Frankfurt: hosszabbított 39 éves védőjével a klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 12:13
null
Pályafutása után is számítanak a védőre az Eintrachtnál (Fotó: Getty Images)
További egy évvel, a következő idény végéig meghosszabbította szerződését Haszebe Makoto, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Eintracht Frankfurt veterán japán futballistája.

A jövőre 40 éves védő 2014-ben került a klubhoz, amelynek színeiben 279 tétmérkőzésen lépett pályára, 2018-ban Német Kupát, tavaly Európa-ligát nyert az együttessel.

A 114-szeres japán válogatott futballista – aki a mostani idényben eddig 16 meccsen játszott – már rendelkezik egy olyan szerződéssel is, amely 2027-ig a frankfurti klubhoz köti őt, játékos-pályafutása befejezését követően.

„Különleges dolog egy ilyen nagy múltú klubnál még negyvenévesen is szerepelni. Továbbra is szeretnék példakép lenni a fiatal játékosok számára. Frankfurt az otthonommá vált, már most várom a munkát a klubnál a karrieremet követően” – mondta a japán válogatott korábbi csapatkapitánya, aki három világbajnokságon (2010, 2014, 2018) is szerepelt a nemzeti csapattal.

Legfrissebb hírek

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:56

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55
Ezek is érdekelhetik