Bundesliga: Sallai nélkül is magabiztosan győzött a Freiburg

Vágólapra másolva!
2023.04.23. 17:33
null
Négy gólnak örülhetett a Freiburg (Fotó: Getty Images)
Az öt sárga lapja miatt eltiltott Sallai Rolandot értelemszerűen nem nevezte a mindkét félidőben kétszer eredményes a Freiburg a kiesés ellen küzdő Schalke elleni német bajnoki mérkőzésre, s a 4–0-s győzelemnek köszönhetően – átmenetileg a Bundesliga-tabella harmadik helyét foglalja el.

 

Miután Sallai Roland a Werder elleni múlt heti bajnoki győzelem során gólja és gólpassza mellett egy sárga lapot is begyűjtött, biztos volt, hogy a Schalke ellen nem léphet pályára, mivel ez volt az ötödik sárgája az idényben.

A csapattársak azonban nélküle is könnyedén megnyerték a Schalke elleni összecsapást, mindkét játékrészben kétszer voltak eredményesek. Az első félidő elején, majd a végéhez közeledve Michael Gregoritsch talált be, a második félidő elején pedig Lucas Höler iratkozott fel a gólszerzők közé, míg a végeredményt Matthias Ginter állította be.

Ezzel a Freiburg átmenetileg feljött a harmadik helyre, megelőzve a vasárnap később pályára lépő RB Leipziget (Szoboszlai Dominik, Willi Orbán, Gulácsi Péter), valamint Union Berlint (Schäfer András).

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
Freiburg–Schalke 4–0
(Gregoritsch 7., 35., Höler 52., Ginter 82.)
KÉSŐBB
17.30:
Bayer Leverkusen–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
19.30: Borussia Mönchengladbach–Union Berlin (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 29 19 3 7 66–39 +27 60
2. Bayern München 29 17 8 4 79–33 +46 59
3. Freiburg 29 15 8 6 45–37 +8 53
4. Union Berlin 28 15 7 6 43–31 +12 52
5. RB Leipzig 28 15 6 7 53–35 +18 51
6. Mainz 29 12 9 8 49–40 +9 45
7. Bayer Leverkusen 28 13 5 10 51–41 +10 44
8. Wolfsburg 29 11 10 8 51–37 +14 43
9. Eintracht Frankfurt 29 11 9 9 49–45 +4 42
10. Mönchengladbach 28 9 9 10 43–45 –2 36
11. 1. FC Köln 29 8 11 10 40–47 –7 35
12. Werder Bremen 29 10 5 14 47–56 –9 35
13. Augsburg 29 8 6 15 38–54 –16 30
14. Hoffenheim 29 8 5 16 39–50 –11 29
15. Bochum 29 8 3 18 32–66 –34 27
16. VfB Stuttgart 29 5 10 14 36–51 –15 25
17. Schalke 29 5 9 15 26–56 –30 24
18. Hertha 29 5 7 17 35–59 –24 22

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: edzőtáborba utazott a Lipcse a Freiburg elleni bajnoki előtt

Német labdarúgás
54 perce

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.04. 09:30

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2025.03.04. 06:58

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
2025.03.03. 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Sallaiék kezéből hatgólos meccsen csúszott ki a győzelem

Légiósok
2025.03.02. 16:20

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59
Ezek is érdekelhetik