Bundesliga: Brandt gólja döntött Dortmundban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.20. 22:26
null
A 300. Bundesliga meccsén pályára lépő Julian Brandt volt a Dortmund nyerőembere (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának nyitó mérkőzésén a Dortmund hazai pályán 1–0-ra nyert a Werder Bremen ellen.

 

A Dortmund a 16 idei hazai tétmeccsén veretlen, ellenben a brémai csapat még nem nyert az idényben mérkőzést idegen környezetben.

Az első nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott. Marco Reus ugrott ki, majd megcélozta a hosszú alsó sarkot, lövése azonban kevéssel a bal kapufa mellett szállt el. A második félidőben a háromszázadik Bundesliga-meccsén pályára lépő Julian Brandt teljesen üresen kapott labdát Emre Cantól. Brandt átvette, majd a kapujából kimozduló Michael Zetterert átemelve megszerezte a vezetést a Dortmundnak.

A Werder Bremen ugyan egyenlíthetett volna, de Justin Njinmah próbálkozását Gregor Kobel hárította, így a Dortmund továbbra is veretlen hazai pályán, míg a Werder Bremen sorozatban harmadik tétmérkőzésén szenvedett vereséget.

BUNDESLIGA
8. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Werder Bremen 1–0
(Brandt 67.)

SZOMBAT
15.30:Darmstadt–RB Leipzig
15.30:Freiburg–Bochum
15.30:Hoffenheim–Eintracht Frankfurt
15.30:Union Berlin–VfB Stuttgart
15.30:Wolfsburg–Bayer Leverkusen (Tv:Arena4)
18.30:Mainz–Bayern München (Tv:Arena4)

VASÁRNAP
15.30:Köln–Mönchengladbach (Tv:Arena4)
17.30:Heidenheim–Augsburg

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 8 6 2 17–8 +9 20
2. Bayer Leverkusen 7 6 1 23–6 +17 19
3. VfB Stuttgart 7 6 1 22–8 +14 18
4. Bayern München 7 5 2 23–6 +17 17
5. Hoffenheim 7 5 2 16–11 +5 15
6. RB Leipzig 7 4 2 1 16–6 +10 14
7. Wolfsburg 7 4 3 10–9 +1 12
8. Eintracht Frankfurt 7 2 4 1 6–5 +1 10
9. Freiburg 7 3 1 3 7–13 –6 10
10. Heidenheim 7 2 1 4 10–15 –5 7
11. Darmstadt 7 2 1 4 12–19 –7 7
12. Mönchengladbach 7 1 3 3 13–16 –3 6
13. Union Berlin 7 2 5 11–14 –3 6
14. Werder Bremen 8 2 6 12–18 –6 6
15. Augsburg 7 1 2 4 10–17 –7 5
16. Bochum 7 4 3 5–19 –14 4
17. Mainz 7 2 5 6–19 –13 2
18. 1. FC Köln 7 1 6 4–14 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik