Bayern: Cancelo nem ünnepelt társaival a BVB ellen aratott siker után

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.04.03. 17:06
null
Joao Cancelo egyelőre a Bayernben is szenved (Fotó: Getty Images)
Igencsak nehéz hónapok állnak Joao Cancelo mögött: a szélső védő a Bayern Münchennél szeretett volna újra csúcsformába lendülni azok után, hogy a Manchester Citynél összeveszett Pep Guardiolával a kevés játéklehetőség miatt. Egyelőre a bajoroknál sem volt képes beverekedni magát a kezdőcsapatba, ami rendkívül frusztrálja – a Dortmund elleni 4–2-es siker után nem is ünnepelt társaival.

 

Cancelo január végén került kölcsönbe a Manchester Citytől a Bayern Münchenbe, a szerződése az idény végéig szól a bajoroknál. A portugál válogatott jobbhátvéd jól kezdett a münchenieknél – a debütálásán egy gólpasszt osztott ki –, de mégsem volt képes megtartani a helyét a kezdőben.

A külföldi sajtóban arról olvashattunk korábban, hogy Julian Nagelsmann-nak nem tetszett Cancelo hozzáállása az edzéseken, ezért mellőzte. A 35 éves tréner már a múlté a Bayernnél, ám az új vezetőedző, Thomas Tuchel sem nevezte a kezdő tizenegybe Cancelót a Borussia Dortmund elleni 4–2-es győzelem alkalmával.

A 28 esztendős futballista egyre frusztráltabb, a Der Klassikeren aratott siker után nem is ünnepelt a csapattársaival és a szurkolókkal. Erről megkérdezték a klub sportigazgatóját, Hasan Salihamidzicet.

 


 

„Ezek csak a meccs utáni érzelmek, nem jelent problémát. Természetes, ha egy játékos csalódott a kevés játékperc miatt. Cancelo topjátékos, eljön az ő ideje is” – mondta Salihamidzic.

Thomas Tuchel is megszólalt ezzel kapcsolatban:

„Cancelo jobbal, ballal remekül passzol, a lehető legmagasabb szinten képes futballozni. Nagyon boldog vagyok, hogy itt van, szükségünk lesz rá. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen játszik majd nálunk.”

 


 

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano arról írt a hivatalos Twitter-oldalán, hogy a Bayern vezetősége áprilisban és májusban dönt arról, mi legyen a védő sorsa – az biztos, hogy 70 millió eurót nem fognak kifizetni érte a Manchester Citynek.

 


 

 

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
3 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
8 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30
Ezek is érdekelhetik