a VfB Stuttgart az Eintracht Frankfurt ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában.

 

Miután a Bayern München nyert a Köln ellen, biztossá vált, hogy szombaton még nem lesz bajnok a Leverkusen. Ez pedig a gyógyszergyáriak másik üldözőjének, az idény előtti várakozásokat szintén jelentősen felülmúló Stuttgartnak is megkönnyítette a helyzetét, hiszen nem rajta múlt mások sorsa, és koncentrálhatott a saját dolgára.

Sebastian Hoenessék sokadszor is bizonyították, nem véletlenül vannak harcban az érmes helyekért, ugyanis mindkét gólvágójuk hamar beköszönt: a guineai Serhou Guirassy pazar kiugratás után lőtte be ziccerét a 11. percben, majd a 14.-ben a német támadó, Deniz Undav volt harcos, egy rossz bedobás után szerzett labdát a frankfurtiak utolsó védőjétől, és szép csel után ő sem hibázott.

Egy kis stat: Guirassy újabb góljával klubrekordot döntött, a Stuttgart színeiben ugyanis korábban senki sem szerzett 25 gólt egy Bundesliga-idényben.

Bár mezőnyben kiegyenlített volt a játék, a hazaiak kíméletlenek voltak, amikor helyzetbe kerültek, és még a szünet előtt eldöntötték a lényegi kérdéseket, amikor Jamie Lewelling hajszálpontos kiugratást kapott, és nem rontotta el a nagy lehetőséget.

A második félidőben már kevésbé erőltette magát a Frankfurtnál így is veszélyesebben játszó Stuttgart, amely magabiztosan nyert 3–0-ra, és pontszámban tartja a lépést a Bayern Münchennel.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt 3–0 (Guirassy 11., Undav 14., Lewelling 37.)
KORÁBBAN
Bayern München–1. FC Köln 2–0 (Guerreiro 65., Th. Müller 90+3.)
Mainz–Hoffenheim 4–1 (Burkardt 47., Mwene 51., Gruda 63., Onisiwo 88., ill. Kaderabek 19.)
Mönchengladbach–Borussia Dortmund 1–2 (Wöber 36., ill. Sabitzer 22., 28. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Adeyemi (55., Dortmund)
RB Leipzig–Wolfsburg 3–0 (Olmo 13., Sesko 68., Openda 82.)
Bochum–Heidenheim 1–1 (K. Schlotterbeck 90., ill. K. Schlotterbeck 81. – öngól)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Darmstadt–Freiburg (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–Werder Bremen (Tv: Arena4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Augsburg–Union Berlin 2–0 (Tietz 48., S. Michel 82.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Bayer Leverkusen2824469–19+50 76 
2. Bayern München29203682–36+46 63 
3. VfB Stuttgart29203667–34+33 63 
4. RB Leipzig29175767–33+34 56 
5. Borussia Dortmund29168557–34+23 56 
6. Eintracht Frankfurt291012743–39+4 42 
7. Augsburg291091047–46+1 39 
8. Hoffenheim291061349–57–8 36 
9. Freiburg281061240–52–12 36 
10. Heidenheim298101142–50–8 34 
11. Mönchengladbach297101250–56–6 31 
12. Werder Bremen28871336–44–8 31 
13. Union Berlin29851625–45–20 29 
14. Wolfsburg29771534–50–16 28 
15. Bochum295121234–59–25 27 
16. Mainz295111330–47–17 26 
17. 1. FC Köln294101523–51–28 22 
18. Darmstadt28281828–71–43 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Frankfurtban ért véget az Union hárommeccses vereségszériája

Német labdarúgás
4 órája

A Lipcse ellen döntött klubrekordot a Freiburg kapusa

Német labdarúgás
Tegnap, 20:21

Otthon kapott ki a Bayern, de megmaradt a nyolcpontos előnye

Német labdarúgás
Tegnap, 17:28

Tovább menetel, újabb sikerével dobogón a Mainz

Német labdarúgás
2025.03.07. 22:23

„Pete őrzi majd a kaput” – Marco Rose választ adott a kapuskérdésre, megerősítette Gulácsi Péter helyét

Német labdarúgás
2025.03.07. 17:39

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
2025.03.06. 16:15

Bundesliga: edzőtáborba utazott a Lipcse a Freiburg elleni bajnoki előtt

Német labdarúgás
2025.03.06. 09:30

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.04. 09:30
Ezek is érdekelhetik