Német Kupa: a Bayern kiejtése után Saarbrücken futball-lázban ég

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.11.03. 10:28
null
Amíg a Bayern München játékosa, Mathys Tel a könnyeit törölte, a saarbrückeniek örömtáncot lejtettek (Fotó: AFP)
A korábban Saarbrückenben is futballozó négyszeres válogatott Marozsán János lapunknak elmondta, senki nem várta a bravúrt, de nagyon boldog korábbi csapata sikere miatt.

 

Micsoda eredmény! Mindegyik országban megvan a kupasorozat varázsa, mindig kellemetlen, amikor egy alacsonyabb osztályú együttes búcsúztat egy élvonalbelit. Emlékezhetünk, az előző idényben az NB III-as Iváncsa ejtette ki a Ferencvárost a Magyar Kupából, míg most Németországban a szintén harmadosztályú Saarbrücken búcsúztatta a Bayern Münchent a Német Kupától. Habár Thomas Müller révén megszerezte a vezetést a német rekordbajnok, Patrick Sontheimer góljával még a szünet előtt egyenlített a házigazda, majd Marcel Gaus utolsó másodperces találatával továbbjutott a Saarbrücken.

„Ez elképesztő – mondta lapunknak a négyszeres magyar válogatott Marozsán János, aki 1996 és 1998 között a Saarbrücken játékosa volt. –  Jelenleg Magyarországon vagyok, de sok barátom és ismerősöm jelezte, hogy Saarbrücken futball-lázban ég a Bayern München elleni győzelem óta. Senki sem várta, hogy így alakul, de a labdarúgás ezért csodálatos. Hatalmas a különbség a harmadosztályú klub és a Bayern München között, ez a siker tényleg csodaszámba megy. A mérkőzés és eredmény kapcsán a lányom és a fiam is üzent, nagyon örülök korábbi csapatom sikerének. Kifejezetten szeretik arrafelé a futballt, átlagban tizenötezren vannak a hazai mérkőzéseken, jó lenne, ha legalább a másodosztályban szerepelne az együttes.”

Marozsán János elmondta, szinte az összes bajnokságot és sorozatot figyelemmel követi, ami nem könnyű, mert rengeteget utazik. Németországban manapság is Saarbrückenben él, míg lánya, a 112-szeres német válogatott, minden idők egyik legjobb női játékosa, a Budapesten született Dzsenifer Lyonban játszik, fia, Dávid pedig Frankfurt mellett telepedett le.

„A Német Kupában bármi megtörténhet, sok olyan eset volt, hogy az alacsonyabb osztályú csapat kiütötte az élvonalbelit. Talán a Bayern München játékosai nem koncentráltak eléggé, előfordulhat, hogy lazábbra is vették a figurát, és ez lett a vége. Többen is kerestek már Németországból a meccs lefújása óta, nagyon örülök, ez az eredmény igazi szenzáció. Remélem, minél tovább menetel a Saarbrücken a kupában.”

NÉMET KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Saarbrücken (III)–Bayern München  2–1 (1–1)
Saarbrücken, 16 003 néző. Vezette: Frank Willenborg (német)
Gólszerző: Sontheimer (45+1.), Gaus (90+6.), ill. Th. Müller (16.)

Hertha Berlin (II.)–Mainz  3–0 (1–0)
Berlin, 29 621 néző. Vezette: Matthias Jöllenbeck (német)
Gólszerző: Reese (45+3.), Tabakovic (50., 61. – az elsőt 11-esből)

Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31
Ezek is érdekelhetik