Bundesliga: elfogadhatatlannak tartja Bjelica, hogy felképelte Sanét – videó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 09:42
null
Bjelicára eltiltás vár ezért a mozdulatért (Fotó: Getty Images)
A december elejéről a nagy havazás miatt elhalasztott Bayern München–Union Berlin (1–0) találkozón Nenad Bjelica, a vendégek vezetőedzője és Leroy Sané, a hazaiak szélsője balhézott össze egymással, s a tréner többször is felképelte a német válogatott játékost. A szakember ezért piros lapot kapott, Sané megúszta sárga lappal. Az eset után Bjelica elmondta, elvesztette a fejét, és tisztában van vele, hogy a reakciója elfogadhatatlan volt. Íme, a jelenet videón!

 

A találkozó után az alább látható esetről megkérdezték Bjelicát, aki elmondta, talán még frusztrált volt a korábban a csapatának meg nem adott tizenegyes miatt, ám ez sem feltétlenül mentség a tettére.

„A saját technikai zónámban volt, és próbáltam neki visszaadni a labdát, de meglökött. Aztán elkövettem egy hibát, amit nem lett volna szabad. Sané provokált, én meg úgy reagáltam, ahogy nem kellett volna. Aztán jött a játékvezető és kiállított” – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, nem beszél majd Sanéval. „Elöntöttek minket az érzelmek, a futball már csak ilyen, nem gondolom, hogy külön beszélgetnünk kellene erről. A tettem elfogadhatatlan, a hibámért elnézést kérek.”

NÉMET BUNDESLIGA
A 13. FORDULÓBÓL BEPÓTOLT MÉRKŐZÉS
Bayern München–Union Berlin 1–0 (Guerreiro, 46.)

Bővebben a mérkőzésről itt olvashatnak.

Német labdarúgás
2024.01.24. 20:18

Szekérderéknyi Bayern-helyzet, de csak karcsú győzelem az Union ellen

A 13. fordulóból elhalasztott meccsen a Bayern nyert, az Union örülhetett, hogy egy góllal megúszta.

 

 

Legfrissebb hírek

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik