És ki lesz a második? – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 23:23

„ELÉRKEZIK AZ IDŐ, AMIKOR TI SÍRTOK” – mondta Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund ügyvezetője egy Bayern-szurkoló kisfiúnak, miután arról érdeklődött – utalva a 2023-as bajnoki cím tragikomédiába illő elbukására –, hogy miért nem akar bajnok lenni a Borussia Dortmund. Az elsőre meghökkentőnek tűnő párbeszéd a Bundesliga 2023–2024-es idényét felvezető rendezvényen hangzott el, ahol fiatal drukkerek kérdezhettek a fekete-sárgák ügyvezetőjétől. Mielőtt pálcát törnénk a 64 éves sportvezető feje fölött, érdemes kiemelni, a mondandó stílusát mindenki humorosan fogta fel. Amikor Watzke komolyra fordította a szót, elmondta, természetesen klubja kiemelt célja, hogy végre felülmúlja a Bayernt. Ezt a mondatot főleg a Mainz elleni, 34. fordulóban bemutatott „leolvadás” emlékét őrizve nehéz komolyan venni, hiszen az utóbbi tíz év leggyengébb Bayern Münchenjét sem sikerült felülmúlni nyerő helyzetből. Ráadásul a bajorokhoz megérkezett Harry Kane, míg a dortmundiak már az előző idény legjobbjának választott Jude Bellinghammel sem számolhatnak.

Így – ahogyan azt sajnos már régen megszokhattuk – a német bajnokság legfontosabb kérdése nem az, hogy ki lesz a bajnok, hanem hogy ki végez a dobogó második és harmadik fokán, illetve ki tudja kiharcolni a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyet. Legalább a Bayern München – Magyarországon is – népes szurkolótábora mellett a német labdarúgáshoz semleges érzelmekkel viszonyuló magyar futballszeretőknek is van kiért/kikért izgulniuk. Az öt, nagyrészt éppen ezekre a pozíciókra ácsingózó csapat közül négynek van magyar kötődése: a Dortmund mellett a Willi Orbánnal és Gulácsi Péterrel felálló, radikálisan átalakuló lipcseiek közelíthetik meg a Bayernt, stábjában a második Bundesliga-aranyára törő Lőw Zsoltot. A Sallai Rolandot is soraiban tudó Freiburg idén is versenyfutásban lehet Schäfer András Union Berlinjével a BL-helyekért, és ha három év után Szalai Attilával magára talál a Hoffenheim, még a sinsheimiek is beleszólhatnak az európai kupahelyezésekért zajló küzdelmekbe.

Az biztos, hogy egyszer majd tényleg a bajorok „sírnak” a végén, de hogy ez 2024-ben vagy 2030-ban lesz-e, arra nem érdemes tippelni. Mindenesetre a péntek esti Werder Bremen–Bayern München rangadó lefújásáig mindenki nulla ponttal áll a tabellán, aztán úgyis tudjuk, mi lesz a vége.

Ugye?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.25. 00:37

Poharazgatás – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.23. 23:24

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Álomjáték a valóságban – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.21. 23:21

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40

Jöjjön ki a frankó! – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.19. 23:29
Ezek is érdekelhetik