Németország: Völler szerint Flick marad a kapitány

Vágólapra másolva!
2023.06.14. 10:21
null
A német szövetségnél továbbra is bíznak Flickben (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-válogatott újabb csalódást keltő teljesítménye ellenére Hansi Flick marad a szövetségi kapitány Rudi Völler sportigazgató szerint.

„Igen, természetesen” – válaszolt Völler egy rádióinterjúban arra a kérdésre, Flick marad-e posztján. – „Abszolút a legjobb edzők közé tartozik és mindent megtesz azért, hogy a következő meccseken visszahozza a lelkesedést Németország számára.”

A német válogatott története 1000. mérkőzésén, hétfőn 3–3-as döntetlent játszott Brémában Ukrajnával úgy, hogy az utolsó percekben egyenlített. Flick vezetésével az utóbbi 14 találkozón tizedszer maradt nyeretlen a válogatott, pedig az 58 éves tréner első tíz mérkőzésén veretlen volt szövetségi kapitányként. Ennek a sorozatnak Magyarország vetett véget, amikor 1–0-ra nyert Nemzetek Ligája-összecsapáson 2022 szeptemberében idegenben.

A szövetség sportigazgatója szerint a kapitányt ért kritikák „hozzátartoznak az üzlethez”.

„Komolyan kell venni a bírálatokat, de nem szabad túlbecsülni ezeket, mert a csalódottság diktálja őket. Flick még annak a súlyát cipeli, hogy a csapat kiesett a csoportkörben a katari világbajnokságon. De már bizonyította korábban a Bayern Münchennél is, hogy milyen remek edző” – utalt arra Völler, hogy Flick Bajnokok Ligáját nyert a bajorokkal, a 2014-es világbajnoki diadalnál pedig Joachim Löw segítője volt.

A németek, akiknek a 2024-es Eb házigazdájaként nem kell selejtezőt játszaniuk, pénteken Varsóban Lengyelországgal találkoznak, majd kedden Gelsenkirchenben Kolumbiát fogadják.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Luís Enrique Pedriről: Ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 11:58

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

„A meccs elejétől kezdve azt tettük, amit kértem” – Flick a Valencia kiütése után

Spanyol labdarúgás
2025.09.15. 08:37

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
2025.09.14. 10:43

Thiago Alcantara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 12:05

Toni Kroos szerint Németország jelenleg fényévekre van a vb-győzelemtől

Német labdarúgás
2025.09.09. 14:02

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56
Ezek is érdekelhetik